December 15,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Csak a becstelenség, a korrupció, az uram-bátyám mentalitás, a rohadt ügyeskedés mindenfelé

Jó reggelt kívánok, október első napja van, ami véletlenül a hét utolsó napjával esik egybe. Valami nagyon egyszámjegyű fokot mutat a hőmérő, szóval itt van az ősz, ám ez később változni fog kétszámjegyűre, hogy valami jót is mondjak. A vasárnapra való tekintettel sem úszható meg viszont egy kis közéleti hírcsokor, nagyon sajnálom. Kezdjük onnan mondjuk, hogy az ellenzéki oldal.

Tegnap az LMP kongresszusán meghozták a hivatalos döntést: Szél Bernadett a párt miniszterelnök-jelöltje. Fasza. Azt is tudjuk, hogy az LMP is elutasítja az ellenzéki összefogást. Oké. Azt is elmondta a jelöltasszony, hogy űj irányra, új politikára és új vezetőkre van szüksége az országnak, hogy a Szél-kormányban nem lesznek „újracsomagolt” politikusok, üres ígérgetések a választások előtt, sem oligarchák és „aljas alkuk”. Nagyon helyes. Ez mind nagyon helyes. Csak azt nem tudom, hogy ezt miként fogja megvalósítani egy olyan párt, amelyik a parlamenti küszöb körül mérhető évek óta. Miből gondolják, hogy tavaszig ez a szám kifordul önmagából? Szeretem én is a jól hangzó ígérgetéseket, csak sokkal jobban értékelem, ha valaki hajlandó szembenézni a realitással. Ez az ellenzéki oldalon sem lenne túl nagy baj.

Ugyanez érvényes a DK-ra is. Gyurcsányék is elutasították az MSZP közös listáját, tök jó. Tegnap azt közölték, a DK koordinált egyéni jelöltállítást javasol és önálló listát állít a 2018-as választásra; a párt listáját Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti. Feriék szerint tárgyalásokat az egyéni választókerületekben induló jelöltekről kell folytatni, erre készen állnak valamennyi demokratikus ellenzéki párttal. Jó, én nem szólok bele. Nincs is annál jobb, mint közleményekben bizonygatni, hogy a másik milyen hülye (például: A DK sajnos már nem tudja követni az MSZP álláspontjának változásait a demokratikus ellenzék választási együttműködésével kapcsolatban), aztán csodálkozni, hogy Orbán röhög megint a markába.

Nem tudom, mennyit segít az ellenzék imázsán, hogy mindeközben az Együtt országos akciót hirdetett a Soros-plakátok letépésére, amit a rendőrségen is bejelentettek. Merthogy állítólag a kormány újabb plakátjait már országszerte elkezdték kiragasztani. No, ez nekem viszonylag új információ, de ezek szerint ennyire futja a kormánypárttól: folytatjuk a kretén, ocsmány plakátolást. Is. Nem szeretném megsérteni Juhász Péteréket, de vajon tényleg ezzel kell egy ellenzéki pártnak foglalkoznia néhány hónappal a választások előtt? Lehet, hogy igen, akkor bocs.

Szijjártoporzékolási Péter külügyminiszter az arab (!) Al Jazeera nevű hírtelevíziónak adott interjút (via), amelyben elhangzott egyebek mellett, hogy a politika megerőszakolta az európai értékeket. Úgy látszik, a vitrines Habony kezd kifogyni az ötletekből, múltkor Orbán is a megerőszakoltatásáról vinnyogott a parlamentben, ezek tényleg úgy vannak vele, minél egyszerűbb, közérthetőbb, olcsóbb és  durvább kifejezéseket kell bedobni, a gondolkodás teljes kizárása nem csak ajánlott, de kötelező is. Péter csatár semmi újat nem mondott (fújj migráció, fújjj Európai Bíróság, fújjj menekültkvóta, stb.), az viszont igen vicces a szájából, hogy minden nézeteltérés és botrány ellenére Magyarország továbbra is az Európai Unióban kíván maradni:

Az EU tagjai vagyunk, és az EU tagjai leszünk – ez nem is lehet kérdés.

Áhá. Csak addig feszítitek azt a kurva húrt, ameddig lehet, ott raktok keresztbe, ahol lehet, még egy reformációról szóló beszédben is hanyatló Nyugatot szidja a fő tudatrepedés. Soha a büdös életben még ilyen köpönyegforgató banda nem vezette ezt az országot. Nem újdonság, de muszáj újra meg újra leírnom.

Közben az MTI azt tolta a pofámbam, hogy a Kósa helyére lépett ifjú és nem annyira segghülye Gulyás Gergely a vasárnap ellenére, vagy éppen azért már fellépett a Kossuth rádióban (szalagról, gondolom), és semmi másról nem esett szó, mint a bvándorlásról, a Soros-tervről, a balfasz és Soros-terv alapján működő Európáról és ezzel szemben a fantasztikus, hősies Magyarországról. Nem tudom, mi lesz velünk, ha ennek a rémálomnak egyszer vége szakad? Még képesek leszünk húsvbavágó kérdésekről beszélni, felismerjük a saját érdekeinket, vagy elég lesz valakit találni, akit gyűlölni kell, akivel harcolni kell? Lesz olyan, hogy tetszőleges politikus az országot sújtó gazdasági-társadalmi kérdésekről fog beszélni, és nem az éppen aktuális kurva ellenséggel harcol? Egyáltalán tudjuk még értelmezni a normalitást, ha majd elmúlik ez a szarság? Már ha megérjük, ugye. Nekem az az érzésem, hogy a jelenlegi ellenzék mindent megtesz azért, hogy ne érjük meg, úgyhogy nem vagyok feldobódva, bocs.

Az is egy szép sztori, ami Hosszú Katinka és a Duna Aréna kapcsolatáról szól. Hogy ebben az országban mindent megfertőz a becstelenség, a korrupció, az uram-bátyám mentalitás, a kibaszott ügyeskedés, az valami hihetetlen. Mert az előtt földig hajol az ember, hogy micsoda kiemelkedő teljesítmény, hány érem, mekkora sportoló valaki, de az mégiscsak visszatetsző, hogy a magyar úszósport reformjáért síkraszálló Hosszú Katinka titkolja, kitől és mennyiért kapott meg egy közpénzből épült, a köz számára azóta se elérhető épületet. Sem a magyar kormány, sem az építtető, sem az üzemeltetési pályázatot kiíró nemzeti vagyonkezelő nem tudja, hogyan került az Iron Aquatics a Duna Arénába, ezért mivel nem tudni ki az adatgazda, nincs kitől közérdekű adatokat igényelni. Nehogy azt higgye valaki, hogy az Iron Aquatics válaszolt a sajtó kérdéseire, mert nem. Kiábrándító ez az egész.

No, azt hiszem, hogy ennyi fért ma reggeli műsoromba. Megint túllőttem a nyolc órán. Szép napot mindenkinek, szép idő lesz ehhez, úgy nézem. Később jövünk vissza!

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.