NEHAZUGGY

Itt lenne az ideje beszerelni néhány kereket a szerkezet alá

Forgács Erzsébet | 2017. Augusztus 19, Szombat | 15:52

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 41,556 forint, még hiányzik 2,958,444 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Agrártechnológiai együttműködés Kazahsztánnal. A mezőgazdaság a kazah-magyar gazdasági együttműködés motorja lehet – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Asztanában, miután egyeztetést folytatott Kairat Aituganov első mezőgazdasági miniszterhelyettessel a két országot érintő agrárügyekről”. (MTI-OS)

Jó. Gyakorlatilag már annyi mindennek vagyunk a motorja, hogy egy véget nem érő zúgás az életünk. Itt lenne az ideje beszerelni néhány kereket a szerkezet alá, hogy ne csak helyben brümmögjünk százkét motortól hajtva, hanem haladjunk is valamerre. Mert jelen állás szerint legfeljebb a rettenetes motorerő arra elég, hogy egyre komolyabb gödröt kaparjunk magunk alá.

Azt én nem tudom, miben látszik az átlagpolgár számára a kazah-magyar gazdasági együttműködés előnye. Én még nem igazán futottam össze kazah mezőgazdasági termékekkel, bár amennyire tudom, nem is vagyunk különösebben rászorulva sem búza, sem szőlőimportra. Arról sem hallottam, hogy mi exportálnánk oda valami olyasmit, amitől a magyar életszínvonal egyetlen centivel is előbbre jutna.

Az átkosban, mármint az elmúlt rendszerben volt divat az ilyen rettenetesen fontos együttműködéseket úgy tálalni, mintha bármi gazdasági haszna is lenne a nagyon távoli, ismert, vagy soha nem hallott nevű kicsi, de politikai berendezkedésére nézve feltétlenül baráti országokkal történő összeborulásoknak. Emlékeim szerint egy közös vonása volt ezeknek a bejelentéseknek: konkrétan semmi értelme nem volt.

Jellemzően földrajzilag igen távol fekvő országokról volt szó, ahová a magyar gazdaság aprócska, de legalább tőkehiányos mivolta és a szállítási nehézségek (már akkor sem volt egy darab tengeri kikötőnk sem) gyakorlatilag lehetetlenné tették a nagy szavakon túlmutató bármilyen együttműködést, kereskedelmet.

Bár kétségtelenül nagy öröm az számomra, hogy Fazekas Sándor – Varga Mihállyal karöltve – és (ismerve az ilyen nagy, üzleti projekteket) jó sok potyaleső kitrappolt, nem kevés közpénzt áldozva az ügyre, de talán ideje lenne a környéken is szétnézni, hátha lehet olyan megállapodásokat kötni a szomszédos országokkal, amelyeknek valami értelme is van. Sőt.

Tudom, hogy liberális, beteges gondolat, de esetleg Fazekas Sándor megtekintésügyi miniszter vethetne egy pillantást a honi mezőgazdaság állapotára is, mert lenne mit tenni. És még csak nem is kell egy másik kontinensre látogatni hozzá. Nem most lett aktuális, mert már nagyon régen az, de talán ideje lenne bizonyos reformokat kezdeni a hazai agráriumban. Értem én, hogy az is eléggé forradalmi gondolat, hogy gázszerelők és masszőrök vásárolták fel a termőföldeket, de ez hosszútávú stratégiának nehezen (sem) nevezhető.

A klímaváltozás nem kerüli el hazánkat sem. Akkor sem, ha Áder János kihegyezett horgászbottal védi a határainkat. Az öntözés elég sok problémára megoldást jelenthetne. Magyarország vízkészlete lehetővé is tenné, de ehhez központi tervek és beruházások kellenének. Aminek én nyomát sem látom.

Érdemes lenne esetleg elgondolkodni a mezőgazdaság szerkezetén is. Mert szép dolog az, hogy bármerre megyünk az országban, kiskacsasárga napraforgókkal találkozunk szinte mindenhol. A magyar olajipar nem vesz fel ennyi ipari napraforgót, elég sok étolajat hozunk be külföldről, viszont évről évre az olasz étolajgyáraknál állunk sorba abban a reményben, hogy felvásárolják az itteni felesleget. Márpedig ők csak akkor engednek be importból származó napraforgót, ha a saját termelőik már beszállítottak.

De nem csak napraforgóval, egyéb ipari növényekkel is jól állunk, közben szinte teljesen visszaszorul egy csomó olyan növény, amelyeknek termesztésében piacvezetők voltunk. Gondolok itt a madáreleségként szolgáló aprómagvakra (köles, négermag, iregi napraforgó, fénymag). Néhány évtizede még mi láttuk el a skandináv országokat ezekkel a terményekkel, ma már mutatóban sem látni.

Aztán itt vannak a gyümölcsök, melyekhez hasonlóan zamatos, különlegesen ízletes nem igazán terem máshol. Vagy azért, mert tőlünk északabbra nincs eléggé meleg, vagy – tőlünk délebbre – túlzottan meleg van. A bogyósok termesztése munkaigényes, mégpedig élőmunka-igényes terület. Igen sok, zömében képzetlen munkaerőt fel tudna szívni, versenyképes fizetést biztosítva a munkavállalóknak. Persze nem elég ezeket a növényeket megtermelni, fel is kell dolgozni. Mert alapanyagként eladva töredék nyereség érhető el, mint feldolgozott formában.

Hűtőházak kellenének, gyümölcsfeldolgozók, zöldségfeldolgozók, infrastruktúra kellene és biztos piacot kellene kiépíteni. Igaz, hogy nem pont Kazahsztánnal, de például Svájc, Németország, Ausztria, a skandináv országok jó piac lehetne.

Nem akarok én beleszólni Fazekas miniszter úr aktuális örömébe, csak gondoltam, leírom az ötleteimet, hátha profitál belőle és legközelebb nem Kazahsztánból jelenti, hogy megint beindított egy újabb, elméleti síkon működő motort, hanem valamelyik magyar településről jelenti, hogy végre elindult valami a magyar vidéken is. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!