Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Márpedig ez a legaljasabb fideszes tempó, fiatalok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Volt itt ez a méltatlanul szánalmas téma, nevezetesen az, amely szerint az LMP-s Ungár Péter olyannyira berúgott a Momentum Mozgalom júliusi Nyitás Fesztiválján, hogy állítólag ön- és közveszélyes állapotban sértegetett, erőszakosan inzultált más táborozókat, de a biztonsági őrökkel is összetűzésbe került.

A történet a sajtóban is megjelent, megtudtuk, hogy elfogadhatatlan viselkedése miatt Ungárt örökre kitiltották a Momentum mindenkori rendezvényeiről. Az LMP politikusa – elmondása szerint – volt már ennél részegebb is, egyébként meg pártjában etikai vizsgálatot kezdeményezett maga ellen. Férfiasan bevallotta, hogy valóban nagyon részeg volt a bulin, utólag megbánta, hogy egy rivális párt rendezvényén ennyire kiütötte magát, és azt mondta, kész bocsánatot kérni mindenkitől, akit zaklatott.

 

Ez röviden a lényeg, a meglehetősen fura ívet leíró történettel kapcsolatos vélemények sorából egyet ITT érdemes elolvasni. Két napja még azt gondoltam, hogy ez egy annyira nevetségesen jelentéktelen kis fos sztori, hogy legfeljebb arra érdemes, hogy egy mondatban megemlékezzünk róla: jé, volt egy ilyen is.

Aztán úgy alakult mégis, hogy a Momentum elnökségi tagjának még szerdán közzétett Facebook-bejegyzése (amellyel én késve szembesültem) viszont arra késztet, hogy szóljak már néhány szót erről az egészről. Először a méltán elhíresült poszt a sok ballibsi, álértelmiségi pöcsről:

 

Egyáltalán nem fogom a felmentéseket, magyarázatokat keresni. Sem Ungár, sem az LMP, sem Soproni, sem a Momentum nincs erre rászorulva, tőlem meg pontosan ugyanolyan távol áll az egyik, mint a másik. Az igazságosztó szerepét meg végképp nem fogom magamra ölteni (véleményem ettől persze még van), csak annyiról van szó, hogy ez a balliberális álértelmiségi pöcsözés egy kissé megütötte a fülemet. Még akkor is, ha az események időrendiségét szem előtt tartva, elég valószínű, hogy Soproni azokba a véleményt formálókba lépett bele páros lábbal, akik az Ungár részegségéről szóló híradások nyomán foglaltak állást, amely híradásokból viszont hiányzott a zaklatásra, azaz a minősíthetetlen viselkedésre vonatkozó információ. Hogy jön ide ez a ballibsiző tempó egyáltalán?

Elmondhatatlanul teli van a tököm a balliberálisozással, és ehhez semmi köze nincs annak, hogy mellesleg el nem tudom képzelni, mi a frászt keres bármely politikai párt elnökségi tagjának nyilvános állásfoglalásában a pöcs szó.

Az az érzésem, hogy az ideológiai árkok áthidalását elméletileg magára vállaló Momentum Mozgalom elnökségi tagja nem kicsit tolta túl a biciklit. Igazán minőségi ugrásként értékelhető a Fidesz nemzetpusztító törekvéseinek sorában, amikor már a magukat másik oldalnak tartók is szitokszóként vagdossák egymáshoz a liberális-balliberális fogalmát. Márpedig attól, hogy Soproni Tamás fideszes tempóban ballibsizik, attól a Momentum ugyanúgy nem lesz hitelesebb alternatíva a Fidesszel szemben, mint ahogy az LMP imidzsén sem fog sokat javítani, hogy az egyik elnökségi tagjuk bebaszva hőbörög egy nyári táborban.

Leszarom, hogy valójában Ungár Péter, vagy a Momentum kreált sajtóhírt ebből a részegen másokat agresszálásból, hogy miért nem rögtön akkor, amikor történt, és miért hetekkel később, sőt még az sem érdekel, hogy volt-e valamilyen konkrét koncepció mögötte, vagy végig sem gondolták a dolgot.

Szögezzük le azért, hogy nagyon világos legyen: annak, hogy Ungár Péter bebaszott a Momentum táborában, semmi köze nincs a magyarországi alkoholizmushoz, ami viszont valóban probléma.

Aki elítéli az erőszakot (és mindenki elítéli az erőszakot, aki normális), az a részegséget sem fogja felmentő körülményként felhozni egyetlen ilyen esetben sem. Még akkor sem, ha a kormánypárt háza tájáról például elég visszataszító ellenpéldákkal szolgálhatnék, ha lenne kedvem megmártózni a mocsokban.

Gyanítom, hogy a Momentum rendezvényén nem Ungár Péter volt az egyedüli, aki seggrészegre itta magát, de Ungár Pétert az nyilván nem menti fel a tette alól, hogy máskor még jobban be szokott tintázni, és másnap semmire nem emlékszik. Sőt. Bármelyik felelős politikusnak óvakodnia kell az ilyesfajta magatartástól.

Az, hogy Ungár Péter saját maga ellen kért etikai vizsgálatot, miközben nyilvánosan is bocsánatot kért, nyilván nem teszi meg nem történtté az esetet, de Soproni Tamásnak – a történettel kapcsolatban állást foglalókkal szembeni – verbális agressziójára ugyanúgy nincs semmiféle magyarázat.

Az, hogy Ungár Pétert kitiltották egy fesztiválról, egyáltalán nem dicsőség, és felesleges az őt pártolóknak úgy tenniük, mintha ez menő dolog lenne (nem, egyáltalán nem az), de bevallom, a Momentum parányiságában is erőszakos, túlhabosított pattogása legalább annyira visszataszító, mint amennyire próbálom elhessegetni magamtól a rémképet: ezek ugyanolyanok, mint a Fidesz. Azzal a különbséggel, hogy nulla (köz)hatalommal a birtokukban toporzékolnak ugyanúgy, mint a Fidesz.

Amit persze pár százalékos társadalmi támogatottsággal is megtehetnek, de remélhetőleg világos számukra, hogy ennek az egész történetnek megint egyetlen nyertese van, őt pedig Orbán Viktornak hívják. Nekem ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy – amennyiben nem történt bármilyen büntetőjogi kategóriát kimerítő cselekmény a Momentum táborában (egyelőre csak ködösítés van) – ezen már nem a magát öntudatlanra ivó, emberekkel agresszíven viselkedő Ungár Péter a hunyó (ő remélhetőleg megkapja jól megérdemelt büntetését az önmagából kivetkőzéséért), hanem az indokolatlanul ballibsiző és pöcsöző Soproni.

Egyébről sem szól az életünk a Fidesznek köszönhetően, mint a folyamatos ballibsizés minden értelmes párbeszédet ellehetetlenítő mételyéről. A fene megette ezt az egészet, ha – az LMP-hez hasonlóan – mindenfajta ellenzéki összefogástól undorodva elhatárolódó legfiatalabb törpepárt képviselői pökhendi arroganciában és nagyképűségben megpróbálják túllicitálni a kormánypártot. Erre a hisztire végképp nem volt szükség. Mert ez pontosan ugyanaz a gyomorforgató, aljadék tempó, amiről nyolcadik éve szól az életünk, és amiből elegünk van. Nagyon elegünk van.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.