Don Botka, aki otthagyta a pénzköteget

Fotó: vtvszeged.hu Fotó: vtvszeged.hu

Botka László – miután visszalépett az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról – betörőnek állt. Vagy maffiafőnök lett és fenyegeti az ártatlanokat. Nem mondom, szép karrier. Magam is meglepődtem a dolgon, de amit az Origo megír, az úgy is van! Pláne, ha még a 888.hu is megerősíti. Akkor arra ciánt lehet enni, vagy lúgkövet. Ki mit szeret.

Az van tehát, hogy a bukott, búskomor, csalódott, dühös, bosszúszomjas Botka (ezeket a jelzőket a propagandistáéknál olvastam) visszament Szegedre (én meg azt sem tudtam, hogy eljött onnan), nekilátott a vendettának. Először is feldúlta Szabó Bálint lakását, hogy megfélemlítse a fent említett neves urat.

Na de ki a faszom az a Szabó Bálint? – kérdezné most Deutsch Ennyike Bulika Tamás, ha éppen ráérne ilyesmivel foglalkozni. De ő nem ér rá, mert az ország digitális, valamint a saját, illetve a régebbi és újabb feleségei, gyermekei anyagi jólétéért küzd. Ha ő nem, akkor majd én megkérdem, mert ilyen kíváncsi vagyok.

Azért lobbant fel az érdeklődésem, mert Szabó Bálint kiállt a sajtó elé és elmesélte, hogy betörtek hozzá. Ám csodák csodájára semmit nem vittek el – sem pénzt, sem iratokat -, hanem csak feldúlták a lakást. Ezt pedig senki más nem tehette, csakis Botka László. Igaz ugyan, hogy nincs bizonyíték, sőt, Szabó úr feljelentést sem tesz, de a sajtót feltétlenül tájékoztatni akarta erről. Főleg a kormánysajtót. Főleg az Origót. Még az MTI is elloholt gyorsan kattintani pár fotót. A felvételen jól látszik a bizonyíték. Íme:

 MTI Fotó/Kelemen Zoltán Gergely
MTI Fotó/Kelemen Zoltán Gergely

Az ott az a köteg pénz, amit NEM vittek el a betörők. Ha ebből sem egyértelmű, hogy Botka – vagy az ő bűnszervezete – követte el a betörést, akkor semmiből! Szabó Bálint egy velejéig szavahihető, ám erősen sorsüldözött ember.

2002-ben fideszes támogatással, ámde függetlenként indult Csepreg polgármesteri székéért, ám sajnálatosan lecsúszott a székről, de a képviselő testületbe bekerült. Ez húsz évesen igen szép teljesítmény.

Egy évvel később – 2003-ban – belépett az MSZP-be, majd 2004-ben kizárták az MSZP-ből, mert állítólag pénzért toborzott tagokat, valamint fiktív szervezeteket hozott létre. Szabó feljelentést tett rágalmazásért – a bíróság kimondta, hogy nem rágalmazás volt – ám ekkor indult a sorsüldözés. Szegényt megtámadták, megverték és megerőszakolták. Állítása szerint azért, hogy ne tudjon elmenni a rágalmazási per tárgyalására. A bántalmazás és nemi erőszak ügyében a nyomozást a rendőrség eredménytelenség miatt lezárta.

Ezzel párhuzamosan nyomozás folyt Szabó ellen okirat-hamisítás gyanújával, de a nyomozati munkát nehezítette, hogy Szabó autóját feltörték – már megint betette a kezét az ellenség lába – és onnan kilopták az ügy szempontjából fontos dokumentumokat.

Ezt követően kiszállt a politikából – még mindig huszonéves ifjúról beszélünk – Szegedre költözött és porszívókat árult. Később létrehozott két céget, az egyiket törölte a Cégbíróság, miután végrehajtást rendelt el az adóhatóság ellene, de nem találták a bejelentett telephelyen a vállalkozást.

Később Szabó belépett a DK-ba, 2012-ben a párt szegedi szóvivője volt futólag, majd lemondott a posztjáról és kilépett a pártból. 2013-ban visszaemlékezett arra – és persze nyilatkozott is a sajtónak -, hogy 2006-ban jelen volt Euardo-Rozsa Flores lakásán, amikor Katalin, Imre és Ferenc megjelentek és az őszödi beszéd hangfelvételét hozták el. Hogy még ki volt ott és pontosan mi történt, azt sajnos nem tudja, mert a szomszéd szobában egy Tito nevű kutyára kellett vigyáznia.

Mostanában a Fidesz körül bukkan fel a sorsüldözött ember és a titokzatos események most sem kerülik el. Jelen állás szerint Botka László akarja őt megfélemlíteni ilyen agyafúrt módon. Jó néhány per zajlik ellene (feltételezem, hogy ez a szám emelkedni fog, mert vélhetőleg Botka László is bepereli), de ő küzd az elnyomás ellen erősen.

Én csak azt nem értem, hogy a kormány minden törvényes eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy megfelelő alapossággal fel lehessen deríteni akár Botka László, akár más törvénytelen ügyeit, mégis Zuschlag János, Terry Black és Szabó Bálint kaliberű önkéntesek meséivel szórakoztatja a népet. Nincs mese, terelni akarnak, plusz hülyének nézik a saját híveiket. Ezzel nincs is bajom, csak legalább ne az én pénzemből csinálnák. Mert azt igen nagyon unom már.adomany-1