NEHAZUGGY

Mert mindenkinek csak egy élete van és azt szeretné normálisan leélni

Forgács Erzsébet | 2017. Augusztus 9, Szerda | 19:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,642,337 forint, még hiányzik 357,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Érdekes interjút láttam – nyilván másokkal együtt – az Egyenes Beszédben. Bíró Lajos séf osztotta meg a gondolatait velem és akit még érdekelt a dolog, nem minden tanulság nélkül. Előrebocsátom, hogy nem vagyok képben a honi, sem a külhoni gasztronómiában. Tudok és szeretek is főzni, mint még sokmillió honfitársam, semmi rendkívüli nincs ebben. Azt is bevallom, hogy alkalomadtán az agyamra tud menni a hatalmas tányéron szervírozott azonosítatlan maszat, de még a túl nagy peremű tányérban kihozott egyszerű tésztaétel is. A tányér peremétől nem férek az ételhez, a ráhalmozott csicsásítást ide-oda rámolom. Eddig a kedvencem az volt, amikor egy ilyen gigatányéron kicipelt ételt úgy óhajtott feldobni a szakács, hogy a tányér szélét vastag sugárban körbeokádta juharszirup-csokiszósz kombóval, mert az olyan remekül fest. Ami biztos, csak éppen ízben nem volt kompatibilis a kajával.

De ezek – gondolom – amatőr hibák, jó séf ilyet nem csinál. Bíró Lajos pedig bizonyára jó séf. De az valószínű, hogy nem igazán van tisztában a külföldön dolgozó magyar vendéglátósok körülményeivel, legalábbis erősen általánosít, ami több okból sem jó.

Azt persze nem tudom, az ő fia milyen képességekkel és végzettséggel mit csinál Bécsben az Intercontinentalban. A példaként felhozott szakácsok, akik ott 1000-1200 eurót keresnek… hát, nem tudom, mennyi valóságalapja lehet. Bécsben nincs ismerősöm, de az interjúban hivatkozott Index cikk konkrétan Londonban élő magyarokkal készült, tehát nem is feltétlenül lehet és kell összehasonlítani.

Igaz, hogy én nem vagyok szakács, sem séf, sem Bíró Lajos, azonban olyan szerencsém van, hogy Nagy-Britanniában él és dolgozik nem egy rokonom és az egyikük történetesen szakács. Úgyhogy rákérdeztem, mi a helyzet arrafelé. Mondom.

Nem Londonban, hanem egy vidéki városban dolgozik éppen. Az árak – ide értve az ingatlanbérlés árait – nagyon kevéssel maradnak el a londoniaktól. A bérek is nagyjából annyival alacsonyabbak. Tehát. Egy évet pizzaszakácsként dolgozott másik országban – gyakorlatilag a nulláról indulva (agrárdiplomával), 2 évvel ezelőtt kezdett konyhai kisegítőként. Most Chef de partie pozícióban keres havi 2000 fontot+300 font átlagban a borravaló.

A heti 60 óra munkaidő igaz, de ez valószínűleg Magyarországon is így van, mert ez egy ilyen szakma. Nem igaz, hogy nem lehet tanulni, mert lehet, éppen erről szól a történet. Ha valaki egy kicsit is tehetséges és szorgalmas, viszonylag gyorsan halad a ranglétrán. És persze, ha megfelelő szinten beszéli a nyelvet. Ehhez az kell, hogy elég mobil legyen az ember és jól válassza meg a konyhát, ahol dolgozik. Amikor már megtanulta az ottani séftől, amit lehet és akart – vagy, ha nem jól választott, mert nem tud ott tanulni -, tovább kell lépni, más munkát keresni, más szakács mellett.

Ott például senkit nem érdekel, milyen papírja, OKJ-s képzése van az embernek. Első körben azt nézik, hol, ki mellett dolgozott. Behívják próbanapra és megmutatja a tudását. Aztán megállapodnak a bérben. Megalázni, földbe tiporni nem szokás senkit, legfeljebb, ha nagyobb az arca, mint a tudása. Az benne van. De nem a magyarságáért.

Így lehet általában feljebb lépni is. Vagy a munkahelyén lép magasabbra, vagy a következő munkahely váltás alkalmával egy kisebb, kevésbé felkapott helyre már magasabb pozíciót választ és ha jól dolgozik, bizonyíthat. És – ez sem mellékes – könnyedén mozoghat akár az országon, akár Európán belül, mert vannak bérlakások. Mindenhol, csak nálunk nincsenek. És választhat, milyen irányban fejlődne. Ehhez számtalan nemzet konyhája ad lehetőséget a franciától az ázsiain át az olaszig és minden, ami ezek között van.

Röviden: ha valaki nem boldogul Angliában (valószínűleg ez igaz lehet Ausztriára is), akkor nem beszéli jól a nyelvet, béna, lusta. Vagy ezek keveréke. A lakhatásnál mindenki eldöntheti, hogy viszonylag kevés pénzért közös albérlet, vagy több pénzért önálló lakás. Az ismerősöm önálló, két szoba nappalis lakásban él a párjával és távolról sem szakadnak bele a lakbérbe.

Európa szerencsésebb felén keresik és megfizetik a jó szakácsokat. A rossz, hanyag, fejlődni nem akaró, lusta szakácsokat meg nem keresik. De ez így normális.

Azt nem tudom, itthon mennyit keres egy szakács. Nyilván óriási a szórás. De kötve hiszem, hogy rommá fizetik őket. Ahogy abban is kételkedem, hogy a szakiskola, vagy tanfolyam elvégzése után csupa kis gordonremzi nyüzsögne az országban. Sőt, nem tartom valószínűnek, hogy itthon komoly tőke nélkül, csupán szorgalommal és tehetséggel valaki 3-4 év alatt karriert tud építeni. Angliában meg de. És lehet, hogy mindezt úgy tudja megtenni, hogy évente többször külföldi nyaralásra is futja, van megtakarítása, nem kell félnie, hogy elveszíti a megélhetését és nem ragad be élete végéig a krumplihámozó mellé.

Talán sikerült egy kicsit rávilágítani Bíró Lajosnak arra a dilemmájára, hogy nem érti igazán, miért mennek el innen az emberek. Ezért mennek el. Mert mindenkinek csak egy élete van és azt szeretné normálisan leélni. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!