December 13,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Olvasói levél: Pedagógus = Lábtörlő

Sokáig tépelődtem, hogy kiírjam-e magamból a bennem felgyülemlett feszültséget, de végül úgy döntöttem, hogy megteszem.

Pályakezdő pedagógusként dolgozom egy egész jó hírű iskolában. A gyerekek aranyosak, a kollégákkal egy hullámhosszon vagyunk, hát akkor meg mi ez a sok „felgyülemlett negatív energia”? Vegyünk pontról, pontra…

  • A 21. század gyermeke más. „A gyerekeket csak szeretni kell!” Jönne és jön is a közhely, amivel mindenki tisztában van, főleg mi, pedagógus szakemberek. Valóban. Engedjék meg, hogy eláruljak egy nagy titkot: régen a gyermek a kapott szeretetből nagyon sokat vissza is adott. Így lett az „energiaáramlás” stabil, és a környezet stresszmentes.

Nyugdíj előtt álló kolléga mesélte, illetve támasztotta alá azt a gyomorszorító érzésemet, amit kezdtem érezni, és egyre jobban érzek: hogy azt a szeretetet, amit kiadok magamból alig-alig kapom vissza. Ez a munka pedig a szeretet megfelelő áramlásáról (is) szól. Azért megyünk pedagógusnak, mert szeretjük a gyermekeket. Úgy, ahogy vannak.

De ha én odaadom magamból ezt a sok pozitív érzést és nem, vagy csak alig kapom vissza, akkor bennem mi marad? Közömbösség, üresség. Rosszabb esetben gyűlölet.

Nem kívánom senkinek azt az üresség érzetet, amit az előző munkahelyemen tapasztaltam. A gyermekek összetétele merőben más, mint ahol most dolgozom. Az egy majdnem száz százalékos kisebbségi intézmény. Látszott is ez az ottani pedagógusokon: fásultak, fáradtak, némelyek teljesen kiégtek. Nem szerettem volna erre a sorsra jutni, így váltottam munkahelyet. De fájón tapasztalom: jobb a helyzet, bár nem sokkal. A gyermekek neveletlenek, szófogadatlanok, rám, fiatalra pedig még kevésbé hallgatnak, mint idősebb kollégáimra. Némely nebuló pedig úgy gondolja, hogy lábtörlő vagyok.

  • A társadalom, így a szülők hozzáállása hozzám, kezdő pedagógushoz… inkább nem részletezném. (Elég annyit mondani, siralmas.) Sok internetes fórumon olvasni, hogy csak az megy pedagógusnak, aki úgymond a maradék, vagyis nem éltanulóként végzett a gimnáziumban, szakközépiskolában. Ezenkívül csodás érzéssel töltenek el azok az ócsároló kommentek is, amik a magánéletünkben vájkálnak, illetve a rengeteg szabadság felsorakoztatása az örökös vitalezáró (a hosszú nyári szünet megunhatatlan, és megvétózhatatlan perdöntő érve).

A pedagógusi munkához tartozó egyéb pluszfeladatok elbagatellizálása (dolgozat összeállítás, dolgozatjavítás, piros-feketepontozás, naplóírás, órákra készülés és még lehetne sorolni, ami persze „nem is vesz el olyan sok időt az ember életéből”, illetve „ezt a hülye is meg tudja csinálni” hozzáállás.Ugye-ugye, hogy máris vidámabb az ember, és jókedvvel megy munkába, ha ilyeneket olvas?) Így azt kell mondanom, hogy a társadalom számára is csupán lábtörlőként funkcionálok.

  • És most, a végére követezzen az, ami mindenhol vitatéma: a fizetés. Nem kapok milliókat, és nem is éhbérért dolgozom (de majdnem). A számlámra, kezdő pedagógusként 121 ezer forint érkezik. Ami azért keserít el, mert a barátaim, akiknek érettségije, esetleg ezen kívül OKJ papírja van, keresnek 150-180 ezer forintokat. Nem sajnálom tőlük, mert megdolgoznak a pénzükért, güriző, megbízható, szorgalmas emberek. De én is, hasonlóan hozzájuk, megbízhatóan, szorgalmasan gürizek, amit a társadalom nagy többsége nem akar vagy nem képes meglátni. A felvilágosultak látják, és együtt éreznek velünk, de hozzánk hasonlóan ők is gúzsba vannak kötve, akik pedig csukott szemmel járják a világot, csak a propagandamédia hamis szavait utánozzák papagájként, hogy „ezeknek a mocskos pedagógusoknak már megint emelték a bérét, pedig nem is dolgoznak meg érte”. Ehhez hasonló megnyilvánulások után szoktam elgondolkozni, hogy kibírjam-e még ezt a tanítási évet, vagy azonnal váltsak pályát.

Most is a portfóliómmal küzdök, hogy bekerülhessek a pedagógus I fokozatba. (Ez egy megalázó folyamat sokadik lépcsőfoka…) Egy pluszban megírt szakdolgozatért cserébe (mert a portfóliót leginkább egy szakdolgozathoz hasonszőrű dokumentumként könyvelnék el), havi húszezer forinttal jön több a számlámra. Ez siralmas, mert ez azt jelenti, hogy a politikusok és a vezetők számára is csak egy lábtörlő vagyok.

„Te meddig szándékozol a pályán maradni?” – kérdezem néha a gyakornok társaimat.

A válasz, amit kapok elkeserítő, de egyáltalán nem meglepő: „Nem sokáig!” „Maximum öt év…” „Talán három év?”

Lábtörlőnek lenni, tetszik látni, nem éri meg. Az a másfél hónap fizetett szabi nem tudja a fiatal tanerőt kibékíteni. (Megjegyzem: lassan az idősebbeket sem.)

Sem a fizetés, sem a megbecsültség, sem a feedback-szeretet nem elég. Mi pedig, ambiciózus fiatal pedagógusok nem fogunk sokáig habozni, ha kapunk egy jobb lehetőséget. Mert a közvéleménnyel ellentétben nagyon sokan vagyunk olyanok, akik éltanulók voltak, akik jelessel érettségiztek és diplomáztak, akik országos versenyeken mutathattuk meg tudásunkat.

Mi igenis hozzátettünk volna valamit a társadalomhoz. Mi szerettük volna kitolni a sáros gödörben rekedt szekeret. De egy ember, egy társadalmi réteg kevés ehhez.

Egy gyakornok pedagógus (?)

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.