Jóreggelt kívánok mindenkinek, aki korán kel aranyat lel! Nem tudom, ki találta ki ezt a hülyeséget, már zsenge gyerekkoromban sem értettem, amikor a szüleim-nagyszüleim ezzel kábítottak azokon a napokon, amikor iskolába kellett menni. Akkor is arról volt szó, amiről most: nem vagyok jóban a könnyed reggeli ébredéssel, és nem hogy aranyat nem leltem soha, a fejemből se láttam ki. A helyzet mostanra annyit változott, hogy félig szundikálva is meg tudom főzni a kávét. Nade, a magánügyeim teregetése helyett, csacsogjunk inkább a közügyeinkről.
Jut eszembe csak úgy: a mai szent napon, szeptember 5-én a Viktorok és a Lőrincek ünneplik névnapjukat. Ezúton is kívánok nekik minden elképzelhetőt! A felcsúti illetőségűeknek különös tekintettel. Csak nehogy elfelejtsék felköszönteni egymást, mert az nem tesz jót a barátságnak.
Fontos történés, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltje immár hivatalosan is Szél Bernadett, a Schiffer András nehéz örökségével és jelen idejű túlmozgásával sújtott párt társelnöke, aki az ATV-ben jelentette be (az Egyenes beszédet vezető Demcsák Zsuzsával társalogva, aki ezzel az adással debütált a csatornán), hogy 2018-ban ő is harcba száll Orbán Viktorral. Az tök jó amúgy, hogy végre adott egy női miniszterelnök-jelölt. Az is jó, hogy vitára hívta a többi párt jelöltjét, mert az ország jövőjét érintő kérdéseket nem füstös szobákban kell megbeszélni. Az is menő, hogy Szél érzi magában az erőt, az eltökéltséget és az elkötelezettséget. Én elhiszem, hogy ez mind így van. Csak az LMP mindentől és mindenkitől elzárkózását, különutasságát nem tudom közös nevezőre hozni ezekkel a dolgokkal. Mert bár abban is egyetértünk, hogy a látszat ellenére talán nincs teljesen lefutva a jövő évi választás, de azért egy évek óta a parlamenti küszöb körüli támogatottsággal rendelkező párt ugye nem gondolja komolyan, hogy kormányváltó erő lehet egymagában? Ez azért fontos, mert például a Momentum is ugyanezt gondolja magáról, csak ugye annak is pont annyi a valóságtartalma. Semennyi. Szóval kíváncsian várom a fejleményeket.
Rogán Antal hazudott. Ja, hogy ez nem hír? Nem baj, azért röviden elmondom. A miniszterelnöki kabinetirodát vezető sötét alak, akit jogerős bírósági ítélet szerint lehet immár bűnözőnek nevezni, vasárnap azzal állt elő, hogy Brüsszel azon az elvi állásponton van hogy kerítésért nem fizet, holott például Bulgáriában részben támogatta a kerítésépítést. Ezt Rogán azzal kapcsolatban vinnyogta, hogy az Európai Bizottság válaszolt Orbán kunyeráló levelére, amelyben leírták, hogy kerítést nem finanszíroznak. Az EB szóvivőjét megkérdezték Rogán állításával kapcsolatban: Bulgáriának tényleg kerítésre adták a zsetont? Válasz:
nem finanszírozzuk semmilyen kerítés vagy fal építését a külső határokon, ahogy ezt Bulgária esetében sem tettük. Amihez az EU támogatást nyújt, az megfigyelő- és más határellenőrző rendszerek kiépítése, amelyek segítségével hatékonyabban lehet ellenőrizni az EU határait.
Na, innen kéne kitalálni a következő propagandába csomagolható hazugságáradatot, bár nem hiszem, hogy gondot fog okozni. A simliskedés, félretájékoztatás sosem okozott gondot. Rogánnak meg pláne.
Aztán itt van nekünk a Szijjártó nevű mineknevezzem, aki múlt héten Bukarestben haknizott, ahol a román külügyminiszterrel folytatott megbeszélést, akkor készített őkakaduságával interjút a román közszolgálati televízió. Ezt tegnap volt látható a csatorna bukaresti magyar adásában. Mint kiderült, Peti azzal büszkélkedett, hogy Románia nem emelt kifogást az ellen, hogy a jövő évi magyarországi országgyűlési választási kampányban a magyar pártok megkeressék az erdélyi választóikat. Mert ha kifogást emelt volna, akkor mi lenne? Akkor a Fidesz hirtelenváratlanul már nem mosná szavazatszerzésileg a romániai magyarok agyát? Ez sajnos nem derült ki az interjúból, az viszont igen (sokadszorra), hogy mekkora faszkalap ez az ember, idézem:
Nagyon remélem, hogy a magyarországi politikai erők lesznek annyira bölcsek, hogy a kampányban nem alkalmaznak olyan eszközöket, amelyekkel a határon túli magyar közösségeket céltáblává tehetik az adott ország szélsőséges vagy nacionalista politikai erői számára.
Hát ki a bánat homogén, szuverén, erős nemzetállamozik reggeltől estig, baszod? Ki az, aki példát statuál abból, hogyan kell kinyírni a jogvédő civil szervezeteket egy országban? Ki az, aki a kirekesztést beemelte az összefércelt, agyonmódosított alaptörvényébe? Ki az tehát, aki céltáblává teszi saját gennyes, pillanatnyi érdekei miatt a határon túli magyar közösségeket? Kisstílű, hazug köpönyegforgatók.
A másik dörzsölt, szintén bármit és bárminek az ellenkezőjét is fapofával elhadaró oszlopos zseni keményen dolgozik. Lázár János most éppen azon fáradozik – mert minden más kurvára rendben van az országban -, hogy Csongrád-Csanád megyévé neveztesse át Csongrád megyét. Az indoklásban valami kulturális örökségről hablatyol, szóra sem érdmes. A Pest megyei közgyűlés korábban nem díjazta a Pest-Pilis ötletét, de hátha majd most. Remélem, ez is elég sok pénzbe kerül ahhoz, hogy megérje az elvtársaknak.
Még mindig Lázár. A mindenes miniszter is megírta levelét, amely egyenesen a Magyar Idők szerkesztőségében landolt. Ő kivételesen nem pénzt kunyerál Európától, hanem a Tesco (fújj, gonosz multi) dolgozóit találta meg, akik éppen sztrájkra készülnek. És hát persze, hogy a kormány támogatja őket. A kormány mindenkit támogat a melldöngetésével, aki abban a pillanatban (hát még a választások előtt?) potenciális szavazója lehet a nagylelkű támogatásairól elhíresült kormánypártnak. Köpedelem.
Mivel Kim Dzsongun még nem lőtte ki az interkontinentális rakétáját, és arra ébredtünk, hogy élünk, a végére a magyar közpénzszolgálat egyik remekművét hagytam. Forrás: MTI, cím: Egyre többen nyilvánítanák terroristává Sorost. Egy petícióról van szó, amely a Fehér Ház petíciós honlapjára is felkerült és már több mint százezren aláírták. A rossz hír az, hogy Donald Trump eddig egyetlen érvényes petícióra sem reagált, pedig volt köztük olyan, amelyet több mint egymillióan támogattak aláírásukkal. A lényeg az, hogy már több mint százezer olyan amerikai hazafi van, aki szerint Soros destabilizálja Amerikát, meg akarja dönteni az a demokratikusan megválasztott kormányt, ennek érdekében terrorista taktikát alkalmaz. Ezért a patás ördögöt és szervezeteit azonnali hatállyal belföldi terroristává kell nyilvánítani és minden vagyonát el kell kobozni. Én már majdnem sajnálom ezeket a nyomorult lakájokat, akik véres verítékkel elő kell ássanak minden jelentéktelen történést, amibe bele lehet kapaszkodni és tolni a bezzegezést. Hát pedi a Soros basztatás már mindenkinek kínos, de lehet, hogy a közpénzmédiánál ezért még fizetik a bónuszokat. Nem baj, legalább ezt is a közösből.
No, ennyi fért ma reggeli műsorunkba, ezzel is kicsit túlcsúsztam a kereten, de nem baj. Mivel ma semmilyen extrém időjárási történés nem fenyeget, sanszosabb, hogy jó napunk legyen. Vagy ne legyen. Nektek legyen mindenképpen. Később folytatódik a honi szappanopera.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.