Szijjártó, te meg takarodj nyaralni!

MTI Fotó/Földi Imre MTI Fotó/Földi Imre

Alig száradt meg a virtuális nyomdafesték a szégyendiplomácia legfrissebb vernyákolásáról szóló tegnapi cikkemen, a magyar külügy vízfeje újabb támadasba lendült, és az MTI-n keresztül üzent az országnak. Meg lehet nyugodni: még véletlenül sem a vitapartnernek külső ellenségnek, hanem az egyben tartani kívánt rajongói tábornak.

A szájkaratéra ugyanaz az osztrák kancellár szolgáltatott indokot, aki az elmúlt héten kifejtette: az unió szabályainak megsértése esetén csökkenteni kell Magyarország és Lengyelország uniós támogatását. Peticsatár nem hagyta magát, azonnal hadviselésről, Soros-tervről, migrációról óbégatott a diplomáciától fényévekre húzódó stílustalan, kocsmai röfögés kíséretében.

Ehhez képest az történt, hogy az Österreich című lap mai számában megjelent interjújában Christian Kern kancellár megismételte, amit eddig is mondott: mivel bizonyos országok milliárdos hozzájárulásokat szereznek az uniós adókból, legalább annyi „ellenszolgáltatást” meg lehet követelni, hogy tartsák magukat az EU-s szabályokhoz. Ezt válaszolta arra a kérdésre, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal szemben indokolt-e az anyagi nyomásgyakorlás. A kancellár így fogalmazott:

„Európa értékközösség is, ezért nem elfogadható, hogy ezek az országok lépésről lépésre felszámolják a demokráciát és a hatalmi ágak szétválasztását, valamint korlátozzák a sajtószabadságot.”

Mivel az én fülemet is sérti, a Magyarország, meg ezek az országok megnevezés, azért hadd tegyem ide, hogy ebben a kérdésben szintén állást foglaló Andreas Schieder, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakcióvezetője azt mondta: a nemzetközi kritika nem a magyar népnek, hanem a jobboldali nacionalista kormánynak szól. Szerinte Orbán Viktor Európa-ellenes politikájával el akarja terelni a figyelmet az ország szociális mélypontjáról.

Az alapvetés tehát az, hogy a jogállamiság megsértése nem belügy, nem az egyes szuverén nemzetállamok magánügye, hanem az európai tagállamok közös ügye. Amit persze eddig sem lett volna szabad tolerálni – mondom én -, de ha már így alakult, akkor legalább megkésve le kell vonni a következtetéseket. Kern is erről beszélt egyébként: minderről a következő uniós költségvetési tárgyaláson feltétlenül szót kell ejteni. Nahálistennek.

És így jutunk el Szijjártoporzékhoz, akit július utolsó napjainak verőfénye sem zökkentett ki az egész éves moslék-kommunikációs tempóból, úgyhogy teljes gyönyörűségében ide rakom a szájszagú hörgését, ahogyan az a Fidesz oldalán található:

szijj

Tudom, hogy a demokráciára való hivatkozásnak körülbelül annyi értelme van fideszes kontextusban, hogy elkezdeni sem érdemes a mondatot. Tudom, hogy a Fidesz saját, szerény iskolázottságú/műveltségű híveit még annyira sem tartja, hogy többszöri nekiugrásból talán fel tudják fogni néhány egymás mellé rakott mondat értelmét, de néhány kérdés azért csak munkál bennem:

Hol hangzott el az illegális migrációval szembeni határvédelem, amiért Petike elismerést érdemelne, ahelyett, hogy bírálják az ő becsületes, okos fejét?

Ha az illegális migráció és a határvédelem elhangzott az interjúban, akkor nem igaz, hogy a Fidesz-maffia 2010 óta folyamatosan lebontja a demokratikus fékeket és ellensúlyokat (amit teli pofával röhögnek ki, mintha az valami liberális elfajzás lenne és nem az EU-hoz való csatlakozás alapfeltétele), akkor nem igaz, hogy kilóra megveszik/kivéreztetik a médiát?

Ha a magyar kormány saját korlátlan ámokfutása érdekében kinyírja a magyar demokráciát (közben a lengyel kormányt is ebbéli törekvésében támogatja), amely csak akadályozza az örök hatalom betonjának megalapozását, akkor abból az következik, hogy a liberálisok gőgösek?

Ha egy kormány folyamatos forráskivonásokkal kivérezteti a stratégiai ágazatokat (meg kell nézni az oktatásra fordított GDP-arányos költéseket például) és szétveri az állami egészségügyet azért, hogy aztán a holdudvar abból is magánbizniszt kovácsoljon, akkor azt nevezhetjük jogosan a magyar kormány hadviselésének saját polgárai ellen? Már csak azért kérdezem, mert az uniós forrásmegvonások árnyékában ezért toporzékol a szégyenkülügyminiszter. Mert hadviselés van, ugye. Ellenük.

Nem kérdezek, hanem mondom. Addig is, ameddig az ellenzéki pártok rájönnek, hogy fontos volna széles körű, világos és a végeken is érthető üzeneteken alapuló tájékoztató kampányba kezdeni (tudom, ez sok munka, meleg van, és kinek van kedve házról házra a nyakába venni az országot, meg tegnap is késő lett volna) az EU-val, Sorossal és a migrációval kapcsolatban. Nem könnyű ez a mindenhonnan ömlő szennypropagandával szemben, de ahelyett, hogy előre marakodnának a koncon és önmagukat semmisítenék meg időnap előtt, sokkal hasznosabb volna.

Szóval mondom: nem Soros György, nem az illegális bevándorlók, nem Brüsszel és nem is Juncker-Schulz-Kern hergeli ezt az országot, miközben téglánként lopja szét, hanem a Fidesz.

Annak, hogy a Fidesz a saját nevére íratja az országot, semmi köze nincs Brüsszelhez, a liberálisokhoz, a gyengénlátókhoz, de még az augusztusi hullócsillagokhoz se.

Az Európai Unió milliárdos hozzájárulásai nem az illegális bevándorlók kezei között folynak szét, ellenben erre a milliárdos gépezetre van közvetlenül rácsatlakoztatva évek óta a Fidesz és a pereputty. Pedig ez a pénz nem a kormány jólétének és örök hatalmának megteremtését célozza definíció szerint, hanem az országét.

Mivel az országot sikerült lepusztítani és félhülye disznószerelők kezére játszani, mára nincs mivel házalni, nincs mit ígérgetni, ezért marad a napi Rezsiszilárddal, Szijjártóval körített oligofrén hőbörgés. Ami álcázni hivatott azt, hogy a 2010-es fülkeforradalmi ígérgetések ellenére az ország nem, csak Orbán pocakja gyarapodott.

Pont. Az Európai Uniónak pedig jó lenne mostmár a csodálkozó duzzogás helyett cselekedni. Hét évnyi elvarázsolt hitetlenkedés után most ott tartunk, hogy már bírósági ítéleteket sem hajlandó betartani a maffiakormány. Elég nagy görénység ezek fényében az egész országot büntetni, pellengérre állítani. A gennyes fekély terjed, és egyáltalán nem biztos, hogy Lengyelország határainál megállítható a kór terjedése.

Szijjártó, te meg takarodj nyaralni, vagy told be magad a napról! Minden nap ünnepnap, amikor kussolsz és nem égetsz.

adomany-1