Én nem is hiszem el, hogy Semjén Zsolt ezt komolyan csinálja. Ember ennyire sötét nem lehet. Vagyis lehet, de nem havi milliós fizetés felett. Pláne közpénzből. Oké, vinnyog a fideszkádéenpé. Mivel nem a Századvég mérte fel a helyzetet, kiderült, hogy a jómagyar embereknek a töke is telivan azzal, amit ezek a nemnormálisak csodafegyvernek hittek. A külhoni magyarok szavazatairól beszélek, bezony.
Ami akár a visszájára is elsülhet és most Semjén Zsoltika tett egy erőteljes lépést abba az irányba, hogy ez így is legyen. Merthogy szerinte az egy nagy baromság, hogy aki nem itt fizet adót, az ne is szavazhasson, holott magyar állampolgársága van neki. Semjén azt találta ki azzal az okos fejével, hogy hát Magyarországon van olyan csoport, vagyis – kis gondolkodás után – csoportok, amelynek tagjai itt élnek, de soha a büdös életben nem fizettek egy fillér adót sem. És ők is szavazhatnak.
Pöpec vagy, Zsoltika! Meg egyszerű is, mint a faék. Csak ameddig a faéknek van értelme és haszna, neked a világon semmi. Az is igaz, hogy ez nem ma derült ki, hanem már jóval régebben. Figyelj, tündérmackó!
Kitalálom, kikre gondoltál. Jó? Jó. A cigányokra. Elárulom neked csillagbogárka, hogy ezzel jóval több embert sértettél meg, mint ahány külhoni szavazatra számíthattok. Sőt, azt is beszéljük már meg, hogy te például mikor fizettél adót! Ahogy elnézem a fényes karrieredet, életedben összesen három évig dolgoztál. Úgy értem, hogy tényleges munkát az 57 elfecsérelt éved alatt mindösszesen három évig végeztél. 1981-1984 között, amikor hivatalsegédként dolgoztál a budapesti Kisipari Termeltető Vállalatnál. Slussz. Aztán tanultál teológiát (de minek?), szociológiát (szintén feleslegesen), majd megtaláltad azt a pályát, ahol kurvasokat fizetnek, semmihez nem kell érteni, semmi felelősséged nincs, számonkérés nincs, előjogok vannak, mentelmi jog van és a zsírosbödön is kézközelben. Ez a magyar politika.
Ha tehát a társadalmi hasznosság szempontjából szemléljük a dolgot, te például ne szavazzál. Mert szemben azokkal a cigány emberekkel, akik a rendszerváltás előtt egytől egyig dolgoztak, te a mi pénzünkből meregetted a valagadat egyik egyetemen a másik után. Sőt! Az a helyzet Zsoltika, hogy azoknak a cigány embereknek az adójából (is) jártál te sorra az egyetemekre, mert abban az időben még nem a fideszkádéenpé rongálta itt a levegőt, ebből eredően a tandíjat sem tudtátok bevezetni. Szóval te egy büdös petákot nem fizettél a diplomádért, szemben a mostani cigány és nem cigány magyarokkal, akik közül sokan azért nem tudnak továbbtanulni, mert nincs pénzük. Hülye vagy, az a helyzet.
Másrészt is hülye vagy, kincsecském. Mert aki ebben a sikertörténet országban kénytelen élni, az bizony adót is fizet. Minden kiló kenyér, minden pár cipő, minden liter tej, minden buszjegy, minden liter víz után. Képzeld Zsolti! Egy csomó cigány ember nagyon is keményen dolgozik, miközben kevesebbet keres, mint amennyit te egyetlen nap alatt elköltesz hülyeségekre. És bármennyire keveset keres – akár cigány, akár nem cigány emberről is beszélünk – minden keservesen megkeresett száz forintból átlagban 27 forintot befizet adóba. Tudod, Zsoltika?
A Romániában élő magyar állampolgár meg Romániában fizeti az adót. De kurvára nem az dühít itt sokunkat, hogy hol fizet személyi jövedelemadót (ha te már ezt az egy adónemet ismered csak), hanem az, hogy hol szívja a faszt. Ha itt szívja és a szavazata eredményét ő is élvezi, akkor szavazzon bátran. Ha azonban rá egy más ország törvényei vonatkoznak, ha bármikor kivonhatja magát a szavazata következményei alól, ha esetleg a hetvenkettedszer megkoronázott drágaegyviktor este nem jó sorrendben kapkodja be a gyógyszereit és reggelre kilépteti az országot az Unióból, akkor a kedves honfitársunk mit fog csinálni Csíkfaszomfalván? Elárulom. Felteszi a kezét, hogy hát ő továbbra is uniós polgár, mert őrá a román törvények érvényesek. Bezony. Mi meg ezt nem tudjuk megtenni.
Na, ezért vagyunk sokan kibaszottul idegesek attól, hogy beleugatnak a választásba. Nem azért, mert nem szeretjük őket. De, nagyon szeretjük. És elfogadjuk, természetesnek vesszük, hogy magyarok, jár nekik az állampolgárság. De a szavazati jog csak akkor, ha szépen visszaadják a román, szlovák, ukrán, akármilyen állampolgárságukat és ide költöznek.
Az a helyzet Semjén kartács, hogy a te és hasonszőrű cimboráid által bezsebelt rengeteg közpénzből igen sok cigány és nem cigány (amúgy – csak, hogy segítsek neked – egy szóval magyarnak is lehet nevezni) fiatal továbbtanulását tudnánk finanszírozni. Ők aztán biztosan hasznosabb tagjai lennének a társadalomnak, mint amilyen te valaha is voltál, vagy valaha is leszel.
Így a végére azért lenne egy kérdésem. Mi a véleményed azokról az Ukrajnából ide szakadt nyugdíjasokról, akik tényleg az életben egy fillér adót nem fizettek ebben az országban – legfeljebb akkor, ha átruccantak és itt vettek két kiló kenyeret -, de mégis milliárdos nagyságrendben a magyar állam, konkrétan a magyar adófizetők zsebéből fizettek nekik nyugdíjat? Az szerinted szintén rendben van?
Ha van ebben az országban felesleges, totálisan haszontalan, kifejezetten a társadalom nyakán élősködő réteg, azok ti vagytok, drága Zsolt. Mégis szavazhattok. Bár… van még olyan, hogy közügyektől eltiltás? Mert az a szavazásra is vonatkozik. Meglátjuk hamarosan.
Óbasszus! Most nyögte be a másik lángelme – Kósa Lajosról van szó -, hogy Semjén nem is a cigányokról beszélt, hanem az egyetemistákról és a háztartásbeliekről! Ha az eszeveszett hülyeséget lehet még fokozni, akkor ez most sikerült. Mi van, Zsolesz? Szólt a főnök, hogy túltoltad a fostalicskát és botrány lesz? Azt megbeszélted Lalival, hogy a soha egy fillér adót nem fizettek szófordulat mi módon húzható rá az egyetemistákra és háztartásbeliekre? Komolyan ezt találtátok ki, hogy mégse tűnjön úgy, mintha cigányoztál volna, hogy most pluszban belerúgtok az egyetemistákba (plusz az ő szüleikbe, testvéreikbe, nagyszüleikbe) és azokba az emberekbe (zömében idősebb nőkbe), akik felnevelték a gyerekeiket, ellátták a háztartást, ápolták az idős, beteg rokonaikat? Mert ők a háztartásbeliek. Meg Vajna Timike, de őt is mi finanszírozzuk. Mint téged, meg Lalit.
Ügyesek vagytok. Detélleg.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.