Tisztességtelennek, gátlástalan gazembernek lenni akkor sem normális

Fotó: MTI/Balogh Zoltán Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Azt naponta kénytelenek vagyunk tudomásul venni mi is, meg a kedves olvasóink is, hogy Magyarországon – különös tekintettel a fülkék dicsőséges és euforikus felrobbanása óta – a korrupció immunitisz (jó, tudom, nincs ilyen, de mostantól van) nevű fertőző betegség kerítette hatalmába a lakosságot, ami tizedeli rendesen az agysejteket.

Minden reggel úgy kelek fel, hogy ma biztosan közelebb kerülök annak megértéséhez, miért lett normává a deviancia, miért lett a tisztesség fokmérője a gazemberség, miért nem kerültünk egyetlen lépéssel sem közelebb ahhoz, hogy a miért legyek/ne legyek tisztességes feloldhatatlan morális ellentmondás megfejtése olyan egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen legyen, hogy ne férjen bele semmi más.

Semmi olyan, hogy de mások is lopnak, de azok is loptak, de ha lopnak is, legalább a mieink lopnak, de ha lopnak is, legalább nem engedik be a migránsokat, de hát mi is lopnánk, ha a helyükben lennénk, nem? Hát persze. A lopás szót természetesen sok minden mással be lehet helyettesíteni.

Miután a nyomasztó kádári örökséget cipelő, rendszervártásilag átvert kisember ezt a DE-vel kezdődő kompromisszumot megkötötte magával, miután ezt a kompromisszumot minden egyes nap megköti magával, miután letűnt korok főszereplőinek gazemberségével legitimálja a jelenlegi politikai rezsim szabadrablását, naponta egyre fárasztóbb és – lássuk be – nevetségesebb is arról győzködni az önmagával szolid tudathasadásban élő, önámító polgártársakat, hogy például.

Ha három darab, immár több mint jogerős bírósági ítélet dacára egyesek fejet félre fordítva megtagadhatják az igazságszolgáltatás döntésének végrehajtását, és nem hajlandóak elárulni mire költik a támogatásként kapott tíz milliárdnyi közpénzt (szevasz, Lölö, üdvözöljük a felcsúti akadémiát!), akkor ott nincs jogbiztonság, ott az egyszerű polgárt bármikor bele lehet döngölni a földbe, ott az igazát, a nyomorát, a sérelmeit nyugodtan felakaszthatja a fogasra.

Ha egy mínuszos, élőhalott cégnek hitelt folyósítanak a bankok annak ellenére hogy egy kurva forint bevételt nem produkált (szevasz, Lölö, üdvözöljük a Visonta Projekt Kft.-t, ami szintén a te zsenialitásodból létezik!), akkor arról van szó, hogy az elhízott, bürokratikus, fidesznarancsba borult állam gátlástalanul kivételez barátainak cégeivel. Meg még azt is jelenti, hogy ha az ember nem barátja az államnak, akkor a vállalkozási kedvét is nyugodtan a szögre akaszthatja.

Ha előfordulhat, hogy egy cég évek óta nem fizet adót a köztéri oszlopok használata után, azaz ingyen és engedély nélkül használja azokat csak azért, mert a cég tulajdonosa haverja a miniszterelnöknek (szevasz, Garancsi!), miközben az esetleges néhány forintos adóhátraléka miatt bármelyik közönséges állampolgárra ráveti magát Tállai András és a NAV, akkor egy ilyen országban az adófizető saját jogkövető magatartását nyugodtan berúghatja szarként az ágy alá. A narancsba borult államhatalom legfeljebb hangosan visítva csapkodja a térdét, hogy mekkora balfaszok ezek itt mind, Vajna András kénye-kedve szerint adózó hősmagyar pedig elégedetten hátradől és rendel egy koktélt Ibizán.

A példákat nem fogom hosszasan sorolni, teljesen felesleges, sőt, ez az egész gondolatmenet valójában az egyik legkedvencebb közéleti szereplőmről, Schmidt Máriáról, meg – tudat alatt – a felcsúti játékvasútról jutott eszembe. A korrupció immunitisz nevű betegségben szenvedő, ezért következmények nélküli ország egyik szimbóluma a NER-ideológus, udvari történészként jegyzett ócska történelemhamisító, aki úgy fog bevonulni a történelembe – miután ez a narancsba borult sikerszéria lejár- mint az 1956-os emlékév meggyalázásának első számú felelőse.

Az van most, hogy miután Dózsa Lászlóval karöltve megcsinálta a maga morbid és gusztustalan magánszámát és gátlástalanul, mindenféle szégyenérzet nélkül belegázolt Pruck Pál (Dózsával ellentétben valóban ’56-os forradalmár) emlékébe, gyomorszájon rúgta túlélő családtagjait (minderről több mint részletesen megemlékeztünk a maga idején) és bocsánatkérés helyett történészeket alázott meg úgy, hogy még neki állt feljebb és ő volt megsértődve; miután a halszagú Magyarország nevű ingyenes nótáért 50 millió forintot eltüntetett, miután nem volt hajlandó elszámolni azzal, hogy mire költötte azt a 13,5 milliárd forintot, amit az egész szégyenbe borult emlékév megszervezésére megkaparintott, most újra milliárdos állami rendezvénysorozatot bíztak rá. Igaz, hogy ezúttal a költségvetés, amit önkényesen szórhat szét azzal a két dolgos kezével és titkosíthat kedvére alig 2,2 milliárd forintos nagyságrendű, de ahhoz képest, hogy mire kapta, még se híre, se hamva a megvalósításnak.

Tehát Schmidt Mária nem volt hajlandó kiadni a 2017. június 16-ig tartó 1956-os emlékév (mivel nem a férje után megörökölt családi bizniszek nyereségéből finanszírozta, következésképpen közérdekű) valamennyi szerződését, a legutóbbi közérdekű adatigénylésre az általa vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány közölte, hogy a kérdések megválaszolása a munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével járna(!!!!!), ezért összesen 352 ezer forintos költségtérítést kérnének, amelyet 80 munkaórára 4400 forintos órabérrel számítottak ki.

Tehát Schmidt Mária, aki addig tanulmányozta a véres kommunizmus bűneit, ameddig ő maga is vérkommunista fidesztálibbá alakult, az egyébként szintén adót fizető újságírókkal akarta megfizettetni azt, ami az ő közalapítványnak nevezett intézetének mulasztása miatt nem gombnyomásra áll rendelkezésre.

Mert Schmidt Máriának – akárcsak az egész titkolozó, közérdekű adatok nyilvánosságra hozását következetesen megtagadó fideszes államapparátus egyéb tartóoszlopainak – az a tisztesség definíciója, hogy aki számonkéri, hogy mire költötték a pénzét, az egy gané ballibsi Soros-ügynök.

A NER nehézsúlyú arrogancia-királynője tehát fenti érdemei elismerései okán most ajándékba kapott – a Lovasberényig és Moszkváig meghosszabbítandó felcsúti játékvasút analógiájára – majdnem 2,2 milliárd forintot arra, hogy a 2017-2018. évi magyar V4-elnökség kulturális, tudományos és társadalmi programjait levezényelje. Bármit is jelentsenek ezek. Magyarország kereken 2 hónapja (július elsejétől) látja el ezt a megtisztelő feladatot, de még semmi jele annak, hogy a nagyívű, széleskörű, látványos és a lakosságot megszólítani képes programsorozathoz Mariska bármit is hozzátett volna. Sebaj, idő mint a tenger. Ráadásul nevetséges összeg ez, majd ezt is titkosítják hatvan évre.

És még mindig csak ott tartok, hogy az elmúlt nyolc év utáni elmúlt nyolc évben minden napra, de legalábbis minden hétre jutott egy-két ilyen ocsmány sztori. Minél nagyobb görény valaki, annál jobban fekszik a rezsimnél.

Schmidt Mária megbocsáthatatlan bűne, hogy ráadásul nem csupán tisztességtelen, de ideológiai frontokon is mérgezi az agyakat. És azok az agyak – a korrupció immunitis okán – nem teszik fel maguknak a kérdést: ha eltitkolják előlem, egyszerű polgár elől, hogy mire költik a pénzemet, ha nem hajlandóak elszámolni az én pénzemmel, akkor nem gondolhatom teljes joggal, hogy azt a pénzt ellopták?

Hogy abból vettek maguknak médiát, abból terjesztik az álhíreiket, abból kábítanak, abból vernek át naponta?

Nem kutya kötelességem ezt gondolni, nekem egyszerű polgárnak?

És nem volt vajon késő tegnap is azt mondanom, hogy ebből elég?

Meddig jelent vigaszt a tisztességtelenséget piedesztálra állító, igénytelenségtől bűzös mentalitásunk okán, hogy de bezzeg mások is loptak?

Ők nem azért lopnak, csalnak, hazudnak és röhögnek bele a pofánkba, mert ez a normális. Tisztességtelennek, gátlástalan görénynek lenni, a közösből jól élni, titkolózni, törvényt szegni nem normális. Ők azért ilyenek, mert mi ilyenek vagyunk. Mert nekünk így is jó.

Tisztelet a mindenkori kivételeknek. Ez mind nem nekik szól.

adomany-1