Nem a pocak teszi a gazembert

Random pocakos fotó 2015-ből + zsebretoszott kéz Prágában a V4-ek kormányfői csúcstalálkozóján (Fotó: MTI/Máthé Zoltán) Random pocakos fotó 2015-ből + zsebretoszott kéz Prágában a V4-ek kormányfői csúcstalálkozóján (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Sokkoló, besírsz, ilyet nem láttál, csak erős idegzetűeknek, döbbenetes és hasonló, a bulvármocsár legalját megcélzó indokolatlanul nevetséges, figyelemfelkeltőnek szánt szólamokról híresült el a minap a nem kormánypárti oldalak némelyikén Orbán Viktor és az ő pocakja. Azt követően, hogy legutóbbi pécsi turnéja alkalmával ellátogatott a Pécsi Vasutas Sportkör sporttelepére, ahol videó készült róla, és azt valaki kilőtte az éterbe, úgyhogy nem lehetett szó nélkül hagyni. Értem én, csak mégse.

Határozottan állítom, hogy se sokkot nem kaptam, se nem sírtam be, de még csak meg sem döbbentem annyira, hogy ez szellemi fejlődésem szempontjából aggasztó lehetne. Azt viszont egyáltalán nem értem, hogy miközben a jóember elmegyógyintézetet idéző politikájával frankón elmegyógyintézetté alakította ezt az országot, tényleg nincs más felróható, a széles néptömegek gondolkodásra bírását potenciálisan favorizáló napi disznóság, amit érdemes lehet következetesen a számlájára írni? Tényleg a pocakja méretén kell szörnyülködni, mert akkor hátha meginog a hívei vakhite? Vagy a kattintások mindenek felett?

Annyiszor fogom leírni, ahányszor szükséges: nem gondolom, hogy Orbán testi adottságainak, fizikai jellemvonásainak folyamatos fikázása (máskor vélt cigányságának pejoratív kategóriaként való emlegetése) meggyőző érv lesz arra, hogy miért nem bocsánatos bűn újabb felhatalmazást adni a kezébe. Akkor sem, ha a szemöldökcsipeszező, burkoltan buzizó, nőügyekkel nem foglalkozó nép fia folyamatosan megmártózik a felelősségrevonások előli menekülés – ocsmány személyeskedésekbe torkolló – bűzös mocsarában. Ez az ő színvonala, ebben ő a legjobb (ha lehet ilyet mondani), meg kell hagyni neki, hogy úgy égesse magát emberileg a sárga földig, ahogy akarja.

Orbán pocakjának méretétől, vagy annak kigúnyolásától (ami egyébként már tavaly is, sőt 2012-ben is majdnem ugyanekkora volt) az ellenzék nem fog megerősödni és poraiból újjászületni, nem születik alternatíva a nemzeti ámokfutással szemben, és emberünk nem hogy nem lesz ellenszenvesebb a sajátjai számára, de sokkal inkább összezárásra készteti a táborát.

Aki úgy gondolja, hogy ebben az országban Orbán Viktor és gyalázatos politikája az oka annak, hogy egy banánköztársaság szintjén, korrupcióban fetrengve, szellemileg-lelkileg-materiálisan leamortizálva, bezárkózva, gyűlölködve, az ökölbe szorult agyunktól kettőig nem látva vegetálunk világ szégyenére, annak be kellene fejeznie ezt a totálisan kontraproduktív köpködést. Akkor is, ha a sport fontosságáról, a sportos nemzetről papoló, stadionépítésbe és az enyészet számára felépített sportlétesítményekbe belegárgyult elvetélt focistán, aki – saját bevallása szerint – a díszzászlóalj pocakjának kérdésében is kompetensnek érzi magát (konkrétan falnak megy a pocakos tábornokoktól), alkalomadtán ezt a fajta hiteltelenséget is számon lehet kérni.

Csak azt kellene belátni, hogy ha fele ekkora lenne a pocakja, akkor is ugyanazzal a gátlástalan, számító, erkölcsileg selejtes, hatalommániás tudatrepedéssel állnánk szemben, mint most. Azt kellene kurvára megérteni, hogy az senkit nem fog gondolkodásra késztetni, ha az ellenzéki oldal a miniszterelnök pocakján gúnyolódik, szörnyűlködik. Azt lenne érdemes felfogni, hogy aki ebben a stílusban próbálja nevetségessé tenni, lejáratni, az pont a lényeget bagatellizálja: Orbán Viktort nem a pocakja mérete teszi alkalmatlanná a kormányzásra, hanem minden más.

Az, hogy ma egy paranoid, egész Európát Soros-ügynöknek tituláló, ál- és rémhírekkel, valamint méretes hazugságokkal házaló, állandóan hadakozó, tömény butaságot, gyűlöletet vető és arató kormánya van az országnak, amelyik folyamatos jogsértések árán kérdőjelezi meg európai identitásunkat, és félázsiai diktátorok kezére játssza a Magyarországot, nem a pocak számlájára írható.

Az, hogy ma az ország egyik fele vasvillával esne neki a másik felének (kétségünk ne legyen, csak idő kérdése), nem azért van, mert Orbán pocakot növesztett, hanem mert gyerekkori traumáitól nem függetleníthető becsvágya, képességei, egyáltalán emberi-politikusi kvalitásai okán ennyire futotta. Hogy a nyakára lépjen egy valóban történelmi lehetőségnek.

Egyetlen bűnöző sem a pocakjától bűzlik, és Orbán Viktor nyugodtan lehetne a világ legnagyobb pocakjával megáldott, legundorítóbb kinézetű embere, ha az ország érdekében dolgozna, és nem örök hatalomban maradásának oltárán döntené szellemi-lelki-anyagi nyomorúságba ezt a nemzetet.

Az, hogy egy nyolc olimpiai aranyat szerző ország miniszterelnöke mégsem lehet pókhasú (Orbán 2012-es vallomása), szerintem szánalmas és nevetséges ahhoz képest, amit egy normális országnak el kellene várnia a miniszterelnökétől. Arról nem is beszélve, amit neki el kellene várnia saját magától. És ameddig ellenzéki véleményformálók bőven megelégednek azzal, hogy Orbán pocakját fikázzák (nem a minden kritikán aluli megjelenését, zsebredugott kezű eleganciáját, a kutyák szájából kirángatott öltönyeit és általános igénytelenségét, hanem a pocakját!), addig nem a fontos dolgokról beszélünk. Orbánnak nem a testi adottságaival van a baj, hanem az emberi integritásával, rosszhiszeműségével, romlottságával, gennyes moralitásával.

Erről kell beszélni, és ezzel kell szembeállítani valami érdemi alternatívát. Vagy ha azt nem is tudunk, legalább húsbavágó kritikákat fogalmazzunk meg, és ne akarjunk aljasabbak lenni nála. Mert bármennyire hihetetlen, ez továbbra is többet visz, mint amennyit hoz. adomany-1