NEHAZUGGY

És mi hogy fogadnánk a szögesdrótokat, a ránk uszított kutyákat, az ütésre lendülő kezeket?

Lázár Gergő | 2017. Augusztus 5, Szombat | 18:53

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A mai nap a hőségről és a Despacitóról szól és bár ezek is borzasztó fontos témák, én mégis mással foglalkoznék. Annak ellenére is, hogy a mai történetet egy olyan országból hozom, ahol hőség és reggaeton (Despacito) is bőséggel akad. A mosolyok és színek országa, Szenegál lesz a mai úticél. Az apropó pedig nem más, mint az, hogy a barátnőm – egy segélyszervezet tagjaként – ellátogatott az ország déli, Bassari nevű régiójába.

Szenegál ugyan nem tartozik a veszélyes afrikai országok sorába, európai szemmel mégis megdöbbentő az ottani helyzet. Nem dúlnak törzsek közötti háborúk, és népirtások sem tizedelik a lakosságot, mégis borzasztóak a körülmények. Barátnőm egy orvoscsapat tagjaként érkezett meg a dél-szenegáli Bassari régióba, hogy egy 10 napos program keretében segítsen az ott lakóknak.

A régióban nincsenek kórházak elérhető távolságban, a gyógyszerek pedig a feketepiacon cserélnek gazdát sokszoros áron, lehetetlenné téve a szegények számára a gyógyulást. Egy egyszerű fertőzés, vagy influenza is halálos lehet, a legalapvetőbb gyógyszerek és szaktudás hiányában. A tiszta víz beszerzése sem egyszerű feladat, sokszor halálos veszéllyé téve egy szülést. A gyermek, mely áldás kéne hogy legyen, sokszor a halálos ítéletet jelenti fiatal anyák tucatjai számára.

Fotó: Cristina Gomez Ramos

A segélyszervezet egy közösségi épületet alakított át orvosi központtá, hogy segítsen a rászorulókon. Már érkezésük előtt tudatták a környező falvak lakóival, hogy segítség érkezik, amit a törzsi vezetők szájról szájra adtak tovább. Az érkezésük napján már százak álltak sorba, hogy ellátást kapjanak. A foghúzástól kezdve a gyümölcsök – és ez által vitaminok – hiányában fiatalon megvakuló kislányon keresztül az idős férfi által megerőszakolt fiatal anya ellátásáig több különböző esettel néztek szembe.

A sok borzalom mellett azonban volt egy visszatérő probléma, ami újra és újra előjött. Ez pedig az, hogy a férfiak többsége egyfajta felsőbbrendű lénynek képzelve magukat döntenek emberéletekről, kizsákmányolják a gyengébbeket. Kezdve a szervezet által felfogadott fordító évek alatt kialakult kapzsiságától, a mindennapos nemi erőszakon keresztül, a gyógyszerek feketepiacát vezetők tucatjáig.

Az uralkodó „elit” hatalmával visszaélve tartja nyomorban az ott lakók többségét. Ugyan tudják, hogy egy tabletta árának megnövelése valaki halálát jelentheti, mégsem törődnek vele. Úgy hiszik, őket megilleti az a pénz, legyen bármi is az ára. A mérhetetlen kapzsiság és a másik fölötti uralkodási kényszer az, ami a mai napig szegénységben tartja az országot. Egy országot, melyet barátnőm csak a zöld mennyországnak nevez.

A döntést szinte minden esetben a férfiak hozzák meg, sokszor élet vagy halál fölött rendelkezve. Érkeztek a klinikára olyanok, akik igen rossz állapotban voltak, azonban miután megkapták a diagnózist, előbb férjükkel kellett egyeztetniük, hogy elfogadják-e a kezelést. A térség felett törzsi vezetők uralkodnak, minden döntéshez az ő jóváhagyásuk szükséges. Nemi vagy épp családon belüli erőszak egy nő életének mindennapos része, amiről a törzsi vezetők is tudnak, azonban egymást védik, soha nem vonnák felelősségre egyetlen férfitársukat sem.

Azonban volt egy másik dolog, ami talán még inkább megmaradt az ott dolgozókban, és magukkal hozták Európába. Az emberek őszinte boldogságát, egy olyan országból, ahol több okuk lenne szomorúnak lenni, mint bármely nyugat-európai ország lakójának. A gyermekek azonnal rohantak segítőik fogadására, öleléseket, érintéseket loptak tőlük. Arra a 10 napra ők voltak a legboldogabbak, elfeledve a mindennapok gondjait. A hála és megbecsülés minden pénznél többet ér. Ez alatt a pár nap alatt szemtanúi voltak születésnek és halálnak, boldogságnak és gyásznak, ami perspektívába helyezi otthoni, nyugodt, biztonságos életüket.

Fotó: Cristina Gomez Ramos

Sokszor szerencsésnek mondhatjuk magunkat, azért hogy Európába születtünk. Azonban nem mindenki ilyen szerencsés, és nem mindenki születik egy biztonságos ország határai közé. Gondoljunk csak bele, ha mi lettünk volna azok, akik ezen országok egyikébe születnek és egy jobb élet reményében Európa felé vettük volna az irányt. Hogy fogadnánk a szögesdrótokat, a ránk uszított kutyákat vagy az ütésre lendülő kezeket? Valóban jogosnak éreznénk azokat?

adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!