Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Balázska úgy beszólt Lacikának, hogy még Tónika is leejtette ijedtében a játékhelikoptert

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Folytatjuk az Óvodások összepofozkodtak a homokozóban és azt hiszik, annak van igaza, aki hangosabban ordít – című minisorozatunkat. Miközben az emberek döntő többsége vért izzad és keményen gürizik azért, hogy az alapvető létfenntartáshoz szükséges anyagiakat előteremtse, addig a havi bruttó egymillió forinttól (a csillagos égig bezárólag) induló fizetésért semmihez nem értők így szórakoztatják önmagukat és egymást. Az apropó: Botka azt nyilatkozta valahol – majd utána fogok nézni egyszercsak -, hogy csak akkor akarja lebontani a kerítést, ha már nem lesz rá szükség.

„A Fidesz közleménye

Budapest, 2017. augusztus 10., csütörtök (OS) – Botka üres kettősbeszédet folytat, miközben a kerítés lebontására készül – Reagálás Botka László (MSZP) kijelentésére

Bármilyen kettős beszédet is folytat Botka László, tudjuk, hogy az nem más, mint szemfényvesztés. A valóság az, hogy az MSZP és Botka László minden erejével arra készül, hogy lebontsa a határvédő kerítést és bevándorlókkal árassza el Magyarországot. Botka először a Reutersnek adott interjúban ismerte el, hogy ha a szocialisták kerülnek hatalomra, akkor azon lesznek, hogy minél gyorsabban lebontsák a kerítést, majd erre Brüsszelben személyesen is konkrét ígéretet tett.
Csak arra van garancia, hogy amíg a Fidesz-kormány hivatalban van, a déli határokat védő kerítés állni fog, tovább harcolunk a betelepítési kvóták ellen, és továbbra is mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a magyar emberek biztonságát.

Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

Kiadó: Fidesz” adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.