Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Zotya! Kapaszkodjál nagyon a gondola szélébe, ki ne szédülj nekünk onnan!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Szerda van és ez még mindig Magyarország, Orbán Viktor magánbirtoka. Még tegnapról maradt itt a hír, hogy Balog Zoltán valamilyen minisztert is homlokon csókdosta a múzsa. Nem ám csak Matolcsy György tud akkora prédikációt levágni, hogy a cinegék holtan zuhannak le a fáról, hanem a mi szeretett és leginkább erkölcsileg szárnyaló Balog Zoltánunk is, hogy áldja meg őt a jóisten mind a két lábával.

Azok vagyunk, akik még nem adták fel, hogy Európa az legyen, amit mi is ezer évig építettünk – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, amikor a rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként felszólalt az idei Polgári Gondola rendezvényen.

Zotya! Kapaszkodjál nagyon a gondola szélébe, ki ne szédülj nekünk onnan! Kár lenn érted. Ti Európát nem építettétek, hanem szétlopnátok, pont úgy, mint Magyarországot. Ezer szerencse, hogy ti sem éltek ezer évig, mert akkor már a bolygó sem létezne, nemhogy Európa. Sügér.

Az MMA egyik alelnöke Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező, a nemzet művésze lett, a másik alelnököt decemberben választják meg. Fekete Györgyöt tiszteletbeli elnöki címmel tüntették ki a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tisztújító közgyűlésén kedden a Pesti Vigadóban.

(MTI)

Úúúúgy izgulok! De azért titkon remélem, hogy a másik alelnök sem valami fidesz-távoli libsibolsi lesz.

Szent László király alakja azért fontos jelenleg is, mert irányt jelöl az „identitásválságban szenvedő” Európában – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Varsóban a tárca tájékoztatása szerint.

Már miért is van identitásválságban Európa? Komolyan gondolja Szilágyi Péter (akiről én még soha nem hallottam, de soha ne legyen nagyobb bajom, mint ez), hogy a franciák, a hollandok, vagy a németek Szent László iránymutatására vágynak? Ők speciel tudják, hogy kicsodák (abban nem vagyok biztos, hogy Szent Lászlóról már hallottak), sőt, például én is tudom, ki vagyok, ahogy a honfitársaim többsége is. Identitásválságban itt egyedül a Fidesz szenved, mert úgy akarnak forradalmárok lenni, hogy közben a múltba vinnék az országot, úgy akarnak ellenzékinek tűnni, hogy hatalmon vannak, úgy akarnak erkölcsi iránytűnek látszani, hogy szétlopják a közöst, úgy akarnak igazmondó szerepben tetszelegni, hogy az is hazugság, amit kérdeznek. Ebbe még egy normális ember is belezakkan, hát még egy fideszes. Na ugye.

Kész, a kormány, a Fidesz és külön Orbán Viktor nem adja fel! Üzenget az egybites híveinek akkor is, amikor nem. Volt ugye ama bizonyos hétfői parlamenti hülyélkedés, amikor a magyar miniszterek felcsúti elnöke – miután nem tudott választ adni Hadházy Ákosnak arra az igen egyszerű kérdésére, hogy miért is veszünk az adófizetők pénzéből kétszer annyiért akármit is (lélegeztető gépeket), mint feleannyiért –  valami egészen aljageci, ordenáré módon személyeskedett Hadházyval, Hadházy meg feljelentette. Erre a Fidesz-frakció kiadott egy sajtóközleményt. Mutatom:

 Hadházy Ákosnak kell arra a kérdésre válaszolnia, hogy miért képvisel nyíltan egy külföldi céget szemben a magyar cégekkel a parlamentben? Válaszolja meg azt is, hogy parlamenti felszólalása előtt találkozott-e külföldi üzletemberekkel vagy külföldi követségek munkatársaival! Munkatársai találkoztak-e külföldi cég vagy követség képviselőivel a felszólalása előtt?
Kiadó: Fidesz-frakció

Hát én feladom. Ezek teljesen hülyék.

Tegnap este Európa Spanyolországra figyelt. A hat órára meghirdetett beszédet, melyet a katalán elnök tartott volna és melyen kikiáltotta volna a függetlenséget, többször is későbbre halasztották. Végül Carles Puigdemont kiállt a kamerák elé és egy elég zűrzavaros, félreérthető szónoklatban jelentette be, hogy aláírták ugyan a függetlenségi nyilatkozatot, de azt azon nyomban fel is függesztették és megkezdik a tárgyalásokat a spanyol kormánnyal. Sajtóértesülések szerint az Európai Unió képviselői győzték meg az elnököt arról, hogy ne kiáltsa ki egyoldalúan a függetlenséget, hanem tárgyaljon.

A spanyol kormány ma reggel fog arról dönteni, hogy a tárgyalást választják, vagy átveszik Katalónia irányítását. Bárhogy is, a helyzet még messze nem oldódott meg és – ez  csak teljesen laikus vélemény – úgy látszik, megint a politikusok hülyesége játssza a főszerepet. Mindkét oldalon.

De meglátjuk, mi történik. Most induljon a nap, hamarosan jövünk az első beszólással.

adomany-1