Akkor is egy megkeseredett, minden irányba köpködő, nyomorult pártkatona marad

A NER lényege egyetlen fotón, amitől felfordul az ember gyomra:  Lázár átadja, Bayer átveszi (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) A NER lényege egyetlen fotón, amitől felfordul az ember gyomra: Lázár átadja, Bayer átveszi (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Nagy lesz a felháborodás, mert a Nemzeti Könyvtárban meg fogom jelentetni Bayer Zsoltot

– ezt nyilatkozta a méltán elismert, Szentesi Zöldi Lászlókról és Bencsik Vitéz Andrásokról elhíresült, a közpénzek lélegeztetőgépére kötözött, szerény közérdeklődésnek örvendő Demokrata című lapnak az utóbbi időben méltatlanul háttérbe szorult Kerényi Pojáca Imre. Sőt, aztán tovább is ment: Bayert kvázi Petőfihez hasonlította.

Igen, leírom ide akkor is elrettentésül: a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott.

Nos, a Kerényi-féle Nemzeti Könyvtár nem más, mint

ékes kiállítású reprezentáció, a magyar irodalom tengeréből azon műveket gyűjti egybe, melynek olvasása, illetve újraolvasása gyönyörködtet, tanít és erősíti a nemzeti érzést.

Vagyis, tehát, következésképpen (hagyjuk is a fenti szöveg helytelenségét, mit nekünk az egyes szám, többes szám egyeztetése) Kerényi Imre – akire ezt a nemes feladatot az irodalom terén fene tudja milyen mértékben, a marhapörköltszagú dakota közmondások tengerében viszont kétségtelenül tájékozott felcsúti sufnijogász bízta rá – addig halászott a zavarosban, ameddig senki mást nem talált Jókai, Karinthy, Móricz, Gárdonyi, Kosztolányi mellé a sorozatba, mint a velünk élő, szimbolikusan vérzivataros jelen legnagyobb udvari költőjét. A fideszes pártpropaganda szabadszájú erkölcsi világítótornyát, a kendőzetlen gyűlölködés nemzeti-keresztényi mázba forgatott néphergelő szócsövét, korunk egyik legkártékonyabb provokátorát, Bayer Zsoltot.

Úgy látom, a sajtó egy része – Kerényi előrebocsátott önelégültségét igazolva – egységesen a szívéhez kapott, hogy na, ne! Hogy ezt már tényleg nem hisszük el. Szeretném innen is üzenni Kerényinek, hogy nem, nem háborodtam fel, és másnak se ajánlom, hogy kiforduljon magából. Nagyon is elhisszük. Hát hiszen ez volt a cél. A mindent felülíró cél: beletörölni a pofánkba, nekünk, liberálfasisztáknak, hogy a taknyon-véren csúszás szellemi atyja, a kocsma előtt kisfröccsért kutyát szopó tetves prolik inkvizítora akkor is mindennél megbecsültebb bútordarabja a magát népnemeztinek, konzervatívnak csúfoló rezsimnek, ha minden sorával, minden szavával a társadalmi agresszió és ökölbe szorult agyú elbutulás ügyét szolgálja. Nem ennek ellenére, hanem éppen ezért.

Szóval nyugodjunk meg, Bayer Zsoltnak ott van a helye a Nemzeti Könyvtárban. IS. Nemzeti önazonosságunk méltó lenyomata ő. A menekülteket kollektív üzemmódban gyilkosozó, a zsidóság teljes kiirtásának elmaradása fölött sajnálkozó (orgoványi erdő), a cigányokat kártékony állatoknak nevező Bayer számukra nem az a Bayer. Elmondták akkor is, amikor a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, és amikor eme kitüntetés korábbi tulajdonosai (némelyek) sűrű hányingerek közepette adták vissza a sajátjukat.

Hogy nem, nem a rosszindulatú, aljas, kártékony, agresszív, a feneketlen frusztrációját a társadalom különböző csoportjain levezető pártkatonát, nem az általa tökön-babon át védelmezett állampárttal egyet nem értők emberi méltóságának folyamatos sárba tipróját tüntették ki. Dehogy, ez nem is számít, számukra ez nincs. Ők a számos nemzeti ügy feltárásában jeleskedő lojális ivócimbora, minden fideszes dzsemborik állandó díszvendége kiváló újságíró érdemeit ismerték el.

Nincs is annál szebb, mint amikor egy, a pártállami MSZMP-ből indult, az MSZP-vel és az SZDSZ-szel is kokettáló, aztán hirtelen felindulásból nemzetivé avanzsált, habzó szájjal buzizó, szervilis köpönyegforgató – a hatalom iránti ügybuzgó hűségét igazolandó, érdemi munkát mímelendő – piedesztálra emeli a nemzet fosztóképzőjét. Igen, szerintem is ott a helye Tormay Cécile mellett. Közben járulékos haszonként a teljes magyar könyvkiadásra nem jut annyi pénz, mint Kerényi nemzeti kultúrharcos bármelyik válogatott agybajára – az alkotmány asztalától kezdve a pitypangnyílásról elhíresült, kormánydícsőitő faszverésekig – jutott.

Igen, Bayer Zsoltnak van irodalmi munkássága, amelyről felesleges vitát nyitni, hiszen az ízlés kérdése elsősorban. Bár abban egészen biztos vagyok, hogy a zömében funkcionális analfabéta hívei ugyanúgy nem hallottak róla, mint a nagyvilág. Biztosan értéke is van neki. És biztosan hiteles is annyiban, amennyiben a nagyfene nemzeti érzés kisajátítása, az árokásó mélymagyarkodás, a mások gyűlöletével legitimált nemzeti felsőbbrendűség mantrázása bármely szépirodalmi mű sajátja lehet.

A kérdés nem az, hogy miként kerül Bayer a Kerényi-féle Nemzeti Könyvtár sorozatba. Ez nyilvánvaló. Belterjes, beteg, korrupt világuknak ez a sajátja. Egymást tüntetgetik ki, egymás nemiszervét szopkodják, hogy meglegyen a megerősítés. Az ő kezükben van minden, azt tesznek, amit akarnak, annak jár az elismerés, aki az akol melegéből való. Ezért nem baj, hogy ebben a sorozatban soha nem fogjuk viszontlátni Esterházy Pétert vagy Faludy Györgyöt. Az persze baj, hogy Bayer Karinthy mellé kerülhet. Ám azok, akiket most tüzes vassal üldöz a nemzeti kurzus, akkor is az irodalmi örökség részei maradnak, amikor Kerényire, vagy Bayerre mint egy elvetemült, népnyúzó rezsim szégyenteljes tartóoszlopaira, undortól felforduló gyomorral emlékszik majd vissza a történelem.

A jó hír az, hogy Bayernek a büdös életben nem lesz helye a magyar irodalom nagyjai között, még akkor sem, ha a következő nemzeti alaptantervbe is beemelik őközönségességét. Bayer Zsolt mindig az a megkeseredett, minden irányba köpködő seggfej marad, aki értelmesebb, mint az elvtársai zöme, de írói vénája kamatoztatása helyett a bazári majom szerepét vállalta ebben a suttyó, műanyagkeresztény, álnemzeti bűnszervezetben. Az, hogy kurva jól megél belőle, egyáltalán nem kárpótolja majd azért, hogy a köztudatban akkor is egy véresszájú, a mindennapi megbotránkoztatás és hergelés céljából tartott bohócként fog megmaradni, nem pedig a Tündértemető szerzőjeként.

Ez pedig egyáltalán nem felháborító. Sokkal inkább szánalomra méltó. Pontosan olyan, mint Kerényi Pojáca Imre bármelyik izzadságszagú nemzeti megmozdulása.

adomany-1