Mert évek óta üvöltve döglődik

MTI Fotó MTI Fotó

Csak élhető ország kellene. Semmi más. A többit megoldanánk közösen. Ehhez olyan politikusok kellenének, akik nem a feszültség szításában, hanem annak enyhítésében érdekeltek. Ellenzékiek is, de főleg kormánypártiak. Azért, hogy mára egy ezer darabra szakadt, szomorú, dühös, ellenséges, rettegő, gyűlölködő társadalommá váltunk elsősorban a mindenkori kormánypártot terheli a felelősség.

Kezdődik ez azzal, hogy nem más, hanem maga a kormánypárt szítja az indulatokat. Ők azok, akik árulónak, idegen ügynöknek, eltakarítandó szemétnek nevezik – és ezt napról-napra erősítik – a polgárok azon részét, akik nem tartoznak az ő szekértáborukhoz. Orbán Viktor, ennek az országnak a kormányfője volt az, aki a tulajdon szájával élősködőknek, vérszívóknak nevezte a nem kormánypárti polgárokat. Ő az, aki pofátlanul, foghegyről gúnyolódik azokkal a parlamenti politikusokkal, akik kérdéseket intéznek hozzá, számonkérnek. Márpedig azokat a politikusokat is a polgárok küldték oda a parlamentbe. Azok a politikusok a társadalom egy részét képviselik.

Azok a politikusok a társadalom egy részének nevében teszik fel a kérdéseiket. Ahogy az újságírók, akiket a kormány kitilt, elzavar, kigúnyol, lejárat, tönkretesz, szintén a társadalom nevében, az egyes polgárok helyett teszik fel a kérdéseiket, kérik ki a közérdekű adatokat, járnak utána a közérdeklődésre számot tartó ügyeknek.

Normális, egészséges társadalomban a kormány minden egyes polgárát képviseli. A feszültséget nem szítja, hanem igyekszik csillapítani. Ahogy például Nagy-Britannia kormánya és hivatalos kommunikációja is tette, amikor a Brexit került ki győztesen a népszavazásból. Pedig volt ott is düh bőven, főleg a fiatalok körében. Volt ok a társadalom kettészakadására, hiszen legalább annyian voltak a Brexit ellen, mint mellette. Ha akkor és ott Orbánék romboltak volna (ahogy teszik ezt itthon), Britanniában már polgárháború lenne. De nincs. Mert a kormány minden megszólalásában azt kommunikálta, hogy érti az indulatokat, de ez egy érvényes és eredményes népszavazás volt, a kormány pedig nem tehet mást, mint teljesíti a polgárok akaratát. Azt az üzenetet képviselték minden megszólalásukban, hogy Nagy-Britannia erős, egységes és közös akarattal, együtt meg fognak oldani minden felmerülő problémát. Azt üzente a polgárainak, hogy ne ellenségeskedjenek, ne forduljanak egymás ellen, fogadják el egymás érveit, véleményét és vegyék tudomásul, hogy attól, hogy a másik ember máshogyan gondolkodik, mint ők, még ugyanolyan jó hazafiak és éppen úgy szeretik a hazájukat, mint az, aki máshogy gondolkodik.

És ezért – így, vagy úgy – Nagy-Britannia túl fogja élni a Brexitet. Magyarország nem élne túl egy Huxitet. Magyarország jelen állapotában semmit nem élne túl, mert évek óta üvöltve döglődik. És ennek a legfőbb okozója és megkerülhetetlen felelőse a mindenkori kormány. Mert a mindenkori kormánynak van arra módja, eszközei és lehetősége, hogy megteremtse a társadalmi békét.

Megfelelő tájékoztatással, oktatással, példamutatással és olyan intézkedések meghozatalával, amelyeknek köszönhetően nem sodródhat a perifériára az ország egy, meglehetősen jelentős része. A kormánypárt vezető politikusaival szemben mindig magasabbak az elvárások, mint bármelyik polgárral szemben. Nekik jobbnak, erkölcsösebbnek, okosabbnak, toleránsabbnak kell lenniük, hiszen ezért választotta őket a lakosság, ezért emelte magasabbra. Ezért tökéletesen elfogadhatatlan a korrupció, de még annak látszata is, elfogadhatatlan a hazudozás, a pökhendiség, a tudatlanság, ami pedig kivétel nélkül jelen van a politika felső köreiben.

A hatalom megtartásánál előbbrevalónak kellene lennie az ország mindenkori érdekének, de ez nem így van. A kormánypárt, néhány ember személyes érdeke felülír mindent. Ez pedig rombol, pusztít, tönkreteszi az országot. Erre nincs felmentés.

A társadalmi békéhez és ahhoz, hogy ez egyáltalán megteremthető legyen, szükség van még valamire. Az anyagi biztonságra. Igaz ugyan, hogy a pénz önmagában nem boldogít, de annak hiánya garantáltan boldogtalanná tesz. Az az ember, aki családjával együtt örökös bizonytalanságban, esetleg nyomorban él, nem fogékony, nem is lehet fogékony a szépségre, a jó dolgokra. Egyszerűen azért, mert minden gondolatát az a darab kenyér köti le, amit az asztalra kell tennie. Sok ilyen ember, sok ilyen család van. Túl sok.

Pedig ezt semmi nem indokolja. A gazdasági válságon túl van Európa. Bőven áramlanak az uniós források. Lett volna mód a gazdaság megerősítésére, az oktatás fejlesztésére, az egészségügy reformjára, a szociális háló megerősítésére. Ezekből semmi nem történt meg, hanem mindennek az ellenkezője. Az Orbán-kormány letarolta a gazdaságot, újraosztotta a piacokat. A kis-, és közepes vállalkozók helyett néhány oligarcha és stróman uralja a magyar gazdaságot. Mindez nem az ország, csupán néhány ember személyes érdekeit szolgálja.

Az oktatás sokak számára elérhetetlen. Az egészségügy döglődik. A szociális háló nem létezik. A rengeteg ellopott pénzt pótolni kell valamilyen formában, hogy ne álljon fejre teljesen az ország. Ha a beáramló forrásokat szétrabolják, akkor nem marad más, mint a meglévő források átcsoportosítása. Az egyiktől elvesznek, hogy a másiknak adjanak. Ugyanazt a pénzt pakolják innen-oda és vissza. Miközben milliárdos Simicskák, Garancsik, Rogánok, Mészárosok, Tiborczok, Matolcsyk nőnek ki a földből (és a már régebben itt lévő milliárdosok, mint Csányi és Demján tovább gazdagodnak), még az átlagbér (nemhogy a minimálbér) sem elég a normális megélhetéshez. A vidék leszakad, egész falvak zuhannak a semmibe. A leszakadt rétegek már nem képesek megkapaszkodni, végleg lecsúsztak és önerőből soha nem fognak többé talpra állni.

Az új milliárdosok vagyonáért az egész társadalom fizet, a kormány a hatalmát az ország jövőjének fejében biztosítja.

Hogy mindezt leplezni tudja, igyekszik mindenkit mindenki ellen fordítani. A társadalom feldarabolása elemi érdeke, hiszen ameddig egymással marakodunk, nem vesszük észre, hogy mi folyik körülöttünk. Ameddig egymást anyázzuk, addig eszünkbe sem jut összefogni és elzavarni a rablókat.

A kormánynak kialakult szereposztása van. Profik által kidolgozott forgatókönyve van. Mindenkinek – Bayer Zsolttól Orbán Viktorig – megvan a szerepe. Egy aljas színdarabban élünk, bámuljuk az előadást és eszünkbe sem jut, hogy mi fizetjük a díszletet, a színészeket, a statisztákat, a fűtést, a világítást és ennek ellenére nincs beleszólásunk semmibe. Még abba sem, hogy akarunk-e jegyet venni az előadásra és abba sem, hogy végig akarjuk-e nézni, vagy inkább felállnánk, kimennénk, vagy másik darabot szeretnénk látni.

A politikáról szól az életünk évek óta, pedig a politikának kellene rólunk szólnia. Az lenne a normális, ha mindenki képességei és szorgalma szerint élné az életét, ha nyáron fagyit nyalogatva élveznénk a napsütést, tennénk a dolgunkat, nevelnénk a gyermekeinket, gondoznánk a kertünket, moziba mennénk, olykor étterembe és az utcai zenészek köré gyűlve élveznénk a pillanatot.

Nem így élünk és ennek az elsődleges oka a politika, a politikusok. A kormánypárt, a kollaboráns ellenzéki pártok, az ő feneketlen mohóságuk, hatalom- és pénzéhségük, önzésük. És mi, magunk is okai vagyunk, mert nem ismerjük fel a saját érdekünket és nem vagyunk hajlandóak összefogni, még a saját jövőnkért sem.

Ameddig ezt fel nem ismerjük, változtatni sem tudunk. És ameddig nem változtatunk, addig egyre mélyebbre süppedünk abban a mocsárban, amelyben már most is nyakig ülünk.adomany-1