Orbán üldözöttei rettegnek

Fotó: heliofil Fotó: heliofil

A nő sápadtan fekszik a kórházi ágyon. Szeme alatt monokli, a hófehér takaró alól kilátszó bal karját kék foltok éktelenítik, a másik karját gipsz takarja. Azt eltörték.

Ő csak lebontotta a kert végében a kerítést, mert már el volt rozsdásodva – meséli. A férje elment a vaskereskedésbe egy újabb tekercs dróthálóért, de mire visszajött, a feleségét vérbe fagyva találta. A szomszédok verték össze. Rohadt libsi, Botka szolgája, kommunista szar, Soros-bérenc! – üvöltözték, miközben ütötték, rúgták. Félek hazamenni – suttogja megtörten, majd remegő kézzel szájához emeli a poharat. Narancslé – sóhajtja beletörődve mindenbe.

Egy férfi nem meri elhagyni a lakását, mióta útbaigazítást adott az utcán egy meleg párnak. Nem gyanakodott semmire, szívesen segített, megmutatta, merre van a Kossuth utca. Fel sem tűnt neki, hogy az utcabeliek gyülekezni kezdenek, csak akkor rémült meg, amikor szoros gyűrűben körbe vették. Mocskos buzi – üvöltötték az arcába – liberális tetű, kereszténygyilkos, aljas áruló! Hiába mondta, hogy neki felesége és három gyermeke van, senkit nem érdekelt. Pedig a szomszédok ismerték is őt, de most mégis rátámadtak.

Azt meséli egy nő, akivel az önkéntes börtönében élő férfitól való távozásom közben futok össze a lépcsőházban, hogy az ő barátnője egy vidéki kisvárosban él és amikor megnyitott a szoláriumszalon a főtéren, elment kipróbálni. Nem számolt vele, hogy újak a csövek és nagyon lebarnult. Alig tudott hazamenekülni, végig üldözték az utcán és azt üvöltözték, hogy rohadék migráns, takarodj innen, ez a mi országunk. És azt is, hogy nem adjuk a kultúránkat, terrorista gyilkos, nem engedjük megerőszakolni az asszonyainkat! Az asszony hiába mondta, hogy ő nem erőszakol senkit, tisztes családanya és nem néger, csak a szoláriumban barnult le, nem hittek neki. Most a lakásban ül és várja, hogy a bőre visszanyerje az eredeti fehér színét, addig nem mer még a boltba sem menni.

Sorra jönnek a hírek megfélemlített, bántalmazott emberekről. Mesélnek egy tanárról, aki azt találta mondani, hogy rosszak a tankönyvek. Azóta nem tanít, mert sehol nem kap munkát, pedig szívesen el is költözne a faluból, de nincs hová. Sehová nem veszik fel, a híre megelőzi. Ő már öngyilkosságon gondolkodik.

A zöldségesnél azt mesélte egy fiatal fiú, hogy a szülei hozzá költöztek, mert nem maradhattak a faluban. Elüldözték őket azért, mert kiderült, hogy nem a Fideszre akarnak szavazni. Felségáruló! – ezt festették éjjel a házuk falára. Rettegnek, nem mernek maradni. Most hárman nyomorognak az egyszobás albérletben.

Többen már külföldre költöztek, annyi inzultus érte őket, amiért nem a kormánypártot támogatják. Áruló! Takarodj innen, ez nem a te hazád! Nincs jogod itt lenni! – ilyeneket vágnak a fejükhöz minden nap. Inkább elmennek, nem bírják tovább.

Arról suttognak, hogy egy asszonyt azért bántalmaztak, mert piros szegfűt ültetett az előkertbe. Sokan állítják, hogy már csak éjjel, teljes titokban tudnak összejönni azok, akik nem a kormánypárt hívei, mert felkoncolnák őket a kormánypártiak. Azok is templomba járnak, akik soha nem voltak hívők, különben kitaszítja őket a közösség. Az ellenzéki lapokat szamizdatként terjesztik egymás között. A gyermekeiket arra tanítják, hogy senkinek ne beszéljenek arról, amit otthon hallanak, soha ne használják a liberális, szabad és demokrácia szavakat és mondják azt az iskolában, hogy a szüleik Orbán Viktor jótetteiről mesélnek nekik minden este.

Szívszaggató történetek, családi tragédiák, rettegő, menekülő emberek. Mindez a kormány uszítása és propagandája miatt. Szörnyű. Borzasztó. Szívfacsaró.

Amúgy a fenti kis meséből semmi nem igaz. Egyszerűen megihletett az Origo névtelen szerzője, aki a Vona-hívektől rettegő nyugdíjasokról hazudott össze egy rohadthosszú, szánalmas, de legalább undorító kitalált történetektől hemzsegő cikket. 

adomany-1