Elsuhant a nyár és én kivételesen nem voltam nyaralni, mint ahogy az elmúlt években sem. Hogy egy kicsit kárpótoljam magam, szétnéztem a közösségi hálón, hátha lelek valami szépet. És leltem.
Hát nem gyönyörű? Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a Tordai-hasadékot kötőjellel írjuk tudomásom szerint, az első mondat végének nem sok értelme van ebben a formában és a skandináv írásjeleket ki kéne valahogy kapcsolni, mert vicces az a betű azzal a kis karikával rajta. De ez csak liberális kötözködés, hiszen ki tudhatná jobban ezeket a dolgokat, mint a magyar köznevelés megreformálója?
És a szívem hasadt meg, amikor olvastam, hogy a kedves hölgy, akiről így hirtelen nem is tudom, milyen fontos feladatot lát el jelenleg a haza szolgálatában a nyugdíja mellett, találkozott EMBEREKKEL! Csodás élmény lehetett.
Tudom javasolni, hogy esetleg nézzen körül kicsit közelebb – mondjuk kerítésen belül – itt is találkozhat EMBEREKKEL. Biztosan tud javasolni remek helyeket a SZOCSOMA. Ide teszek egy idézetet tőlük:
„Első nap az iskolában. Az anyák egész éjjel nem alszanak. Nincs iskolabusz. A tömegközlekedés 300 Ft lenne mert az ingyenes bérletet még csak most intézik.Ennyi pénzük nincs. A védelembe vett gyerekek szülei rettegnek. Ők akarják küldeni a gyereket de hogy? Mért nem annyira Rugalmas a tömegközlekedés, hogy ha ugy is mindenkinek ingyenes bérletet vesznek, ,megelőlegezzék? 1500 Ft egy ideiglenes bérlet hirtelen, és akkor járhat a gyerek, de kinek van ennyije? Akkor megint menjenek az anyák börtönbe?Ha nem jár a gyerek.. A bérletvételi módok megint bedurvultak, először személyi, aztán diák, és a bérlet …..az iskola ingyen adja elvileg születési anyakönyvi kivonat meg apa anya kell. az apa máshol dolgozik…Húzódik..ők szeretnének iskolába járni, de amig a bérlet mizéria lezajlik….Még 20 éve nem volt pénz 300 Ft, de most nagy pénz…Egy férfi éhségében kihúzott 2 hagymát, megfőzte és megette, kihívták a rendórságet, és 10 ezerre büntették, a közös ágyásból húzta ki ami az önkormányzaté……”
Én is megadhatom a három gyermekét egyedül nevelő (apu elhúzott, gyerektartást alig fizet a minimálbérből) pedagógus ismerősömet, aki bőgve próbálja háromfelé osztani a két szelet parizert, hogy mindegyik gyereknek tudjon reggelit adni. Ők is EMBEREK, bár nem annyira szép helyen élnek, mint a fotón látható, valóban csodás vidék és a fürdőkádat sem lehet használni, mert kilyukadt és nincs pénz másikra, meg télen elég hűvös van náluk, mert nem tudják fizetni a gázt, ezért egy kicsit a falak is penészednek, de azért ők is EMBEREK.
És EMBEREK azok is, akik aprófalvakban, tanyákon élnek sokszor villany, víz nélkül. EMBEREK azok a gyermekek, akik gyertyafénynél tanulnak és azok az idősek is, akik magukra hagyatottan haldokolnak a saját otthonukban és nem érkezik segítség.
De EMBEREK ők is, akik a sorban ételre várnak és azok is, akik adják az ételt. Sőt, ha esetleg az emberi értékekre nagyon fogékony Hoffmann Rózsa a legközelebbi körútja költségeit ide utalná, sok EMBERT tudna boldogabbá tenni, legalább egy étkezés erejéig.
Sorolhatnám még hosszasan, de minek? Jó egészséget kívánok mindenkinek, aki évek óta a mi adóinkból igen jól él és javaslom nekik, próbáljanak körülnézni a saját országukban, mert bizony itt is akad elég EMBER. Sőt, a többségünk az.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.