Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mára virradóra a fideszesek katalánok lettek. És még csak reggel van

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép hétfő reggelt! A spanyolországi káosz mellé van nekünk egy szépséges beismerő vallomásunk, igaz, még tegnapról örököltük.

A magyar érdekeket meg kell védeni, az országgal szembeni méltatlan támadásokkal szemben fel kell lépni, még akkor is, ha azt egy másik magyar állampolgár teszi külföldön – nyilatkozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek vasárnap.

A helyettes államtitkár arra a sajtóhírre reagált, mely szerint egy magyar diplomata megjelent Magyar Bálint kaliforniai előadásán, a közönségből felszólalva próbálta hitelteleníteni a volt SZDSZ-es minisztert Amerikában.
Menczer Tamás elmondta, Magyar Bálint hazugságokat mondott az Amerikai Egyesült Államokban Magyarországról, a magyar kormányról, a Los-Angeles-i magyar főkonzulátus munkatársa, magyar diplomata pedig jól tette, hogy felszólalt az elhangzott hazugságokkal szemben, és megvédte Magyarországot.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a magyar diplomatáknak feladatuk az is, hogy az ilyen támadásokkal szemben fellépjenek, megvédjék Magyarországot, a magyar érdekeket. Ez Szijjártó Péter külügyminiszter egyik leghatározottabb elvárása és utasítása a magyar diplomatákkal szemben – hangsúlyozta a szaktárca helyettes államtitkár.

Hát én ehhez csak szívből gratulálni tudok. Ezek szerint a külügy és külön Szijjártó Péter előre tudta, hogy Magyar Bálint hazugságokat fog mondani. Ezért elküldték 600 kilométerről a lakájt, hogy az egy előre megírt szöveget felolvasva védje meg az országot. Ennél szánalmasabb nyilatkozatot kizárt dolog előadni. Ez még fideszes mércével is a trágyadomb legalja.

Vagy majdnem. Merthogy. Azt már tudjuk, hogy Katalóniában kétmilliónál több ember szavazott az elszakadásra. Azt is tudjuk, hogy Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szerint semmi nem történt, nem is volt népszavazás, a rohamrendőrök pedig a demokráciát védelmezték. Gumibotokkal, bakancsokkal, ököllel.

Tegnap még a PestiSrácok Jurák Katája szerint Soros György hergeli a Katalánokat évek óta, ő fizette az elégedetlenkedőket, ő áll a törvénytelen népszavazás hátterében. De az a cikk tegnap íródott. Úgy tűnik, változott a központi utasítás, mert az Origo – most, kora reggel még – szigorúan tényszerűen számol be az eseményekről, nem foglal állást (lehet, hogy ott később kezd az egy darab névtelen újságíró és még nincsen készen a cikk), a Magyar Időkön Sitkei Levente már reggel hatkor forradalmat hirdetett. A katalán hősök és a spanyol elnyomók szívszorító harcától gyorsan eljutott Erdélyig. Idézem az utolsó bekezdést:

„Ez pedig nem csak Katalóniára érvényes, de Európa bármely területére. Magyarország nem felelős Gerard Piqué barcelonai futballistáért, de Horváth Péter kolozsvári egyetemistáért igen. Orbán Viktor szavai szerint Magyarország már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért”.

Mert azért a víz az úr.

Szép, nagy darab pecsenye kezd sülni mások vérén. Gratulálok hozzá.

A PestiSrácokon – mindjárt Jurák Kata sorosozós cikke után – Máté T. Gyula is megszülte a maga forradalmi cikkét. Ebben már a katalánok hősök (Soros neve fel sem merül), akik ugyanazzal az agresszióval kerülnek szembe, amely Gyurcsány Ferenc szemkilövetős-ártatlanokat véresre verő terrorja volt Magyarországon. És most mindenki, főleg Máté T. katalán. Máté T. és minden fideszes elnyomott, szerencsétlen katalán lett, aki a függetlenségéért, a szabadságáért küzd. Az zsarnok liberálisokkal szemben. Ha van valami, amin vinnyogva lehet röhögni, az a fideszes íródeákok elnyomott mártíromsága, a veszély ellenére is hősies kiállása. A forradalmi kormánypárt mellett. És szerintem még ez sem a legalja, de azért a  jövő számára ide teszem a pesti srác mai cikkének utolsó sorait. Érdemes átgondolni, mire akar kilyukadni a pártpropagandista:

Tetszik emlékezni arra, amikor Gyurcsány pribékei gumilövedékkel vadásztak? Brüsszel akkor is kussolt. Most Spanyolországgal kapcsolatban ugyanez van. Csak a nagyságrend, a tét nagyobb.

„A „demokraták” immár eljutottak odáig, hogy nem elég az agymosás, a Gulyás Marcikák és Pumped Gabók valóság show-ja. Nem elég a Soros kirendeltségek által kinevelt pedigré-értelmiség mindenható verbál-önkielégítése – történetünk abszurdja, hogy az említett milliárdos Spanyolországban ide- és oda is adott pénzt, csak balhé legyen. De az eredmény, a várt haszon lassan jön: Ezek a rohadt, prosztó európaiak még mindig gondolkoznak…

S akkor már csak a gumibot marad!

Vagy a lakosság lecserélése, idomíthatóbbakra. Ha néha robbantgatnak is, hát még mindig jobban elviselhető járulékos költség, mint a demokrácia tényleges gyakorlása.

Tegnaptól Európa-szerte sokunk lélekben katalán lett. Még talán a Real-drukkerek is.

Hajrá, Katalónia!”

Kezdjük a reggelt egy markáns hányingerrel. Vagy szánalommal. Nem is tudom eldönteni.

adomany-1