Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Mint az ősember a tűztől, mint a későbbi korokban a boszorkányoktól

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sikerült. Orbán Viktor a maga képére formálta az országot. A faluvégi kis házból az ország trónjára felkapaszkodott tehetségtelen focista, a zsebbe szorult kezű szotyolaköpködő, akit halálosan frusztrált, hogy az egyetemen mindenki műveltebb nála, végre célba ért. És rombol.

A gyűlölet, a feneketlen ostobaság, tanulatlanság megtermi a maga ocsmány gyümölcseit. A falvak, ahová az oktatást és infrastruktúrát kellett volna minden erővel eljuttatni, csak a kormány fröcsögő gyűlöletéből kapott, de abból vödörszámra. Amikor egész közösségek fognak össze azért, hogy oda ne menjen egy hétre 5-6 kisgyerek a szüleivel, vagy kísérőivel, mert más a bőrük színe és akkor félni kell tőlük, mert gyilkosok, mert rablók, mert erőszaktevők, akkor az már nem a vég kezdete, hanem a vég közepe. De sajnos még nem a vége.

A vidék retteg a migránsoktól. A vidék, ahol a büdös életben nem láttak még egyetlen migránst, egyetlen menekültet sem, halálosan fél. Mint az ősember a tűztől, mint a későbbi korokban a boszorkányoktól. A vidék, ahová csak a kormánypropaganda jut el, mert a megyei újságok a politikai gengszterek kezén vannak, ahol csak a köztévé nézhető, mert az van benne az alapcsomagban, másra pedig nincs pénz, mert munka sincs a faluban, vagy ha van, az is közmunka, a vidék belefullad a sötétségbe.

A falvakban ismét a helyi pap az egyetlen értelmiségi és bármit elhisznek, amit ő prédikál. És a Fidesz felvásárolta az egyházat. Megvette kilóra a nekik juttatott ingatlanokkal, ingyen pénzekkel, háromszoros támogatásokkal, a kezükre átjátszott iskolákkal, az adószázalékokkal. Semmi kedvem úgy tenni, mintha ez nem így lenne, mert így van akkor is, ha vannak üdítő kivételek az egyházakon belül, vannak becsületes, jószándékú, bátor papok. A többség nem az, szolgai módon butítja a híveket. Pártérdekből.

A falvak visszasüllyedtek a középkorba. Akkor is, ha közöttük is vannak kivételek, vannak nagyon normális közösségek. A többség nem az. Ez olyankor látszik, amikor valami ok van megmutatni, milyenek is valójában ezek a lebutított, sötétbe taszított emberek. Olyankor látszik, amikor egy egyetemi lovastúra útja a falun át vezet és a helyiek kaszát-kapát ragadnak ellenük, mert veszélyben érzik magukat. Olyankor látszik, amikor a földmérők és a közmunkások kölcsönösen rettegnek egymástól, mert migránsnak nézik a másikat. Olyankor látszik, amikor összefog a falu, hogy márpedig oda nem mehetnek menekült gyerekek nyaralni, mert ők rettegnek tőlük.

A vidék retteg, sötétségben él, gyűlöletben fetreng. Ez a mindenkori kormány hibája. Most az Orbán-kormány soha el nem évülő bűne. Városokban is jelen van ez a sötét ostobaság, de nem ennyire koncentráltan. Mert a városokban élők nagyobb eséllyel találkoznak idegenekkel és látják, hogy éppen olyan emberek, mint ők. A kínai büfés, a török ruhakereskedő, a gyereküket angolra oktató néger srác nem vérszomjas gyilkos.

A falvakban nincs ilyesmi. A falvakban nincs pedagógus sem, nincs az iskolában internet, talán otthon sem. Nincs bolt, vagy csak délig tart nyitva, nincs könyvtár, nincs színház, múzeum, mozi sem. Normális megélhetés sincs, pénz sincs egy kicsit több, minőségibb tájékozódásra. És már igény sincs.

A kocsma van, ahol a semmiből semmit nem értők két olcsó fröccs között megbeszélik a dolgokat, mise van, ahol a pap elmondja a híveknek, mitől kell rettegniük ahhoz, hogy Istennek tetsző módon jó keresztények legyenek, a köztévéből áradó szenny van, a helyi újságból felbugyogó gyűlölet van. Semmi más.

És én most eljutottam oda – holott faluról származom, egész gyermekkoromat falun éltem le és olyan volt a munkám hosszú időn keresztül, hogy a falvakat jártam – félni kezdek a falvak népétől. Félek az ősközösség új formájától. Mert mi van, ha migránsnak néznek?

A vidék elveszett. Még tíz-tizenöt évvel ezelőtt is felüdülés volt járni a vidéket. Akkor még egy idegentől nem rémültek meg, hanem azon versenyeztek, hogy melyikük kertjében érik ízletesebb körte, ki tud finomabb buktát sütni, kinek a tyúkja tojik nagyobb tojást. Ma már nem körtével és nem kaláccsal fogadják az embert, hanem kaszával, kapával, gyűlölettel, félelemmel. Ma már eljutottunk odáig, hogy a falvaink No-go zónákká váltak. Veszélyesek.

A számtalan jóvátehetetlen bűn közül talán ez a legsúlyosabb, amivel az Orbán-kormánynak el kell számolnia. És ez a pusztítás nagyon nehezen, nagyon hosszú idő alatt lesz csak enyhíthető. Jóvátenni pedig talán soha nem lehet teljesen.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.