Az emberség fontosabb mint a lájkok száma

screen-shot-2016-02-24-at-11-44-41-am-e1456332304585

A tegnapi barcelonai események nem csak a társadalomban meglévő gyűlöletet hozták felszínre, hanem megmutatták, kinek mennyit is ér a kattintásszám, ki az, aki beáldozza az emberséget az olvasottságért. Halott gyermekekről és idősekről készült videó a főoldalon, az uszítás legundorítóbb formái a másik oldalon. Nehéz eldönteni, melyik a szomorúbb.

Terrorcselekményekkor a gyűlölet szítása, valamint a sajtó szenzációhajhászása a legszembetűnőbb. Olyan portálok is a legundorítóbb eszközökhöz nyúlnak, amelyekről egyébként talán nem is feltételeznénk. Pár lájkért és megosztásért ádáz csatát vívnak a halottak tetemei felett. És félreértés ne essék, tudom, hogy egy hasonló eseménynél elkerülhetetlen a felnőtt tartalmak közlése. Megértem, hogy hírértéke van egy erős fotónak, vagy videónak, azonban határa mindennek van. Van, amit egyszerűen nem közlünk le, legyen bármekkora hírértéke is.

Fotósként tudom, hogy nem érdemes elítélni mindenkit, aki fotót készít egy bajbajutottról, vagy videót egy terroreseményről. Ezek később hasznosak lehetnek a hatóságoknak. De amikor ezzel az a cél, hogy a twitterünkre, vagy a facebook profilunkra feltöltve lájkokat és megosztásokat kapjunk, ne adj isten még akár pénzt is a szennylapoktól, akkor már nagy a baj. Még nagyobb baj pedig akkor van, ha az újságok és hírportálok úgy vélik, erre van igény. „Bejöhet még pár lájk, tedd ki azt halottakról készített videót, Józsi.” Nem arról van szó, hogy egy hasonló fotónak, vagy videónak ne lenne hírértéke, mert van. De van az a szint, amit egy hírportál meg kéne, hogy üssön és tudja, mi az ami már nem éri meg azt a pár száz lájkot. Ahol fontosabb az, hogy az emberi méltóság megmaradjon.

Emlékezzünk csak a pár hónappal ezelőtti Westminster hídon történt terrortámadásra, ahol egy ámokfutó emberek tucatjait ütötte el. Az egyik járókelő egy sebesült arcába tolta a telefonját, hogy twitteren megoszthassa a nagyvilággal, mi is történt. Már az is egy jele volt annak, hogy rossz irányba haladunk. Mert amellett, hogy sokan elítélik ezeket az embereket, mégis lesznek olyanok, akik lehozzák videóikat és fotóikat, megerősítve ezzel bennünk, hogy amit akkor és ott tettek, az helyénvaló volt. Elmondom, kurvára nem volt az, és nem is lesz soha, mert azoknak az embereknek segítségre volt szükségük, nem pedig egy telefonra az arcukba.

A különbség egy igazi újságíró és egy telefonnal videózó, fotózó, magát fotósnak képzelő között az, hogy egy fotós átgondolja amit tesz, tisztában van a helyzettel, hiszen ez a dolga. Úgy készíti el a fotót, hogy ha a célja az elrettentés, akkor is azt bizonyos keretek között tegye meg, ne pedig egy haldokló arcába vakuzva. A tömegmédia előretörésével a hasonló helyzetek pedig egyre jobban meg fognak szaporodni. A segítségnyújtás helyett, „közvetítés” címszóval megörökítjük mások szenvedését. Attól, hogy valaki egy telefont fog a kezébe sem újságíró, sem fotós, sem kamerás nem lesz. Ezek szakmák, olyan szakmák melyeknek íratlan szabályai és normái vannak, melyekkel tisztában kell lenni.

Ne érezzük feljogosítva magunkat arra, hogy mások szenvedését megörökítsük. Van, aminek egyszerűen nincs helye mobiltelefonjainkon, hát még egy újság főoldalán.

adomany-1