Értetek lopunk, nem ellenetek!

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Jó reggelt, szép napot! Füstöltünk (nagyon finom lett a kaja), aludtunk, most pedig reggel van és még csak vasárnap, lehet pihenni. Már akinek. Meg kirándulni, vagy egyszerűen csak élvezni a kellemes napsütést.

Látom, még pörög a kormánypropaganda. A Hadházy Ákos által felszínre kapirgált Korábban Érkeztem Alapítvány körül éppen, amely alapítványban Lázár János kedves felesége teszi a jót a koraszülöttekkel. A kikért adatok alapján Hadházy úgy véli, hogy fideszék megint szétlopnak valamit, aminek lenne jobb helye is, mint az elvtársak zsebe (nem az én elvtársaim, hanem egymásé). Ezt Hadházy abból gondolhatja egyébként, hogy az alapítványba befolyó 1,2 milliárd forint nagyjából 90 százalékát ingatlanbérlésre, tanulmányokra, marketingre és a projekt vezetőinek milliós fizetésére szánják. És ezen a ponton futott be Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára tudatlannak és gazembernek nevezte Hadházyt.

Nekem kétségem sincs afelől, hogy Csepreghy egy nagytudású, talpig becsületes ember. A Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát kommunikáció-szakon, egy pillanatig nem dolgozott máshol, mint a Fidelitasban, majd onnan a Fideszbe katapultálta a fenenagy tehetsége. Minden szakmai, emberi és erkölcsi alapja megvan hozzá, hogy gazembernek nevezzen valakit, aki rámutat egy újabb lopásra. Hadházy is igazán megtanulhatná már a Fidesz jelszavát: Értetek lopunk, nem ellenetek!

Az Origo frenetikus kamuriportja a jobbikosoktól rettegő nyugdíjasokról elég nagy ívet írt le a kormánypropagandában. A Vajnatévé komoly anyagot rittyentett belőle, amelyben messziről több idős embert is meg lehetett tekinteni étkezés közben, de ők annyira rettegtek, hogy nem mertek kamera elé állni. Ez így vicces is lehetne (amúgy tényleg az), ha nem olyan emberekről lenne szó, akik be vannak zárva a saját világukba és bármit elhisznek, amit a tévében hallanak. Mindannyiunk szerencséjére a nyugdíjasok többsége nem ilyen, de van ilyen is szép számmal. Nem interneteznek, nem olvasnak, kizárólag a kormánypropagandát nézik a tévében. A valósággal is ritkán találkoznak, egy csomó mindent nem értenek a világból. Na, őket arra ítélte a kormány, hogy életük utolsó időszakát rettegésben töltsék el. Miután az időskori demencia egyik tünete éppen a paranoia, erre segít rá a Fidesz és Vajna Bandi. Ha létezik ótvar, undorító, szemét dolog, akkor ez az a javából. Azoknak az embereknek az életét mérgezik meg politikai haszonszerzésből, akiknek nyugalomra és biztonságra lenne szükségük. Büszkék lehetnek magukra.

Vesztemre benéztem a Magyar Idők címen futó francfenére és úgy felhúztam magam, hogy már a kávé sem kell. A Pilhál György néven rendszeresen publikáló valaki olyan ócska, gagyi, hímsoviniszta irományt publikált, hogy az még a propagandamédiában is ritkaságszámba megy. Hát én most Pilhál úr stílusában véleményezném a művet:

A Fidesz prostimédijában egy kivénhedt, de legalább tehetségtelen megélhetési betűvető azon gúnyolódik, hogy az MSZP-s (bár totál mindegy jelen esetben a párt neve) Bangóné Borbély Ildikó szerint a kormány hazug propagandával csapja be az embereket, amikor szeptemberre dupla családi pótlékot ígér nekik. Amúgy tényleg ez történik. Attól, hogy egy héttel korábban utalják a családi pótlékot, még nem lesz dupla, csak előbb érkezik. És tényleg geci dolog ezzel parádézni, márpedig a kormánypárt ezt tette. Minden szennylapjuk ezzel volt teli: a kormány végtelen jóságában dupla családi pótlékot ad.

Pilhál György, ahelyett, hogy nyugdíjba vonulna végre és a nyálát folyatná csendesen, inkább tüzes asszonykának nevezi Bangónét és most idézek az izéből (cikknek nem vagyok képes nevezni):

Magára valamit adó politikai tömörülés ilyenkor szelíden félrevonná az érintettet: Nézze, Ildikó, maga végtelenül belevaló asszonyka, de most, izé, talán inkább a nyugdíjasdalárda újjászervezésénél kamatoztatnánk a szakértelmét…

Gratulálok a szerzőnek, de ahelyett, hogy életerős, értelmes, normális fiatal nőket próbál degradálni, inkább kukkantson bele a tükörbe aztán iratkozzon be a nyugdíjas dalárdába, mert már nagyon régen ott lenne a helye.

Miután sikerült a gutaütés szélére lavírozni magamat, keresek valami szelíd, megnyugtató nótát és induljon a nap.

adomany-1