Október 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ki hibázott?

A tegnapi Aquaworld-beli sajnálatos esetnek volt egy szemtanúja, aki azt állítja, a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem a szívroham – nem csak az – okozta az idős férfi halálát, ugyanis a halálesetet más tényezők is befolyásolták. A szemtanú szerint a férfi a medencébe érkezvén nem vesztette el az eszméletét, minden erejével a part felé próbált úszni, de ez hiábavaló volt, ugyanis a sorban őt követő férfi teljes erővel az idős férfinak csapódott. A szemtanú szerint a férfi ekkor azonnal elvesztette eszméletét, többet már nem tért magához.

A baleset talán elkerülhető lett volna, azonban mégsem ez az, ami leginkább felháborította Liliánát (szemtanú), ugyanis az ütközést követően minden a lehető legrosszabbul alakult. Mint elmondta:

„Ekkor szaladtam kiabálva egy másik “életmentőhöz”, hogy azonnal jöjjön, mert baj van és hívjon mentőt. Azt sem értette, mit kérek tőle. Lassan, unottan odasétált, majd a kis telefonján egy másik 18 éves diákmunkás kollégát hívott, aki csak nevetgélt, hogy végre történik valami izgalmas. 3-szor kértem, hogy segítsen, vagy legalább hívjon tényleg mentőt.”

Ezt követően Liliána arról számolt be, hogy aki megkezdte a sérült férfi ellátását egy, a parkban éppen fürdőző férfi volt, nem egészségügyi dolgozó. Az életmentők közül mindössze egyikük, egy fiatal lány próbált segíteni a férfin. Sem egy életmentők vezetésével megbízott illető, sem orvos nem volt jelen a balesetnél. Ezt követően egy – szintén korábban fürdőző – nő volt az, aki megkezdte a férfi újraélesztését. Ezt folytatta is az elkövetkezendő 15 percben, amíg meg nem érkezett a defibrillátor, melyben azonban nem volt működő akkumulátor.

Az esetet 30 perccel kővetően érkeztek meg a mentősök, az akkor már percek óta halott férfihoz. Ez a beszámoló felveti a kérdést, hogy az Aquaworld tegnapi beszámolója mennyire számít hitelesnek, mely a következő volt.

“A helyszíni orvosszakértői vizsgálatok alapján a 74 éves férfi szívinfarktust kapott. A jelenlegi információk szerint emberi mulasztás és technikai hiba nem történt.”

Valóban nem történt emberi mulasztás?

A teljes szemtanúi beszámoló

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.