Vendég: Ezt nem tanítják itthon, pedig itt lenne igazán szükség rá

Fotó: Victor J. Blue / The New York Times Fotó: Victor J. Blue / The New York Times

Magyarországon a vitának, vitázásnak nincs kultúrája, pedig tőlünk nyugatabbra sokszor így oldják meg a felmerülő problémák jelentős részét. Nem összekeverendő ugye a veszekedéssel: itt az érveken, a pro és kontrán, az igazság keresésén van a hangsúly. Így tanulnak a britek már 15 éves kortól vitázni.

2013 szeptemberében kezdtem el a középiskolát Spanyolországban egy brit rendszer alapján működő és tanító középiskolában. Felvettem az emelt törit, mert már akkor megcéloztam a jogot. Nem erre számítottam. Egy sokkal, de sokkal lineárisabb, monotonabb és (a rossz értelmében) egyértelműbb ,,futamra” vártam.  

Itt szó sem volt a tipikus 20. A mai magyar demokrácia működése (1989–2014)”  típusú tételekről, ahol annyit várnak el, hogy az érettségiző szépen beszámoljon mindenről, ami csak eszébe jut erről, elmondja a bemagolt jegyzeteit, lehetőleg minél gyorsabban, hogy mihamarabb vége legyen.

Nálunk vitázni kellett. Vitázni kellett a kérdéssel, vitázni kellett az abban implikált nézőponttal és ezeket a pontokat észérvekkel alátámasztani. Hogy jobban szemléltethessem a lényeget, itt van például a következő esszékérdés, az első világháborúról, brit szemszögből:

“Lions led by donkeys.

How far do you agree with this statement about the British commanders’ conduct of the war on the Western Front during the First World War?”

„Szamarak által vezetett oroszlánok.

Milyen mértékben értesz egyet ezzel az állítással a brit parancsnokok első világháborúban, a nyugati fronton végzett munkájának vonatkozásában?”

És hogy itt mit várnak az érettségiző diáktól? Érvelést. Miért igaz az, amit a kérdés állít, és miért nem? Indokolj, vitázz, támassz alá, bizonyítsd! Nincsen semmiféle felsorolás, a bemagolt évszámok esztelen regurgitálása és végképp nem elhadart passzusok, amiket később elfelejt az ember. Itt egy olyan 1000-1300 szavas esszét várnak, amiben megvitatja az ember az adott témát. Ebből 3 van egy papíron, amit két és fél óra alatt kell megírni, emelt történelemből összesen amúgy 3 feladatlap van, témakörönként osztva.

Egyébként például a közgazdaságtant is ezen a vonalon tanítják. Mert ugye itt ezt is tanítják, már 15 éves kortól. Már annak aki úgy dönt, hogy felveszi a tárgyat. Itt egy kérdés a tavalyi közgáz érettségiből, ez például makroökonómia:

“Assess the likely impact on the Indian economy of increased globalisation.”

Mérlegeld az egyre növekvő globalizáció lehetséges hatásait az indiai gazdaság tekintetében.”

Ezt természetesen egy ideillő cikkrészlet, elemzés vagy jelentésrészlet után teszik fel, itt is vitakontextusba helyezve a témát. Mi történhet? Miért? És az mit fog okozni? Ki járhat jól e folyamat által és ki nem? Megint: itt nincs olyan, amit be tudott volna magolni az ember. Igen, itt gondolkodni kell. Érteni kell a szavakhoz.

A brit iskolában eltöltött négy év után egy kissé globálisabb szemszögből szemlélve a következő három dolog állapítható meg:

Egyrészt a tanárok imádják a munkájukat, mosolyogva jönnek órára, kirobbannak az energiától. Azt teszik, amit egy tanárnak (szerintem) normális esetben tennie kell: perspektívát mutatnak, motiválnak, érdeklődést fakasztanak a diákból.

Érdekessé teszik a tárgyat.

Éreztetik velünk, hogy ennek köze van a mai valósághoz, nem csak nyomdafesték egy tankönyvben. Törin például sokszor dokumentumfilmeket néztünk, feldobott témákat vitattunk meg és többször sulin kívül is, kávézókba beülve beszélgettünk a tananyagról. Mert nem éreztük tananyagnak”.

Természetesen ha ezt – összehasonlítás céljából – magyarországi kontextusba helyezzük, sokkal komplexebb problémák, témák vetődnek fel, de egy dolog mindenképpen megállapítható: kint jobban fizetik a tanárokat, tehát ez a motiváltság részben ebből is eredhet.

Másrészt a tanítás jóval interaktívabb. Bele lehet beszélni az órába. „Miért? Ilyen bunkóságra nevelik a romlott nyugaton a fiatalokat?” – kérdezhetné egy laikus.

Nem, ott számít mindenki nézőpontja. Ha egy punk gyerek a hátsó sorból nem szereti a francia igeragozást, tőle megkérdeznék: „Miért?” Sőt, mitöbb: megkérdeznék, hogy hogyan tehetnék érdekesebbé ezt a tananyagrészt számára. Mert ott tényleg azt szeretnék, hogy tudd azt, amire feliratkoztál.

Harmadrészt – talán az előbbi két pontból eredően – a tanárokat mértéktelenül tisztelik. 

Nincs visszabeszélés, nincs anyázás, nincs hangos szó.

Ez egyébként kölcsönös: például ha valaki késik az óráról, nem a teremben beszélik meg vele, hanem kihívják a terem elé, hogy mások ne hallják, ahogy „megdorgálják”.

Végszóként tehát, visszakanyarodva az elejére: Magyarország! Vitára tanítani a fiatalokat nem kerül semmibe, és gyakorlatilag ezen múlhat a jövőd!

Lévai Patrik Imre

adomany-1