Vendégírás: Ne nézz tükörbe, mert talán még te is elokádod magad a látványtól

Fotó: HVG videó Fotó: HVG videó

Most olvastam az egyik propagandaoldalon bizonyos Szentesi Zöldi László írását a megfektetett fehérnép esetéről. Itt ülök a szobámban, hallgatom a légkondim zümmögését, és nem térek magamhoz. Kiver a hideg veríték, izzadok, pedig esküszöm kellemes hőmérséklet leng körül.

Nem értem, fel nem foghatom, hogyan történhet meg a magyar médiában, hogy sajtóorgánum nem hogy legitimálja, de egyenesen helyénvalónak tartja egy nő bántalmazását. Sőt, odáig megy, hogy – nevén nevezve az áldozatot – gyengeelméjűnek titulálja. Aminek, ha igaz is – én nem tudom, nem ismerem a hölgyet, de mindenképpen orvosi kérdés -, az elkövető vonatkozásában súlyosbító körülménynek kellene lennie. A szerző bagatellizálja a történteket, mondván: „megrángatták a haját”, ami messze van a hátulról földre rántották a hajánál fogva valóságtól.

A cikkíró arra hivatkozik, hogy szervezett provokációval van dolgunk. Miközben – még ha az is lenne -, senkinek nincs joga ilyen erőszakos formában lereagálni azt. Az meg már önmagában gond kell, hogy legyen, ha a provokátor pontosan tudja, el fogja érni a célját. Mert a vitakultúránk ilyen: a nemtetszés kinyilvánítása, az egyet nem értés módja a majd jól szájbavágom, felpofozom, megrugdosom, lecsapom, mint a taxiórát alapvetésévé lett ebben a kis országban.

De mégis mit várhatunk, ha a miniszterelnök tenyere viszket? Ha a titkos miniszterelnöki tanácsadó nyugdíjas férfit és nőt rugdos az átjárón? Ha egy állami vállalat alkalmazásában álló biztonsági őrök zöld aktivistákat vernek? Ha a választási irodánál verőlegények döntik el, ki adhat be indítványt és ki nem? Ha az állami ünnepségen civil nénik-bácsik vernek, ütnek más civileket csak azért, mert máshogy gondolkodnak, és fütyülni mernek a miniszterelnök beszéde alatt?

Ne tévesszen meg senkit az az érvelés, miszerint ők hallgatni akarták Orbánt!

Ha mindenki néma kussban állt volna, és csak egy táblát tart a kezében, melyre tiltakozását írja fel, a történet ugyanez lett volna.

Mert ez a rendszer nem tűri a másképp gondolkodókat, „sorosbérencezéssel”, „hazaárulózással” kiriminalizálja őket. Márpedig egy igaz magyar a bűnözökkel azt tehet hazafiságból, amit csak akar, mert a rendszer, a NER megvédi.

A NER el akarja hitetni a szektával, hogy valójában nincs is másképp gondolkodó, önálló entitás az országban, kizárólag droidok vannak, „idomított” létformák, akik parancsra cselekednek, mert a Soros, vagy az ellenzék, vagy az EU erre képezte ki őket. Fel sem tételezi, illetve ezt akarja a hívekkel elhitetni, hogy az egyén szabadon cselekszik, mert a lelkiismerete ezt diktálja.

Az ő szemükben elvész a szabadság, a szabad gondolkodás, és észre sem veszik, hogy már rég magukról beszélnek, hiszen éppelméjű ember nem gondolhatja komolyan, hogy megérdemelte a „fehérnép” amit kapott. Hogy a fogait kellene kiverni, hogy örüljön, hogy ennyivel megúszta, hogy oda kellene dobni őt az erőszakoló migránsoknak (ez is elhangzott a helyszínen, illetve kommentek formájában a Facebookon). Ezt mondaná, ha a saját lányáról lenne szó, ha – teszem azt – egy zöld tüntetésen vagy Pride-on érné ilyen atrocitás? Mert az is előfordulhat, hogy a gyermek másképp gondolkodik, mint a NER-fanatikus apuci, anyuci. Persze, hogy nem így gondolná!

De maradjunk a Tusványosi esetnél! Leírok egy saját történetet! Nem vagyok rá buszke, sőt, nagyon szégyellem.

17 évesen 100 kg-os, 190 centis vízilabdás fiú voltam. Volt egy barátnőm. (Később a feleségem lett, és 3 gyermekem édesanyja.)

Összekaptunk a szüleim lakásában valami nőügy miatt, ő azt állította, megcsaltam, én meg mondtam, hogy nem. A vita addig fajult, hogy nekem esett, ütötte a melkasom, karmolta az arcom. Én meg elvesztettem a fejem, és lekevertem neki egyet. Felrepedt a szemöldöke, ömlött a vér. Mentőt hívtam és bekísértem a kórházba, ahol 4 öltéssel összevarták. Közel egy hónap volt, mire eltűnt a monoklija. A mentőben kérdezték, mi történt? Én fejem lehajtva kussoltam, ő azt válaszolta, megcsúszott és beverte a fejét a mosógép élébe! Hát igen, a mosógépek nagyon veszélyesek – mondta az egyik mentős. Ekkor emeltem fel a fejem, és találkozott a pillantásom a mentősökével. Ahogy azok rám néztek, azt a megvető, undorodó nézést soha nem fogom elfelejteni.

Ott, abban a pillanatban egy életre megtanultam, nem oldhatom meg a problémáimat erőszakkal, sőt. Ha egy nőt megütök, bántalmazok, minden jogomat elveszítem az igazságomhoz, még akkor is, ha semmilyen más igazság nincs a történetben. Minden mást felülír az az aljasság, hogy megütöttem egy nőt, és már senkit sem érdekel, teljesen eltörpül az ok, amiért tettem.

Sajnálom, hogy tanult emberek, politikusok, újságírók ezt a tényt nem látják, nem akarják látni.

Sajnálom, hogy sorban sikkadnak el ezek az erőszakos cselekmények a politikai érdekek süllyesztőjében, ezáltal legitimálva nem csak az elkövetőt, hanem magát a fizikai erőszakot is.

Sajnálom, hogy oda süllyed ez az ország, hogy a médiában bagatellizálják a történteket, és az áldozatot hibáztatják.

Sajnálom, hogy vezető kormánypolitikus úgy nyilatkozik, hogy ezzel mentették meg a hölgyet a további atrocitásoktól.

Sajnálom, hogy a fenti politikus mondataira nem kapja fel egy ország a fejét, hiszen sarkítva akár azt is mondhatta volna 1944-ben, hogy ‘azért visszük el Budapestről a zsidókat, cigányokat, szellemi fogyatékosokat, homoszexuálisokat, másképp gondolkodókat Auschwitzba, mert ezzel mentjük meg őket az atrocitásoktól’!

Szentesi Zöldi László, szégyellem magam miattad! Javaslom, ne nézz tükörbe, mert ne adj’ Isten, még te is elokádod magad attól a férfitól, aki ott szembenéz veled!

Ha provokáció volt, ha nem volt provokáció a tusványosi eset.

V.Z.

adomany-1