Olyan az életünk…

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Olyan az életünk mint öregek szeme.
S mint a köd az előtt, aki ködben járkál,
úgy száll előttünk a holnapok függönye:
sohse libben föl, csak hátrál, egyre hátrál.
Mint makacs ellenség, a ravasz jövendő
fölégett mezőkön lassan vonul vissza:
kincseit mind messzebb és messzebb rejti ő,
míg végül is inkább a Kútba hajítja.

Minden föld puszta lesz mire mienk lenne
és minden kastélyból csak az üres romok
fogadják a győztest aki megszáll benne.
Igy győzünk mi, szomjas, gyürt Napóleonok
s ha megállunk este valamely ablakban
s kinézünk a házak fölött a vad égre,
szívünk reszket, mintha minden alkonyatban
egy hasztalan meghódított Moszkva égne.

Napjainkat sorra fölgyujtják az esték,
s egyikben sem tudunk megpiheni soha.
Jönnek az évek mint beburkolt szüzecskék
kikről lassan lehull a hófehér ruha
s már forrón hevernek, lihegve, meztelen;
de mi nem öleljük, s csókos kedvük meghal.
Újra fölöltöznek s búcsúznak nesztelen,
visszanevetve ránk hideg fogaikkal.

Babits Mihály