Akkor sem kell majd lehánynom a tükröt, amibe naponta belenézek

allat

Jó reggelt! Hatalmas megtiszteltetés, hogy vasárnap örömére én főzhetem a kávét és mellé hozhatom a jó híreket is. Úgy látom, a kolléga tegnap este újra felvette a harcot az alkotmányos jogot képező fröcsögő butasággal és gyűlölködő vakhittel.

Nehéz lesz überelni, nem is akarom, de az én olvasatomban ehhez kapcsolódik, így a Népszabadság kinyírásának évfordulóján (igen, már azóta is eltelt egy év) egy, a Magyar Időknél dolgozó újságíró név nélküli nyilatkozata, amit ITT olvastam:

annyit keresek, hogy nem kell azon gondolkodnom, mit írok, mert már tudom, mit nem lehet.

No, hát ehhez képest, én többedmagammal elmondhatom, hogy soha nem tudom, hogy mennyit keresek, de legalább nem kell azon gondolkodnom, mit írok, mert a lelkiismeretemen kívül senki más nem mondhatja meg, mit lehet, és mit nem lehet. Ebben az a szar, hogy soha nem lehet tudni, hogy éri-e a széle a hosszát, de ebben az a jó, hogy majd amikor a névtelenül nyilatkozó újságíró feje fölött is változnak az évszakok, nekem akkor sem kell majd lehánynom a tükröt, amibe minden nap belenézek.

Szóval egy éve, példátlan maffiamódszerrel gyilkolták le Magyarország legolvasottabb napilapját, azóta pedig már azt is tudjuk, hogy a Népszabadság csak útban volt. A lényeg az volt, hogy a vidéki Magyarország testületileg a Fidesz egyenpropagandáját olvashassa. És semmi mást. Sikerült. Az elvtársak szerint így állt helyre a médiaegyensúly. Ha nem az elvtársakat kérdezzük, akkor az van, hogy Magyarország egyike azoknak az országoknak, ahol egy év alatt a legtöbbet romlott a sajtószabadság. Ezzel Románia és Bulgária alá küzdöttük le magunkat. Ennél nagyobb visszaesést Európában csak Lengyelország volt képes produkálni (hajrá V4-ek!), világviszonylatban pedig Burundi, Törökország, Nauru és Belize vert ránk, ők még a Fidesznél is nagyobb csapást voltak képesek mérni a sajtójukra. Azt hiszem, dicsőség ez a javából.

A magyar sajtószabadságnál csak a magyar futball szárnyal erőteljesebben. A tegnap esti, gyakorlatilag tét nélküli, de mégiscsak vébéselejtezőn Svájc kábé lemosta a pályáról a magyar válogatottat Bázelben. Végeredmény: 5-2. Jövő héten kedden, az utolsó fordulóban Feröert fogadjuk a Groupama Arénában, annak a mérkőzésnek sem lesz semmilyen tétje az esetleges előrelépés szempontjából: Magyarország ezúttal is lemarad a vébéről.

Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok! – ez a legendás mondat Puczi Béla marosvásárhelyi cigány ember nevéhez kapcsolódik, aki az 1990-es magyarellenes pogrom során társaival a magyarok segítségére sietett és megakadályozták, hogy a környező falvakból buszokkal szállított románok meglincseljék a magyar lakosságot. Tettéért börtönbe zárták Romániában, szabadulása után Magyarországra menekültként érkezett, ám semmivel sem várt rá jobb sors, mint korábban: a jónevű kőművesre román cigányként tekintettek, menekülttáborba zárták, és mire tíz évvel később megkapta az állampolgárságot, tönkrement az élete és az egészsége. Élete utolsó éveiben, 2009-es haláláig hajléktalanként élt a Nyugati téren. A Roma Büszkeség Napjának szervezői még nyáron keresték meg a MÁV-ot, hogy októberi felvonulásuk során szeretnének emléktáblát avatni Puczi Béla marosvásárhelyi cigány hősnek a Nyugati pályaudvar oldalán. A MÁV az Örökségvédelmi Hivatalnál elintéztette az engedélyeket a szervezőkkel, akik eközben összegyűjtötték a pénzt is a táblára. Három nappal a tegnapi felvonulás előtt aztán a vasúttársaság kinyögte: mégsem engedélyezik a táblaavatást, mert csak MÁV-dolgozókra emlékező táblákat lehet kihelyezni az épületeiken. Mivel Puczi Béla nem volt a MÁV dolgozója, nem felel meg a kritériumnak. Nem tudom elmondani, milyen érzések kavarognak bennem, de hogy morálisan hova süllyedt ez az ország, az egészen tragikus.

Két nemzetstratégiai pecázás között Káder Jánost, a nem létező köztársaság nem létező, semmiért felelősséggel nem tartozó elnökét a közbeszéd állapotáról kérdezték, miután májusi beiktatási beszédében szemforgatva, színpadiasan szörnyülködött egyet, hogy hova jutottunk. Május óta október van, időközben a viszkető tenyerű Orbán Viktor egyértelműen kiállt a menekült nők és gyermekek üdülését fenyegetéssel és rongálással megakadályozó őcsényiek mellett, de Jancsit nem lehet kizökkenteni a mindent leszaró kirakatszerepéből:

Van még mit javítani, azt gondolom, a szereplőknek. Talán érdemes lenne megfontolni mindazt, amit akkor elmondtam, mindenkinek.

A videót mindenkinek ajánlom figyelmébe, ha ez nincs bebaszva, akkor senki. De az a baj, hogy tökmindegy, hogy iszik vagy nem, ez mindenképpen részeg. Agyilag, lelkileg, szellemileg, erkölcsileg. Mindenhogyan.

Egyelőre zárom soraimat, méghozzá kivételesen egy jó hírrel: a nemrég mentett, ám gazdijától megszökött, halálra rémült háromlábú Áron kutya hosszú napok hajszája után végre hazakerült. Nagyon sokan, nagyon sokat tettek ezért. Néha mintha mégis lenne remény.

 

 

 

 

adomany-1