Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Na de mibű?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Remélem, rajtam kívül mindenki jól aludt, mert én sehogyan sem. Ezen az sem tudott igazán szépíteni, hogy leforráztam a két legszebb ujjamat a kávéval. Bibis.

Apró kis bakik még előfordulnak a közpénzek elköltése körül, de szerencsére itt van nekünk megint Budai Gyula dinnyebiztos, aki szemrebbenés nélkül letagad bármit. Vagy szemrebbenés nélkül állít bármit, ha a parancs arról szól. Most éppen a Szövetség a Nemzetért Alapítvány hangzatos és szokásosan patetikus nevet viselő civil (kb. annyira civil, mint a CÖF) szervezet körül kezdett kínosodni a helyzet. A Fidesz egykori hátországaként működő szervezetnek ismeretlen okból 320 millió forintot öntött a nyakába a HungaroControl nevű, állami tulajdonban lévő cég.

A 320 millióból 312 milliót azon nyomban tovább is utaltak egy Magno Studió nevű, 3 milliós alaptőkével büszkélkedő, alig két – akkor még csak egy – éve működő kft-nek, bármiféle előzetes teljesítés nélkül. A könyvvizsgálói jelentés aggályosnak tartja a dolgot és kétségesnek látja a teljesülést és azt javasolja, hogy a Szövetség a Nemzetért Alapítvány készüljön fel arra, hogy vissza kell fizetniük a 320 milliót.

Itt jön a képbe Budai Gyula, aki olyan, mintha Németh Szilárd és Kósa Lajos szerelemgyermeke lenne, akit végül Mészáros Lőrinc nevelt fel. Budai szerint a Szövetség a Nemzetért Alapítvány nem kormányközeli, a HungaroControl pedig azt támogat, akit akar.

Amúgy az Alapítvány teljes mértékben kormányközeli és egy állami – közpénzből működő – vállalat meg nem azt támogat, akit akar. Ez totálisan ugyanaz a történet, mint a CÖF-MVM sztori. A kormány közpénzből zabáltatja a házi álciviljeit. Így gyakorlatilag korlátlan reklámlehetőséghez jut (emlékezzünk csak vissza a cöfös plakátkampányra), ha meg éppen nem kell propagandát tolni, akkor nagyszerű kifizetőhelyként működtethető. Ne feledjük, hogy ez csupán két – nyilvánosságra került – eset a ki tudja mennyiből és már önmagában ez a kettő megközelíti az egymilliárd forintot.

Ma is érdemes olvasgatni az Origo című dolgot. Megtudhatjuk belőle – többek között – hogy a 444.hu nem más, mint Soros György blogja, de ez még szinte semmi. Annyiban érdekes, hogy mostantól minden propagandaoldal Soros-blogként fog hivatkozni a portálra. A másik forradalmi cikk arról szól, hogy Lengyel László politológus kézivezérléssel irányítja Botka Lászlót. Jajó.

A Magyar Idők sajnálatosan átsiklott a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak állami cégen keresztül juttatott 320 milliója felett, ám meglelte a Migration Aid 17 millióját, amiről ők nem tudják, hogy honnan származik, ezért fel vannak erősen háborodva. Ugyanitt megtudhatjuk azt is, hogy Vágó István, a kádári langymeleg, puha diktatúra szolgalelkű média-munkása Gyurcsány Ferenc bábjaként rugdossa Németh Szilárd erkölcsi világítótornyot.

A PestiSrácok Botka órájáról átszállt Juhász Péter elvált feleségére. Azt feszegeti Stefka elvtárs propagandaportálja, hogy miből él Juhász volt felesége és három közös gyermekük Angliában. Juhász fizet-e gyerektartást, mennyit és miből. Miután tudomásom szerint Juhászt nem közpénzből tartjuk el – ellentétben az Orbán-Rogán-Szijjártó klánokkal, köze nincs senkinek Juhász volt, vagy jelenlegi családjához. Az engem speciel sokkal jobban érdekel, hogy a PS miből szerzi a bevételeit (piaci reklámokból biztosan nem), Rogán Cecília miből rázza a rongyot és az aranyórát, Orbán Ráhel miből tanult külföldön, hogy került és mit keresett a férjével együtt a bahreini kormánynál, milyen pénzből lett milliárdos a nemrégiben még vagyon- és munkanélküli Habony Árpád, Vajna és Vajnáné mennyi pénzt tol ki külföldi offshore számlákra, Matolcsy szeretője mennyibe került eddig nekünk és meddig nézik még hülyének az egész országot.

Hirtelen más kérdésem nincs, de amint lesz, fel fogom őket tenni. Most induljon a nap és az izzadás.
adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.