Nem tudom, ki hogy van vele, én aludtam egyet erre a nagyszerű hírre, hogy Szegényfarkasflóriántazérbáncsákmer’cigány ex-sofőrje is megfogta a NER büdös talpát, de sajnos még mindig nem tettem túl magam rajta.
Szeretném érteni, hogy ez miért van jól így, miért nincs benne semmi kivetnivaló, és ha nincs benne semmi rendkívüli és felháborító, akkor miért nincs tele a jó hírrel az egész felszopásügyi, médiának csúfolt napos oldal valamennyi felülete. Miért nem harsogják bele a vakvilágba, hogy ebben az országban szorgalommal, tehetséggel, konok munkával bárkiből lehet milliárdos ingatlanok gazdája.
Egyszerű ez, mint az ágybaszarás (már akinek egyszerű, nekem nem annyira), de én akkor sem értem. Adott egy névtelen gépkocsivezető, akit többek között azért fizetett a köz a saját pénzéből, hogy a romaügyi harácsolóművészt hurcolássza innen oda.
Aztán egyszer csak az ember alapít egy céget, amelyik két hét múlva állami árverésen több száz millió forintért vásárol egy igen csak kastélynak kinéző budai ingatlant. A csávó kikiáltási áron – a jobban teljesítő magyar államot nem kicsit megkárosító tranzakció nyomán – 509 millió forintért (magukat szándékosan hülyének tettetők kedvéért szögezzük le, hogy ez fél milliárd forint, meg az apró) kaparintja meg a magyar főváros XII. kerületében található Tündérhegyi Pszichoterápiás és Pszichoszomatikus-rehabilitációs Osztályának épületét.
Slusszpoén: a tulajdoni lapon szereplő Property Miracle Kft. a 300 millió forint önerő mellé a Matolcsy György unokatestvére, ama bizonyos Szemerey Tamás által vezetett Növekedési és Hitelbanktól kapott 200 millió forintnyi jelzáloghitelt a vásárláshoz. Természetesen az érintett nem volt elérhető, pedig a sajtó szívesen megkérdezte volna tőle, mi a titka ennek a sikernek.
Tény és való, hogy aki egy autót el tud vezetni – Farkas Flóriánnal a fedélzeten, vagy Fellegi Tamással, vagy nélkülük -, arról nem illik feltételezni sem, hogy egy ingatlanbefektetési céget két hét alatt nem képes lábra állítani és azzal százmilliós állami árveréseken hasítani. A sofőr lett az új gázszerelő, ameddig nem figyeltünk oda, pedig szokásunk lehetőleg mindenre odafigyelni.
Ha viszont komolyra fordítjuk a szavakat, akkor lenne itt néhány nyugtalanító kérdés, amit nem nekem kellene feltennem, hanem azoknak a világszínvonalon teljesítő magyar hatóságoknak, amelyeket demokratikus országokban nem a lánctalpas kormánypárt irányít.
Hogy ugyanbiza hogy jött össze a sofőr úrnak ez a 300 millió forintos önerő? Különös tekintettel arra, hogy miközben a cigány közösség integrációja elsőszámú kerrékötőjének egykori alkalmazottja összekapirgálta ezt a szimbolikus összeget (nem tudjuk, hogyan), az állami szektor árnyékosabb felén 2008 óta nem volt béremelés.
Márpedig nagyon jó lenne tudni, hogy ma Magyarországon egy sofőr hány évet dolgozik azért (félek tőle, hogy nem lesz kétjegyű az a szám soha), hogy 300 millióval beállítson egy állami árverésre a két hetes cégével kastélyvásárlás céljából.
Az sem lenne haszontalan információ, hogy piaci viszonyok között, nem maffiállamban egy mindössze két hetes vállalkozásnak melyik kretén pénzintézet ad 200 millió forintnyi jelzáloghitelt? Hogy lehet két hét alatt olyan istentelenül meggyőző forgalmat generálni egy cégnek, hogy egyből hitelképessé válik, és viheti a nettó 200 ezret kereső kéményen dolgozó 1000 évnyi bérét?
Mindezek után mennyi ideig és hol kell robotolnia e derék sofőrnek azért, hogy törlessze e mesébe illő hitelt?
Ha Magyarországon egy sofőr félmilliárdos ingatlanokat engedhet meg magának (a jóisten tartsa meg egyúttal Pintér Sándor olajozott ex-MSZMP-s pártkádert is, aki belügyminisztériumi gépkocsivezetőből lett azzá, amivé), egy félanalfabétának látszó gázszerelő pedig pár év alatt az ország leggazdagabb nemstrómanjává hízik, akkor ebből biztosan az következik, hogy irigykednek a libsik, Farkas Flóriánt azért báncsák, mert cigány és Soros György a nemzet ellensége?
Mert nekem inkább úgy tűnik, hogy nincs még egy olyan ország, ahol bármilyen hitelintézet fizetőképesnek talál egy két hete bejegyzett vállalkozást, és ahol egy huszadrangú közalkalmazott 300 milliót kitesz az asztalra, hogy megvenné ezt a kastélyszerű izét. Hány Nokiás doboz kellett ehhez, drága hősök és hazafiak, akik zsigerből elmúltnyolcéveztek? Azt én értem, hogy legalább nem idegenszívű gazemberek viszik ki az országból az ilyen csecse ingatlanokat, de ti tényleg olyan romlottak és öntudatlanok vagytok, amilyennek a bálványaitok néznek benneteket?
Nagyon úgy néz ki, hogy itt már nem egyszerűen a fényestekintetű hullócsillagnak vannak Mészároslölö, Frarkasflórián nevű strómanjai, itt a félhülye strómannak is strómanja van. Simán lehet, hogy a sofőr úrnak halvány fingja nincs arról, hogy ő mit vásárolt mennyiért és ahhoz honnan, miért, mennyi hitelt kapott Matolcsy pereputtyától. A végkifejlet tekintetében, mondjuk teljesen mindegy is.
A magyar adófizetők pénze jó helyen van. Mert ahol a munka világába havi félmillióért bérelt gépkocsik viszik a köztörvényes Farkasflóriánokat, akiknek 1 milliárdot bőven meghaladó adósságait nagyvonalúan kifizeti a kormány birkának nézett nép, ott egy szerencsésebb sofőr nehogy már ne tudjon szaros félmilliárdért ingatlant vásárolni. Aki meg szóváteszi, az Soros-ügynök, liberális, irigy féreg. Jó, de még meddig nyújt felmentést az ország széthordására, hogy amazok is loptak és megkárosították a közöst?
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.