Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Vendég: A „migráncsok” és Európa pusztulása

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hej Szalonna!

Elnézést a svédes üdvözletért, itt élek és dolgozom már hosszú évek óta, tehát migráns vagyok. Bevándorló. Segítettem Svédországnak elérni a tízmilliós létszámot (idén január 8.-án 11 óra tájban közölték), sok más náció fiaival, lányaival együtt.

Amiért tollat ragadtam, az a Fidesz fantasztikus alelnökének friss agymenése volt a németek „menekült-krízisével” és persze, a „többszörösen lefizetett” magyar ellenzékkel kapcsolatosan.

Svédország egyébként a lakosságarányt tekintve több menekültet fogadott be 2015 nyara óta, mint Németország. (Lassan a kétszázezer felé közelít az engedéllyel itt tartózkodók száma, de csökkenő tendencia látszik az újonan érkezettek vonatkozásában.)

Miért NEM olyan nagy baj ez sem nekünk, sem a németeknek?

Németországban körülbelül 7000 menekült már dolgozik, az alelnök ezt tragikus kudarcnak tartja. Pedig csak arról van szó, hogy akiknek használható képesítésük volt és nyelvet is (többnyire angolt) beszéltek, azok máris be tudtak illeszkedni. A többségnek évekig tanulnia kell az új nyelvet, majd szakmát, képesítést, diplomát kell szerezniük, vagy akinek már van, azt konvertálni kell.

Hasonlóan történik mindez itt, Svédországban is.

A „menekültipar” becslések szerint 1 százalékkal csökkentette a munkanélküliséget (a most érkezettek, nyilván nem számítanak munkanélkülinek). Szükség volt rengeteg tolmácsra, segítő személyzetre, szállások építőire, azokat berendezőkre, orvosokra, ápolókra, jogászokra, sofőrökre, konyhásokra, de főleg képzett hivatalnokokra. Nem is tudom felsorolni, mennyire sok mindenkire. És akkor még a rendőrökről nem is beszéltem, akiknek létszámát újra növelni kell, mert túlórázniuk kellett a „roham” idején.

Meg egyébként is, ha kétszázezerrel nő a lakosság, akkor kell vagy ezer új rendőr, egy sereg új tanár, orvos, ápoló, stb., és sok-sok új lakás meg iskola, amit építeni kell, munkát adva ezzel az építőiparnak is.

Magam is építőiparban érdekelt cégnél dolgozom, nálunk már dolgozik egy afrikai -bár én tudnék úgy angolul (!) – és rajtam kívül két magyar honfitársam is. Semmi baj! A svédek valóban vendégszeretőek és toleránsak, a lakosság mintegy 20%-ának legalább egyik szülője, vagy ő maga nem Svédországban született. (Szokták emlegetni, hogy félig a királyi család is bevándorlókból áll, a királynő német-brazil szülőkkel bír, a három hercegnek tehát legalább az egyik felmenője nem svéd születésű.)

No, visszatérve a menekültek gazdaságot élénkítő hasznához: tudni kell, hogy ittlétükkel nemcsak munkát generálnak, hanem ők maguk is fogyasztanak (áfa!), azután dolgozni fognak (adó!) és integrálódásuk révén erősítik majd az országot. Ha úgy tetszik, hosszútávon megtérülő „beruházás”; a felnőtteket ráadásul még iskoláztatni sem nagyon kell, csak átképezni.

Mi fog történni? A fejlett Nyugat bedolgozza, beépíti gazdaságába ezt a létszámnövekedést (ami mellékesen hatástalaníthatja az elöregedés miatt ketyegő nyugdíjbombát is), a bezárkózó Magyarország lemaradása pedig tovább folytatódik. Sírni volna kedvem…

Probléma nélkül semmit nem lehet megoldani, ez tudvalévő. Itt is vannak forrófejű, megtévesztett, náci eszmékkel terhelt fiatalok, akik menekültszállásokat gyújtanak föl, itt-ott balhéznak, tüntetgetnek. Ez minden országban létező magatartásforma, ha úgy tetszik, jelenség, de kevés olyan ország van, ahol az idegengyűlöletet kormányzati oldalról szítják. Szomorú, hogy Magyarországon – amely az én hazám, és mindig az is marad – ez történik. A vélemények, hozzászólások egy részét elkeserítő olvasni.

Természetesen a menekültként érkezett tömeg is vegyes. Van közöttük fanatizáltan vallásos, van közöttük gazember, még olyan is lehet, aki terrorista eszmékkel szimpatizál (nem biztos, hogy terrorista!). Döntő többségük viszont becsületes, jóravaló ember, aki új életet akar kezdeni békében, nyugalomban. A hivatalos szervek majd megállapítják, hogy jogosult-e az illető menekült-státuszra, vagy sem.

Szinte kizárólag az iszlám valamelyik ágához tartozó vallást követik a Közel-Keletről érkezettek. Ez itt Svédországban (meg úgy tudom Németországban is) megszokott dolog, az iskolák sportlétesítmények (uszodák), éttermek, stb. erre föl vannak készülve, az emberek nem törődnek már vele, természetesnek tartják. Engem, mint józan ateistát, különben sem érdekel, a vallás(ok)ra én úgy tekintek, mint az emberiség közös kultúrkincsére, de ez nem tartozik ide.

Egyszóval ennyit látok én kívülről: svédországi tapasztalataim kontra hisztériába hajló gyűlöletkampány odahaza. E sorokkal talán segíthetek néhány gondolkodó embernek a tömeges migráció okozta új helyzetet más aspektusból is láttatni.

KJ Tamás

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.