Izomból hülye

Fotó: AP Fotó: AP

Nem kell azon töprengeni, miféle elnevezéssel lehet illetni az orbáni tündérországot. Az illiberális-unortodox rohadtul hosszú, értelme meg semmi. A magam részéről úgy gondolom, jelenlegi államformánkat tekintve bűnszervezeti királyság és családi rablógazdálkodás érdekes elegyéből összetákolt TÁRSASÁG. Csak így, KÖZ nélkül.

Az orbáni rendszer omladozik, hol itt, hol ott lóg ki a fejétől büdösödő lóláb. A kormány hülyeséget hülyeségre halmozva mentené a menthetetlent, de minden lépésükkel csak rontanak az amúgy is rossz helyzeten. Az elméletben jól összerakott szervezet képtelen egyben tartani a birodalmat, hiszen hazugságra épült. A miniszterek elnöke egy maga kreálta világba menekül a valóság elől és nem veszi észre, hogy lassan egyedül marad. Ezer helyen érhető tetten a realitástól való elrugaszkodás. Én úgy számoltam, én ennyit veszek el, én annyit adokŐ számolt így, ő veszi el. Az ő kegyelméből lehet egyházi státuszhoz jutni (tudom, sokszor hoztam már fel ezt a példát, de Kövér László szavait máig nem hevertem ki), ő dönt, ő intézkedik. Mindent ő csinál, egyedül. Egy valóságos Atlasz, aki a vállán tartja a Földet. Van ennek a kórságnak valami szépen hangzó latin elnevezése, a szakorvosokra kellene bízni a pontos diagnózist.

A kormányzatban a szakmai hozzáértés nem számít, a jó alkalmazkodás és a feltétlen hűség annál inkább. Ezzel csak az a baj, hogy amennyiben helyzet van (márpedig mindig van), azt amatőr focisták és szakmájukban egy percig sem tevékenykedő ügyvédek nem fogják tudni megoldani.

Lehet, hogy Szijjártó tisztában van azzal, hogy hivatalos fogadásra nem megyünk gumicsizmában, de ez kevés az üdvösséghez. Akkor is így van, ha a kedvenc teremfoci csapatának a felét maga mellé vette a minisztériumba. Biztosan jókat tudnak beszélgetni, de az országot érintő kérdésekben annyira kompetensek, mint mondjuk én. Semennyire.

A nép hócipője időnként túlcsodul, a kormányzati kommunikáció tökéletesen összezavarodva kapkod fűhöz-fához. Nyilván itt is lojális barátokkal töltötték fel a szakemberek helyét, ez meg is látszik. Időnként bármit lép a kormány, a helyzet csak romlik. Mint amikor ismeretlen okból egyszerre időzítették a netadó bejelentését, a boltok vasárnapi nyitvatartásának megszüntetését, az abortusz törvény szigorítását, az álláskeresési járadék (lánykori nevén munkanélküli segély) megszüntetését, a közmunka drasztikus kiterjesztését, a devizahitelek érdekesen megoldott forintosítását. Erre jött a NAV botrány, amit a kormány igyekezett a szőnyeg alá söpörni, de ott már egy szemernyi hely sem maradt. Mi több, zúdult ki a régebben oda tuszkolt szemét, az ész nélküli stadionépítésektől Orbán titokzatos svájci utazásain keresztül a százmilliós ingatlanokig. Ott púposodott már Paks II., a Déli Áramlat, a korrupciós ügyek, a piacok teljes lerablása, a barátoknak juttatott pénzek. Matolcsy működése sem sokat javított a helyzeten.

A kormány végül mindig rendezte a sorait, építve – teljes joggal – a kollektív amnéziára. Csakhogy már régen nem arról van szó, hogy a szétszakadt ország el akarja zavarni az egyik pártot, hogy újra a másik uralkodhasson. Már nem a rossz és rosszabb közül akarunk választani, hanem élhető országot, becsületes kormányt, tiszta közéletet akarunk. Normális, mindenki érdekeit képviselő politikát, mindenki számára elfogadható életfeltételeket, a korrupció felszámolását, az ország javainak a polgárok érdekében történő hasznosítását akarjuk.

Már – talán – nincsen csodavárás, hogy elzavarjuk a mostani rosszat és a másik majd holnaptól Kánaánt teremt. Tudjuk, hogy nem történik ilyesmi. De hozzáértő, jó kormányzással lépésről lépésre talpra lehet állni, sok munkával meg lehet teremteni azt az országot, amiben mindig is élni akartunk. Mindannyian.

Persze vannak, mindig is lesznek a végletekig elkötelezett hívek. Nekik mindegy, mi történik, vakon kapaszkodnak a Fideszbe, az MSZP-be, vagy amelyik pártot hitük oltárára emelték. De ők távolról sem jelentenek akkora tömeget, mint a középen álló, csupán élhető országot akarók, a jobb,- vagy baloldalban csalódottak.

A többször belengetett békemenet nem csodafegyver. Menetelnek egyszer, menetelnek kétszer. Sétáljanak, jogukban áll. De ha elfogy a lendület és főként a szervezésbe öntött pénz, hányan fognak a maguk erejéből, a maguk pénzéből, önként vonulni? Nem hinném, hogy túl nagy tömeg lesz.

Az elégedetlen emberek tömege ezzel szemben növekszik. A kormány kapkodó, dilettáns taktikája folyamatosan ront a helyzeten és semmi sem akadályozatja meg, hogy a számonkérés megtörténjen. A már felszínre bukkant és a még felszínre bukkanó ügyeket már nem lehet elkenni. Nincs hová. Lehet még nagyokat mondani, szembe fordulni az Unióval, USA-val, Norvégiával, Sorossal. Akár hadat is üzenhetünk. De az óra ketyeg. Most bosszulja meg magát az, hogy szakpolitikusok helyett a hűséges lekötelezettek foglalták el a kulcspozíciókat. A kézi vezérlés bedöglött, a szerkezet elszabadult. A kormányzat izomból hülye. Az izom kevés, a hülyeség sok. Már kevés a másodszor is kétharmadra mutogatni.

Ha a végtelen mohóság helyett a bűnbanda megelégedett volna kevesebbel, ha engedték volna élni az embereket, ha nem akartak volna mindent és még annál is többet, talán nem tartanánk itt. De mindent akartak, mindent akarnak. Most is. Mi viszont nem akarunk jobbágyok lenni a hazánkban, sem kitaszítottak Európa közepén, jogfosztott koldusok a tulajdon országunkban. Ezt próbálja megértetni az egyre duzzadó elégedetlen tömeg, de orbánia vezetése befogta a fülét, szorosan lecsukta a szemét. Mint a gyerek, aki így bújik el a szörny elől.

De ez nem működik.

Nincs hová bújni.

Nekünk régen nincs.

A bűnösöknek hamarosan nincs.adomany-1