December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

DÜHÖNGŐ


Akkor is, ha a gyerekeiktől veszik el

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Adott az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, amelynek tulajdonában van az Erzsébet Táborok Gyermek- és Ifjúsági Táborok Szolgáltató Kft., az alapítvány főtitkára és a cég ügyvezetője azonos: bizonyos Hornyák Tibor, L. Simon László narancskoszorús udvari költő és valamilyen ex-államtitkár egykori kabinetfőnöke.

Ehhez a nem teljesen érdektelen információhoz érdemes kötni azt a nagyszerű hírt, hogy a rászoruló gyerekek táborpénzéből jut mindenkinek, aki számít. És mint tudjuk, mint megszoktuk, mint beletörődtünk, mint rezignáltan tudomásul vesszük: a NER-ben mindig ugyanazok számítanak. A vályú körül sündörgők, a nemzeti ügyeket korrupciót előremozdítók, a megbízható visszacsorgatók, éhes pártkatonák végtelen sora.

Most derült fény arra, hogy a rászoruló gyerekek táboroztatása nem képzelhető el a Századvég nevű kormányzati agytröszt nélkül, amely értékes, pályázatírást segítő szakmai tanácsaiért 18,9 millió forintot kapott az állami cégtől.

Kocsis Máté korábbi kampányfőnökének is csurrant-cseppent a jóból, az ő cége kommunikációs tréninget tartott több, mint félmillióért.

Szerencsére itt nincs vége: a hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztató alapítvány környékén több ismerős cég is feltűnik. Ilyen például a Matolcsy-alapítványok számára is dolgozó DVM Construction, amelyik Fonyódon 110 millió, Zánkán 123 millió forint értékben épített kerítést. Az őrzés-védést valamilyen rejtélyes oknál fogva a kormányzati megbízásokkal kitömött Valton-Sec alvállalkozója, az Event Stuff Kft. végzi.

Mit tudunk tehát?

  • A fideszes alapítvány fideszes főtitkára saját cégét bízta meg a táboroztatással.
  • A fideszes csávó cége egyedüli ajánlattevőként (!) nemrég 15 milliárd forintot nyert erre a célra, amiből 2017 és 2020 között valamivel több mint 38 ezer gyereket és az őket kísérő felnőtteket kell ellátniuk.
  • A fideszes csávóhoz köthető állami alapítvány a táboroztatás összesen 17 milliárd értékűre becsült két helyszínét (Fonyód, Zánka) ingyen kapta kezelésébe, 15 év után pedig akár el is adhatja. (Mint Gerendai az évente kemény állami százmilliókkal megfinanszírozott Szigetet, nem igaz?)
  • A táborokat fel is fogják újítani, három év alatt összesen 26 milliárd forintot költ erre a célra az állam. (Mint a Tiborczok, Mészárosok által összeharácsolt kastélyok, paloták, szállodák, és egyéb ingatlanok esetében történik. A maffia megvásárolja, aztán állami pénzből felújítják, és van nekik szép, felújított, csillivili mindenük.)

Bár tudom, hogy ha nevetséges, pármilliós tételekről van szó, akkor azért szóra sem érdemesek a napi harácsról szóló történetek, ha pedig milliárdos tételekről van szó, akkor meg azért nem, mert úgysem fogja fel az agyunk a rengeteg nullát a számok végén, pár dolgot csak azért is alapon idevések. Még mindig nem unom, pedig rohamosan fárad az ember a napi szélmalomharcban.

Van egy csomó balliberálfasiszta-nemzetáruló, aki úgy tartja, hogy gyerekekre, ráadásul rászoruló gyerekekre hivatkozva, a rájuk szánt keretből az egyébként is közpénzzel kitömött seggarcoknak – az apróért is lehajolva – pénzt juttatni, nem törvénytelen (mióta a Fidesz a korrupciót nyíltan is legfőbb politikájává emelte), de minimum penetránsan erkölcstelen.

Lehet legyinteni a félmillió forintokra, amikor Lölö kartársat százmilliárdok miatt kapta a szárnyára a világhír. De azért minden foltokban felelős állampolgárnak mégiscsak fel kellene tennie a kérdést: nem lenne jogos elvárás a 98%-os a kétszer kétharmados felhatalmazással kormányzó csürhe felé, hogy legalább egyetlenegyszer úgy tegyenek, mintha az élhető országon való munkálkodás felülírná a büdöstalpú harácsolást? Hogy ha már az adófizetők pénzére igényt tartanak, a sajátjukként kezelik, akkor a rászoruló gyerekek táboroztatása kapcsán legalább ne kelljen ugyanazokat a neveket olvasni a kedvezményezettek, közpénzzel fejbedobáltak listáján?

Ha már egyszer eltaposták a jogállamot azért, hogy törvényesen lophassanak, nem lehet egyszer kivételt tenni, és valóban arra költeni a fideszes elvtárs által saját magát megbízott fideszes elvtárs ölébe hullott pénzeket, hogy ne lógjon ki sehol a Századvég, vagy valamelyik baráti kifizetőcég lólába? Ilyenkor mindig egy dolog jut eszembe: mi lehetne ennek az országnak a helyén, ha az elmúlt hét-nyolc év (és persze a nagyságrendeket nem szem elől tévesztve, nem összemosva, amit nem lehet összemostni, az azelőtti vérszegényen demokratikus évek) nem erről a verejtékes, izzadságszagú lenyúlásról szólt volna? Ahol polgári-nemzeti alapon a rászoruló gyerekek meglopása is belefér az erkölcsi alapvetésekbe.

Ha van valami, amiben profik és utolérhetetlenek, akkor az ennek a mérhetetlen, feneketlen hatalom- és pénzéhségnek a jóllakatása. Aminek soha nincs vége. Minél többet lopnak, annál éhesebbek, a híveik meg annál elégedettebbek. akkor is, ha a gyerekeiktől veszik el. Ha nem Hegedűs Zsuzsa-félék lopják el napos csibénként a gyerekek elől az ételt, ha nem ők bohóckodnak a gyermekéhezés felszámolásával, akkor a táboroztatási felelős csepegtet a közösből a fideszes holdudvarnak.

Nem mondtam soha, hogy a korrupció hungarikum, de ez a fajtájú és nagyságrendű korrupció mindenképpen annak számít. És nem csak azért, mert szegényeket, kiszolgáltatottakat meglopni aljas gazemberség, hanem mert itt mindenki szívni fog. Mert itt minden lezüllik, tönkremegy, lepusztul, becsődöl. Arról nem beszélve, hogy ez a nagyipari erkölcstelenség egy egész ország mentalitására, lelkivilágára rányomja a bélyegét. És már most sem állunk túl jól. Ez itt fent megint nem pártpolitikai kérdés, emberi jóérzés kérdése ez is. Még mielőtt a hatalom önkéntes örző-védői félreértenék.
adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.