Nem csak a nagyvonalú Orbán Viktor létezik, aki a szegény romániai magyarokon segít

Illusztráció: StockSnap Illusztráció: StockSnap

Tegnap lázas izgalomban volt az ország, mert Orbán Viktor – pontosabban az, aki az ő Facebook-profilját kezeli, tehát jelenlegi tudásunk szerint Habony Árpád volt felesége – egy piros tűzoltóautó fotóját posztolta, minden magyarázat nélkül. Elkezdődött a lázas találgatás. A rutinosabbak tudni vélték, hogy Orbán Viktor sanyarú gyermekkorában nem csupán focista és vasutas óhajtott lenni, nem csak kisvasutat nem kapott karácsonyra, hanem kis piros tűzoltóautót sem. Miután az első két frusztrációját már kompenzálta közpénzből, most rárepül a következő gyermekkori álmára és például telipakolja a Cinege utcát ilyen gyerekálom-autókkal.

Az optimisták arra tippeltek, hogy tűzoltóautóval óhajtja elhagyni az országot. Lehetőleg véglegesen. A híveknek mindegy volt, ők örültek a fotónak, jó egészséget kívántak szeretett Viktoruknak.

A megoldás néhány órával később érkezett. Az történt, hogy Bakondi György belbiztonsági migránslátó ünnepélyesen átadta Debrecenben ezt a felújított járművet, amit aztán a romániai Hargita megyében lévő Homoródalmáson fog tüzet oltani ezentúl.

Az átadási ünnepségen Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta: a  kormány elkötelezett a határon túli magyarság segítésére éppúgy, mint a civil szervezetek támogatására. A legfontosabb feladat azonban a biztonságos mindennapok megteremtése. (…) Homoródalmás vezetése egyébként levélben kért segítséget Orbán Viktortól, így indult az összefogás”. (dehir.hu)

Mielőtt valaki elkezdene ballibnácizni, semmi bajom ezzel. Örülök, hogy segítünk egymásnak, ha adunk annak, aki rászorul. Még akkor is tudnék ennek örülni, ha Orbán Viktor ezt nem használná fel kampánycélokra, de ha már feltétlenül hírt akar belőle csinálni, akkor bátran megköszönhetné a magyar adófizetőknek a hozzájárulást. Így lenne korrekt, már amennyiben nem a személyes megtakarításából finanszírozta a dolgot.

Azonban. Valami ehhez hasonló más vonatkozásban is működik. Például szlovák-magyar viszonylatban. Tegnap beszélgettem egy észak-magyarországi idősotthon demens osztályának vezetőjével. Ő mesélte, hogy az intézmény – nem csak a demens részleg, az egész intézmény – összes ágya Szlovákiából van. Nem úgy, hogy a magyar állam onnan vásárol, mert ott jó minőségű, elfogadható árú ágyakat gyártanak. Erről szó sincs. A szlovákiai egészségügyi intézmények használatból kivont, lecserélt ágyait egy raktárban gyűjtik össze. Ezeket az ágyakat adományként megkapja a magyar idősotthon. A szlovákoktól. Amit ők már kivonnak a használatból, az a magyar – önkormányzati fenntartású, tehát nem magán-üzemeltetésű – idősotthonokban még évtizedekig használatban lesz.

Erről nem láttam sikerjelentést sem Orbán Viktor személyes profilján, sem Balog Zoltán nem hencegett vele. Pedig illene megköszönni a szlovákoknak (egyáltalán nem szlovákiai magyarokról beszélek) azt a szolidaritást, amit a magyarországi idős emberek irányában éreznek és nem csak éreznek, hanem kézzelfogható jelét is adják.

A valóság sajnos ez. Vagy ez is. Nem csak a nagyvonalú Orbán Viktor létezik, aki a szegény romániai magyarokon segít, ha azok kérelmet írnak neki, hanem a minden cécó és hírverés nélkül szolidáris szlovákok segítsége is valóság. És a rászoruló magyar szociális ellátórendszer is valóság. Erről azonban nem fogunk egyetlen posztot sem látni a miniszterelnök profilján, pedig a magyar emberekkel szemben így lenne méltányos. Én azért köszönöm a szlovákoknak a magyar idősek nevében.adomany-1