Dalban mondom el. Hogy mekkora kretén vagyok

kerecsen

Magyarul beszélek, a bőröm is fehér, vajon mit szól ehhez Brüsszel? A feleségem nő, ez nagyon merész, de vajon mit szól ehhez Brüsszel? – nem folytatom az uborka görbületétől a keresztet vetés közbeni hátrafele nyilazásig (wtf?), hiszen mindenki hallhatta (jó, azért nem ártott volna, ha az erős tartalomra időben figyelmeztetek), miről dalolásznak ezek a derék, már nem annyira fiatal, mint amennyire ökölbe szorult agyú lázadók, ezek az elnyomott, hamisítatlanul fehér hímek.

Akikről büdösbunkóságom okán még életemben nem hallottam, pedig már tizenévek óta tépik a húrokat a hősi magyar ellenállás jegyében. Ráadásul azt a műfajt szentségtelenítik meg a fülem hallatára, amelyik az összes közül a legközelebb áll hozzám. 2009-ben, amikor már szintén alkottak és gyarapítottak, és amikor már javában a hardcore hazafiasság jegyében nyomultak, azt írták róluk nemtomhol, hogy szerencsére nem a buta, melldöngetős fajtából van ez a hazafias hangvétel, és messze elkerüli az aktuálpolitika bűzös mocsarát. Szerencsére a kitartás és a Révkomáromban gyökerező nemzeti ellenállás igénye odáig fajult, hogy ma már nem kell elkerülni az aktuálpolitika bűzös mocsarát, sőt. Érdemes megmártózni benne szügyig.

És hát az történt, hogy a nemzetegyesített népbutítás vállaira vette és múzsaként homlokon csókolta ezeket a közéleti rock irányába csábult zenészeket, akik az élő bizonyítékai annak, hogy a magyar kormány propagandába csomagolt kitartó agymosása bizony egyáltalán nem maradt következmények nélkül.

Vagyis jelentsük ki bátran, hiánypótló dal született. Arról van szó, hogy a frusztrált, fehérbőrű, elnyomott őstulok dalban mondja el, mennyire kretén, és hogy büszke is rá, naná. Mert miközben az európai (őshonos) magyar kisebbség éppen jogainak európai védelme okán fordul Brüsszelhez, a szlovákiai magyarság legfontosabb kulturális és politikai központját képező Komáromból a Kerecsen nevű zenekar Brüsszelnek üzen. Kicsit másként. Amolyan tenyeres-talpas, sötét tahó módon, ahogy azt Orbán Viktor következetes Európa-ellenes politikája minden igazi szektatagtól azt megköveteli.

Az nem különösebben szóra érdemes, ha valaki nem tud énekelni, de ordít, mert akkor hátha senki nem veszi észre, hogy nincs neki hangja. Azt se próbáljuk megfejteni, hogy az egészséges nemzeti önértékelésünkre végtelenül káros brüsszeli véleménydiktatúra elleni lázadás jegyében a fiúk tegnap óta miért tiltották le a kommenteket a Youtube-on, pedig nekem ez nagyon tetszett:

Ez a legbetegebb dolog, amit ma láttam, pedig japán polipos pornó is volt köztük…

Ne akarjunk értelmet keresni ott, ahol az értelem foltokban sem tenyészik. De azért mégse hagyjuk szó nélkül, hova hülyült ez a nemzet. Nem teljes egészében, de kurva nagy foltokban. Nem az ócska, gagyi szarról beszélek, amit zenének neveznek, nem a Vikidál Gyulába oltott Deák Bill megcsúfolásáról. Ennek a kérdésnek az eldöntése legfeljebb parttalan ízlésviták tárgya lehetne, tehát nem téma. Ezzel a tömény szarral nem az a legnagyobb baj, hogy az én füleimnek ez nem zene. Hanem minden más.

Hogy a Kerecsen nevű formáció beszabadult a kárpát-medencei köztudatba (remélem, nincs falunap, kolbásztöltő-, kocsonya- és cefrefesztivál – hogy a témánál maradjunk -, ahol ezek a daliás legények nem teszik tiszteletüket), belefingottak a nemzet aurájába, és faszának, vagánynak, jófejnek tartják magukat. A taplóságuk, tájékozatlanságuk, ízléstelenségük és intellektuális sötétségük miatt. Nem, nem az a baj ezzel az izével, hogy ha paródiaként, szatíraként hallgatom, akkor sem üti meg a mércét. De mégiscsak mellbevágó, hogy ezek az ivarérett alfahímek arra büszkék, hogy korlátoltak, mint a lépcsőház. Bármennyire is nehéz elhinni, hogy ezt a legalja ostobaságot élő ember komolyan gondolhatja, ezek az urak véresen komolyan gondolják. Hogy ők már hátrafelé nyilazós, pogány ősmagyar korukban is keresztények voltak.

Kioktat, fenyeget a sok frusztrált gyökér – hörgi apus, aki nézi a híreket és ki van akadva. Azon, hogy két azonos nemű ember is szeretheti egymást. Mintha Brüsszel rákényszerítette volna, hogy akkor neki is kötelezően férfival kell házasságban élnie. Torz, beteg, szánalmas vergődés. Hogy ha tőle különböző emberek másként boldogok, mint ő, attól ő nyomorult lesz, létében és magyarságában, ezer éves múltjában fenyegetett lesz, és ki kell írnia a homlokára, hogy ő bizony heteroszexuális. A kemény rocker, aki arra büszke, hogy fehér a bőre, és ezt is kiírja a homlokára. Megénekli, felírja narancssárga lóbetűkkel a szivárványra ezt a borzadályt.

Hogy magyar, heteroszexuális fehér férfiakat öldököl Brüsszel. Akiknek attól lesz értékessé a létezésük, hogy másokat betegnek, hülyének minősítenek. Akik mindig csak másokhoz viszonyítva képesek saját torz önértékelésüket a helyére rakni, akik attól hímebbek, magyarabbak, hogy mások magánéletében turkálnak. Akiknek a pucér seggükön kívül semmijük nem maradna, ha nem tudnának értéknek tekinteni valamire, amihez semmit nem tettek hozzá, amivel együtt születtek, ami adott. A bőrszínűkkel, a nemzetiségükkel és a szexuális irányultságukkal.

Rég nem égett így a pofám, mint a fenti hörgést hallgatva. Dalt írni a heteróság, a kereszténység, a pálinkaszeretet, a fehér bőr és a sötétség diadaláról az emberséggel, a toleranciával, a nyitottsággal szemben, nem közpénzből, hanem önszorgalomból, a szellemi pusztulás olyan szintje, amit én néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartottam.

Hogy életük derekán magukat művésznek nevező emberi képződmények megéneklik, közhírré teszik (shame in English), hogy a rotyogó cefréjüket, a nőnemű feleségüket, a heteroszexualitásukat, a hátrafelé nyilazós kereszténységüket féltik más emberektől. Hogy mások emberi jogai miatt nekik rettegésben, elnyomásban és állandó sikítófrászban kell élniük. Van lejjebb is? Bizonyára.

adomany-1