Nem jogállam. Trágyadomb

A kép illusztráció (via Pinterest) A kép illusztráció (via Pinterest)

SÚLYOS BÖRTÖNÉVEKET KAPHAT AZ „ETIKUS” HEKKER – ezekkel a kiabáló, súlyos nyomtatott betűkkel rongyolt bele az arcomba a kormánypropaganda egyik mindig jólértesült zászlóshajója ma reggel. Igen, arról a 18 éves fiúról van szó, aki az elmúlt hónapban pár mozdulattal szégyenítette meg a BKK amatőr e-jegyrendszerét. Nem tudom, mi másnak lehet nevezni egy olyan informatikai gánymunkát, ahol a többezer forintos bérletet 50 forintért meg lehet vásárolni azáltal, hogy az ember átírja a vételárat a – tudomásom szerint – mindenki által hozzáférhető felületen.

A srác jószándékúan azonnal jelezte a hibát a BKK-nak, levelére ugyan nem kapott választ, ám cserébe a rendszert üzemeltető T-Systems nem sokkal később feljelentést tett az ügyben. Aztán a kisebb társadalmi felháborodás láttán, mindkét cég vezetője félszájjal bocsánatot kért. Most meg ott tartunk a Nemzeti Nyomozó Irodától jól értesült közpénzmédia szerint információs rendszer vagy adat megsértése névre hallgató bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a fiút, és mivel a BKK közérdekű üzemnek számít, ezért az elkövető kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Most azt hagyjuk, hogy mit lehet ráhúzni jogilag erre a cselekedetre, hogy két év, nyolc év vagy három hét. Azt is hagyjuk, hogy hány ember személyes adatai kerültek ki az éterbe a BKK és a T-Systems gyümölcsöző együttműködésének eredményeként, vagy hogy mennyi közpénzbe került ezt a sok sebből vérző, szart nem érő szoftvert összetákolni az illetékeseknek. Azt is hagyjuk, hogyan dobálta a BKK a T-Systemsre a fekáliát, hogyan hárították innen oda a felelősséget, hogyan hazudtak a fiú levelével kapcsolatban bele az arcunkba és hogyan állították elő hajnalban a szerencsétlent, mintha legalábbis embert ölt volna.

Azt viszont ne hagyjuk, hogy mi lett ebből az ügyből a jogállamnak becézett Magyarországon. Ahol – hogy csak egyetlen példát említsek a hétköznapi korrupciós ügyek tengeréből – haja szála nem görbül az adófizetői pénzek milliárdjaival elszámolni nem tudó, azokat minden nyilvánosságra került információ szerint elsikkasztó Farkas Flóriánnak.

Ahol évek óta mindenfajta kézzelfogható eredmény nélkül nyomoznak azok a politikailag távvezérelt hatóságok az ügyében (és mások ügyében is), amelyek most viszont vasszigorral csaptak le egy alapvetően jóindulatú – az állami vállalatot potenciálisan megkárosítani képes rendszerhibára figyelmet felhívó – polgárra.

Ahol a közpénzzel kitömött pöcegödörmédia szalagmunkása önelégülten adja hírül (remélem sűrű toppantgatások és csettintgetések kíséretében), hogy

senkinek nincs joga nyilvánosságra hozni egy számítógépes rendszerben, programban akár véletlenül megtalált hibákat, biztonsági réseket.

Hát tényleg. Megint nem az a baj, hogy toprongy a rendszer, hogy szar a rendszer, hogy valakik eszelősen nagyot hibáztak, hanem hogy kiderült, és hogy a sajtó is megírta. Nem az a baj, hogy a BKK vakon átvett egy gyakorlatilag veszélyesen gagyi, de legalább jó sok pénzbe kerülő, senki által nem auditált munkát, nem az zavarja a fizetett fostalicska-tologatót, hogy nincs felelőse a több ezer személyes adat hűtlen kezelésének, de még az etikus jelzőt is idézőjelbe teszi. Mert Magyarország jogállam. Az.

Mi ez, ha nem üzenet az alattvalóknak? Igen, írjuk le ahányszor kell: erre számíthat mindenki, aki feltárja, nyilvánosságra hozza, kritizálja a rendszer (vagy/ és tetszőleges állami alrendszer) fogyatékosságait. Ennyire éri meg ma Magyarországon becsületesen, jóhiszeműen, segítő szándékkal eljárni bármilyen ügyben.

Pontosan így. Hogy legközelebb még véletlenül se jusson eszébe bárkinek is etikusan cselekedni (igen, ez etikus eljárás volt, pénzért bármit leíró erkölcsi hulladék újságíró pajtás). Mennyivel jobb lesz, ha valaki feltöri a rendszert, ezt vagy egy másikat, és jól megszedi magát rajta. Hát hiszen megtapasztalhatta, mi jár annak, aki jobbító-segítő szándékkal jelzi a hibát, miért lenne ezek után bárki tisztességes? Miért is? Azért, hogy hajnalban kirángassák az ágyából a rendőrök? Hogy meghurcolják a kormány szájszagú kapcarongy-médiájában? Hogy elítéljék, mert jelezte, hogy a piros masnival átkötött ajándék egy nagy rakás szar?

Ez a gyászos igazságszolgáltatás, amely eddig minden fideszes alomból való nagypályás gazember nyomát bottal ütötte, most egy olyan gyereket gyanúsít, és nyomoz véresen komolyan az ügyében, aki semmi olyat nem tett, amivel kárt okozott volna. Következésképpen nincsenek károsultak, a cselekedet társadalmi veszélyessége nulla. Itt ha vannak károsultak, akkor legfeljebb azok lehetnek, akiknek az adataival ezután bárki bármikor visszaélhet, mert kiszivárgott a tökéletlen, amatőr rendszerből.

Ebből pedig mi következik? Hogy normális helyeken már idáig sem lett volna szabad eljutni. Normális helyeken a nyilvánvaló amatőrségnek nem a 18 éves hekkernek csúfolt fiú lenne az áldozata. Normális helyeken talán még a hekker elnevezés is túlzás lenne. Normális helyeken az életszerűség és a racionalitás, a nyilvánvaló jószándék felülírná a korrupt hatalom arroganciáját. Nem normális helyeken felelőtlen gazembert gyártanak egy fiatalemberből, csak éppen a terrorista szó valamiért nem jött még a szájukra.

Innentől kezdve teljesen mindegy, hogy nem éjjel fél 3-kor, hanem reggel 7-kor rángatták ki az ágyából, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kap, vagy leültetik, hogy az egésznek csak azért kerítenek ekkora feneket, hogy példát statuáljanak. Trágyadomb ez az egész. Trágya mentalitással, törvénykezéssel, hatósági emberekkel, túlfizetett, amatőr, felelősséget semmiért nem vállaló politikai kinevezettekkel. Ezen az egész gusztustalan kutyakomédián az sem változtat, ha a fiatalembert bűncselekmény hiányában végül esetleg felmentik.

adomany-1