Kedd van, este és országunk színe, valamint visszája rendületlenül nyaralni van. Egészségükre nekik! Ma olvastam, hogy átlagosan egy hétköznapi – tehát nem Lázár és nem Orbán vezetéknévvel bíró – polgárra 40 000 forint jut nyaralásra. Mármint ennyit engedhet meg magának az, aki egyáltalán. Azért remélem, Orbán Viktor jól beosztja a rá eső 40 ezer forintot, mert nem egyszerű abból utazni, megszállni, enni, inni, fagyit venni. Pláne két héten át.
Nade. 1,3 milliárd forintot költünk arra (mármint mi, adófizetők), hogy a kormány elmagyarázza nekünk, miért ne multinál vásároljunk és miért magyar terméket vegyünk. Jó lesz. Csak mindenki dőljön hátra és élvezze szépen.
Innentől pedig szolgálati közlemény következik. Miután sokat jár a szánk és elég gyakorta elmagyarázzuk, hogy mi miért nem jó és hogy lenne jobb, egy kissé sajátkezűleg is belepancsolunk a tutiba. A kormány minden igyekezete, nyögése és öntömjénezése ellenére sajnos még most is vannak az országban olyan idős emberek, akik semennyi Erzsébet-utalvány és pozitív felhangú nyilatkozat ellenére sem igazán fiatalodtak meg. Úgyhogy mi nem nyilatkozunk, hanem feltűrjük az ingünk ujját – vagy a gatyaszárat, önkéntes választás kérdése – és egy kicsit belecsobbanunk a valóságba. Seprűt, felmosót, ásót, kapát ragadunk (remélhetőleg a nagyharangra nem lesz szükség), ami annyit jelent, hogy a következő három nap kissé zűrös lesz. Nem először és nem utoljára csinálunk ilyesmit, csak eddig meg tudtuk oldani váltva és nem éreztetek belőle semmit, most meg de, mert egyszerre és több napra. Egy kolléga – név szerint Gergő – marad, mint előretolt helyőrség, mi pedig este, hajnalban, alvás helyett (vagy közben), takarítás, kertbaszkodás, adományhurcolás után írunk, amit és ahogy.
Természetesen, ha fennforgás van – például lemond a kormány – azonnal eldobunk kapát és gereblyét, de amennyiben ilyesmi nem történik, nézzétek el nekünk a következő napok ziláltságát. Igyekszünk persze, hogy ne sokat vegyetek észre a mi egyéb irányú nyűglődéseinkből, de a jóreggelt-jóéjt poszt nagy valószínűséggel ugrik erre az időre, elképzelhető, hogy a megszokott mennyiségnél kevesebb cikket kaptok, esetleg időnként pótlásnak becsúszik egy retro a múltból.
Ha nagyon hiányzik a Szalonna, írjatok szépen cikket, küldjétek be ( [email protected]) és máris olvashatjátok. Addig pedig nézzétek el nekünk ezt a három napot. Szombaton már a megszokott rendben megyünk mindenki agyára.
A nap kommentje Jánostól, aki így kapálgatja a magyar vitakultúrát:
Ne fáradjatok a győzködéssel.
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.