December 14,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kiskirályok és gyilkosok kora ez

Udvary János onkológus-nőgyógyász ügye bejárta a teljes magyar sajtót 2014-ben. A „150 000 forintos orvosként” elhíresült férfi végül mindössze felfüggesztett börtönt kapott, annak ellenére hogy több esetben is – hippokratészi esküjét megszegve – ártott betegeinek. A pácienseitől pénzt kizsaroló férfit mindössze fél évre tiltotta el a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Etikai Bizottsága. A fél éves eltiltás óta azonban úgy praktizálhat, mintha mi sem történt volna.

Az eset sajnos idehaza nem egyedi. A bűnösök sok esetben járnak szabadon közöttünk, sokszor annak ellenére is, hogy emberéletek száradnak a lelkükön. Azonban ez az eset kitűnik a többi közül, ugyanis Udvary János mindezt orvosként tette meg, minden írott és íratlan szabályt áthágva. A vérlázító ítéletet nem volt képes tétlenül nézni egy orvos, az ügy pedig innen ment tovább.

A korábban említett orvosnak, Kunetz Zsombornak elege lett abból, hogy az etikai bizottság döntése alapján nem elítélendő az, amit Udvary János tett. Az, hogy saját betegeit megzsarolva, fizetésképtelenség esetén félrediagnosztizálva őket, több embernek is szenvedést okozott. Ha ez számukra etikus, akkor ő ebből nem kér. A MOK évi 1 milliárd forintos, orvosok által befizetett tagdíjakból él, így érthető az, hogy Kunetz Zsombor kíváncsi volt arra, mégis mi történik ezzel a pénzösszeggel, ha már valós munka nem folyik. Megpróbálta hát fellelni a hivatalos adatokat a MOK költéseiről, azonban azokat nem találta, így kérdést intézett a kamara felé. A válasz NER-i magasságokat megszégyenítő volt.

88 ezer forint adatigénylési összeget követeltek tőle, majd etikai eljárást kezdeményeztek ellene. A cél egyértelműen Kunetz megfélemlítés volt. A férfi idézése egy nappal a tárgyalás kezdete előtt érkezett meg lakcímére – ez természetesen törvényellenes – amit kifogásolt, majd jelezte, nem lenne ideje felkészülni a perre, így a tárgyalás elhalasztását kéri. Ez egyáltalán nem hatotta meg az Etikai Bizottságot, a férfi távollétében hozták meg döntésüket, melynek értelmében Kunetz Zsombort megrovásban részesítették. Ezzel ugyanazt a büntetést kapta, amit Udvary János, a több ember szenvedéséért és közvetett haláláért felelős orvos kapott elsőfokon.

Mi szükség van egy évi 1 milliárd forintból gazdálkodó, feladatát ellátni nem akaró intézményre? Még mindig nem elég a döntéseiket érdekek mentén meghozó intézményekből?

A Magyar Orvosi Kamara Etika Bizottsága ezzel az üggyel elérte, hogy méltó tagja legyen a NER rendszerének. Hatalmukkal visszaélő, az etikát még csak hírből sem ismerő kiskirályok döntése volt ez. Az pedig, hogy Udvary János milyen fájdalmat okozott „egyedülálló szaktudásával” – a bírónő ezzel indokolta a börtönbüntetés felfüggesztését  –, azt a következő sorok jól mutatják:

Nem az ő édesanyjuk könyörgött az életéért halálra várva, ágyban fekve. Nem érzik és nem is érezhetik azt a fájdalmat, amit az elhunytak és a hozzátartozóik éreztek, éreznekmondta a doktor volt betegének fia.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.