A fasiszta rendszerek és a mai Magyarország összehasonlítása

soros-plakat-e1498993678946-1024x576

A már nem velünk élő nagymamámnak, és a még nem velünk élő unokáinknak

Ez az írás nem politikai nyilatkozattétel. Nem ítélet, nem érzelmi alapú heveskedés, sem pedig nem indulatból írt pofon. Ez az írás gombostű. Gombostű, amelyet leszúrok ma, 2017 nyarán Magyarország térképére, Európa közepén, az emberiség történelmének talán leghosszabb békeidejének közepette, egy ártatlannak tűnő, csendes estén. Gombostű, amely szimpla tényeket kíván rögzíteni, a mellékelt véleményemmel együtt. Hogy milyen ma Magyarországon azokat az eseményeket látni és hallani, átélni, amiket átélünk, és ez vajon mit jelent az életünk szempontjából. Tartozom ezzel.

Nem vagyok vallásos zsidó. Nem tartom az ünnepeket, nem eszem kósert, viszont disznóhúst igen. Röviden megmagyarázom, mit jelent nekem a zsidóságom. Nekem nem Istent, vagy a vallást jelenti. Nekem a családomat jelenti. A szokásainkat. A mosolyainkat. Az életünk értékei közül sokat, a történetünket, a hagyományainkat, a tiszteletet, az összetartást. Magyar vagyok. Magyarabb nem lehetnék. Szétválasztani a kettőt olyan „kérés” vagy „ötlet” mintha azt kérdeznék, a jobb lábam kell, vagy a bal. Döntsem el, melyik az enyém. Nincs ilyen, és pont. A zsidóság nekem közösséget jelent, közös történetet jelent, jelent közös fájdalmakat, megértést. Egy biccentést egy idegentől a Kern koncerten. Egy mosolyt egy tárgyaláson. Egy megértő összenézést az utcán. Nem indít el bennem fanatizmust semmilyen irányba. Nem választ le, nem választ szét, nem oszt meg. Sőt. Ellenkezőleg. A zsidóságom magától értetődő része az öntudatomnak, és mivel gondolkodó ember vagyok, őszintén megbeszéltem saját magammal, hogy ez mit jelent nekem a szokásaimban, mit jelent nekem az életformámban, mit jelent nekem a mindennapjaimban. Mi az, ami őszintén jön, természetes, és mi nem az. Ami nem én vagyok. Nem pózolok, nem beszélek erről, nem vagyok képmutató. Nekem a zsidóságom elsősorban a családom, és a mi történetünk. Erről (is) szól a mai poszt.

—***—

Mindig azt mondtad, nagymama, hogy ezekről a dolgokról nem nagyon beszélünk. Persze akkor még gyerekek voltunk. Amikor nagyobbak lettünk, emlékszem, kérdeztünk titeket a bátyámmal, hogyhogy nem láttátok, mi következik, hogyhogy nem menekültetek el a világ végére? Csendesen azt mondtad, az sosem olyan egyszerű, kisfiam. Egyrészt az ember nehezen hiszi el, hogy ami történik, nem már a legrosszabb, mert szeretnénk mindig azt hinni, ezután jobb lesz. Ilyenek vagyunk, hiszünk a jóban, optimisták vagyunk. Másrészt a valódi okok csak ezután kezdődnek.

Nem fért sosem a fejembe. Nem bírtam elhinni, hogy az ember a nyilvánvalót miért nem látja, és csomagol, és húz a francba. Nem akartam elfogadni, hogy ül az ember, és tűri a rosszat, a gyötrést, a megaláztatást. És itt húzzunk is egy vonalat, egy fontos vonalat, mielőtt megint kitör a hiszti. Ma Magyarországon nincsenek zsidótörvények, sem marhavagonokba nem zsúfolnak embereket. Írnám automatikusan, hogy és gettókba se zárnak, de ott már megáll az ujjam a billentyű felett. Nem, mi? Meg hogy nem kínoznak embereket, nem börtönöznek be politikai alapon. Aztán másnap elolvasom, hogy a határon mit enged meg magának a rendőrség paprika spray-vel, és egyéb eszközökkel, hogy letartóztatják civil szervezetek vezetőit, hogy elhurcolják a 18 éves „hacker” srácot. És a szemöldök csak húzódik beljebb és beljebb. Jó, de gázkamrák sincsenek, hallom szinte az érvet, legyen elég a hisztériakeltésből, meg az állandó nácizásból meg fasisztázásból. Nem, itt tényleg nem tartunk. De ahol tartunk, arról az előzőekben leírtak miatt kötelességemnek tartom jelt adni. Hogy baj van. És hogy szerintem miért.

Azzal kezdtem, hogy ez itt ma nem politikai véleménynyilvánítás. Hanem tények. A fájdalmasan reális kérdés pedig az, hogy akkor hogyan is áll Magyarország a fasizmussal jelenleg. Szeretnék ide másolni egy képet, alá pedig bizony fordítással egybekötött magyarázatot is adok. Hogy ne légből kapjuk az állításainkat, hogy támasszuk alá, amit mondunk.

A fasizmus ugyanis nem a gázkamrákkal kezdődik, hanem azzal végződik. És mivel a világégés érintette a komplett civilizált világot, plusz a Hitleré távolról sem az egyetlen eset ugye, így adódtak néhányan, akik ezen totalitárius rendszerek tanulmányozásával foglalkoztak. A politikatudománnyal foglalkozó Lawrence W. Britt például írt egy cikket 2003-ban („Fascism Anyone?”, Free Inquiry, Spring 2003, page 20), amelyben 14 ismérvet, jelet sorol fel, amely fasiszta rendszerekre jellemző. Tette ezt Hitler (Németország), Mussolini (Olaszország), Franco (Spanyolország), Suharto (Indonézia) és Pinochet (Chile) rendszereinek részletes elemzése után. Én azt gondolom, ezen jelek jelenléte külön-külön nem jelent feltétlenül és automatikusan fasizmust, sőt azt is megkockáztatom, hogy együttes jelenlétük sem garantálja azt. Mindössze arra szorítkozik, hogy felhívja a figyelmet: amelyik országban ebből a listából több, vagy esetleg valamennyi „elem” megtalálható, ott nagy eséllyel valamilyen  típusú autokrácia, vagy abszolút totalitárius rendszer épül, vagy épült.

A fotó egyébként idén januárban hódított a neten, amikor egy amerikai nő az egyik Holocaust-múzeumból posztolta a képet. Azóta a közösségi médiában már nyilván láttam a magyar változatát is.

Én ugyanis arra vállalkozom most, hogy a szubjektív véleményemmel kiegészítve megmutassam, mi valósul ezekből meg ma az otthonomban, Magyarországon. Kiemelten fontosnak tartom aláhúzni, hogy nem azt gondolom, hogy a jelenlegi kormányzat kifejezetten üldözné a zsidókat, vagy az alábbi lista megvalósuló tételei kifejezetten a zsidók ellen valósulnának meg, vagy akár zsidó fókusszal. Ami megvalósul, minden magyar ember ellenében valósul meg.

fascism2

1. Folyamatos és erős nacionalizmus – azt gondolom, 2017-ben Magyarországon ez nem kérdés. Ellenség Brüsszel, ellenség a bevándorló, ellenség a „külföldről támogatott civil”, de a fő üzenet, hogy a magyarok mindenekfelett, és a magyarok veszélyben vannak.

2. Az emberi jogok megvetése –  Bezáratott civilek, ingatlanért utcára hajigált árva gyerekek, szegregáció, éheztetett fogyatékkal élő magatehetetlen emberek, évi több ezer kórházi fertőzés okozta felesleges haláleset  – és ez csak a felszín. És csak a mikroméretű példák. Döbbenetes lista, és sajnos ha akarom, napestig írhatom. És mennyi mindenről nem tudunk… Fontos itt kiemelni, hogy az emberi jogok kérdésében nem számít jó pontnak, ha az az élet sok területén adott, vagy érintetlen, vagy olyan, amilyennek lennie kéne, hiszen ez az alap. Ha számottevő pontján az életnek fellelhető a hiánya, az önmagában jelenti a problémát.

3. Ellenségek/bűnbakok megnevezése, mint összekovácsoló erő – világos beszéd, az ellenségkép kialakítása, az ellenség pontos megnevezése mindig a hasonló rendszerek egyik alapja. Liberálisok, civilek, fiatalok, Brüsszel, Soros, migránsok – a mai magyarok bőséges ellátást kapnak gyűlölhető és retteghető ellenségekből. Ezek hivatottak az egyetlen megmentő karámjába terelni a népet, az egyetlen ember elé, aki Magyarországot távol tudja tartani mindazok rettenetes szörnyektől, amik azt éjjel-nappal fenyegetik.

4. A katonaság fennhatósága – milyen érdekes, hogy más totális rendszerek legstabilabb alapja a katonaság, a magyar rendszernek egyelőre a leggyengébb pontja. Nincs sorkötelezettség sem (ennek itthon, belpolitikai értelemben elég kockázatos is lenne a visszavezetése) Helyette a rendőrség, a TEK, a titkosszolgálatok, és a többi 46 féle, teljesen követhetetlen hatóság persze fenntartja a kényszerített látszatrendet, és fő funkciójaként természetesen a folyamatos fenyegetettség érzését mindenkiben. És mellette már folyamatosan megy a „határvadászok”-tól kezdve a tartalékos katonaság bővítése, az idióta iskolai lövészettől a katonai iskolák számának bővítése, a Ludovika agyon tömése pénzzel, az egész militáns hangulat, meg hazug honvédő maszlag kommunikálása mind-mind alátámasztja a tételt, hogy a hadsereg, és az erőszakszervezetek hatalma, fontossága egyre fontosabb ma Magyarországon, de ha szigorúan az a kérdés, hogy a hadsereg irányítása és fennhatósága alatt áll-e az ország, vagy ezzel tartják-e kézben a hatalmat, a válasz nem.

5. Nyílt szexizmus – itt fontos megjegyezni, hogy Britt nem úgy értelmezi, hogy a fasiszta rendszer eleve kizárja, vagy minden ponton lekezeli a nőket, hanem úgy értelmezi, hogy a fasiszta kormányokban általában feltűnően nagyon kevés nő van, vagy egyáltalán nincsen. Nos, ilyen értelemben egy ma speciel tökéletesen megvalósul a teljesen „nőtlen” magyar kormányban. A fasiszta rendszerek amúgy egyes pontokon kapcsolódnak például feminista szervezetekhez, vannak akár nőket tömörítő tagozataik, de ugyanakkor nyilván el kell mondani, hogy a mai értelemben vett egyenjogú, egyenrangú nők helyzete temérdek helyen sérül, vagy nem létezik ezekben a rendszerekben. Itthon ma tényszerűen csak arra kell gondolni, hogy egyrészt a kormány részéről mindenféle női szerepek, princípiumok és szolidabb, vagy direktebb utalások azért érkeznek arról, hogy a nőnek hol van a helye. A társadalomban amúgy is jelen lévő, polgárjogi mozgalmak előttről itt maradt, és közép-kelet európai szokásokkal jól elkeveredett megkülönböztetések, szexista megnyilvánulások, viselkedési minták és egy sor elfogadhatatlan tény a nők mai helyzetében az továbbra is abszolút jelen van (és undorító is).

6. Ellenőrzött tömegmédia – ugye egy sort se kellene írni róla? 2017-ben minden országos lefedettségű rádió állami kézben van, a kormányzati média tévétől óriásplakátig, internettől újságokig teljes letámadásban van, amióta a Fidesz újra hatalomra került. TV2, Népszabadság, Lőrincnél mai hír szerint 192 (!!) féle újság, Origo, teljes Habony- és Vajna-birodalom, közmédia évi 78 milliárdból – és semmi nem elég. A mindenki másnak a kinyírása továbbra is abszolút élő szándék, úgyhogy valóban nem kell részletezni a kérdést, hogy létezik-e manapság ellenőrzött tömegmédia. Más se létezik.

7. Nemzetbiztonsági rögeszme – a szerző eredeti értelmezésében annyit tesz, hogy az adott fasiszta rendszer állandóan a nemzetbiztonsági kockázatra, a haza megtámadására hivatkozik, és ezen fenyegetettségre hivatkozva kér és ad magának felhatalmazásokat. Magyarországon 2015-ben megemelték a hivatalos terrorfenyegetettségi szintet, a különleges állapotot többször meghosszabbították, és közben a kormány egész pályás kommunikációs kampányt indított országszerte. Később más érdekekhez is kapcsolódva elfogadták a rendeleti költségvetési törvényt, azaz lényegében bármilyen, a közös vagyonból történő pénzköltéshez semmilyen parlamenti jóváhagyás nem kell, sőt egyszemélyi döntések születnek életfontosságú, az egész országot érintő kérdésekről – a kommunikációs előnyeiről nem is beszélve… Szintén említeni sem kell ennek folyamatos kommunikációját, hiszen egy non-stop félelem/gyűlöletkeltő plakátkampánnyá vált Magyarország

8. Vallás és kormányzat összefonódik – a szekularizáció a keresztény országok egyik legnagyobb fegyverténye és eredménye volt az elmúlt néhány száz évben. A lista szerzőjének meglátása szerint az általa megfigyelt rendszerekben nem ennek visszafordítása a cél érthetően, hanem jellemzően az adott kormányzat a vallást is beemeli a kormányzat eszközei közé, azaz az emberek hitét és vallási meggyőződését is igyekszik a saját hatalmának kiterjesztése, megtartása érdekében felhasználni. Mint ahogy bármit. Ez pedig az álszent magyar álkeresztény doktrínában tökéletesen megtalálható. Az egész, politikailag jelentéktelen, erőtlen, bábokkal feltöltött KDNP jelenléte a kormányban semmi más, csak egy műkeresztény reality show az így megnyerhető szavazók felé, a nemlétező kereszténydemokraták látványos kirakatembere miniszterelnök helyettesi pozícióban pedig mindennek a tételnek a fényes bizonyítéka. Arról már tényleg nem is beszélve, amikor Erdő Péter bíboros kormányzati parancsra megtagadja az egyház segítségét a menekültektől, vagy hogy a magyarországi keresztény vezetők, és kormánytagok felváltva szabályosan és szó szerint gazembernek, szenilis vénembernek nevezik nyilvánosan a római pápát, mert az a menekültek segítésére szólít fel. Bayer Zsolt egészen megdöbbentő sértéseiről már komolyan nem is beszélve.

9. A gazdasági hatalom megvédése – hasonló rendszerekben az üzleti, ipari, gazdasági „arisztokrácia” tagjai a kormányzati hatalom ismerősei, barátai, családtagjai közül kerülnek ki. Magyarországon ez csak a kiindulási alap. Nálunk a kormányzati hatalom maga a gazdasági arisztokrácia. Sok esetben nem is titkolt saját cégek, iparágak bekebelezése történik, a haveroknak, családoknak szétosztás a minimum. Először gyerekek nevére íratott lakásokkal kezdődött, mára gyerekek nevére íratott szállodaláncoknál, kastélyhálózatoknál, és cégcsoportoknál tartunk. Egyesek meg a saját nevükön futnak a parlamentben, és haver/barát néven futnak a gazdasági életben. Ebben a kérdésben Magyarország speciel már most is inkább tananyag, ha hasonló rendszerek vizsgálata a téma.

10. A szakszervezetek elnyomása – egyfelől minden szervezett érdekérvényesítő szervezet veszélyt jelent a totális hatalomra, másrészt a munkahelyi szakszervezetek, a munkavállalói érdekvédők ezek közül is a legveszélyesebbek, hiszen a legnagyobb közösségeket tömörítik, azaz rengeteg szavazóról, vagy éppen ellenszavazóról van szó. A jelenlegi kormány több ponton is magától függővé tette a munkavállalók komoly részét a sosem látott méretű közigazgatással, közhivatalokkal, emellett eszeveszett tempóban (egyéb okok miatt is) államosít, plusz ott a közmunka program, és ezen mindegyikében a munkavállalók feudális függőségben élnek, azaz nemhogy érdekérvényesítés nincs, hanem tudjuk, hogy a Facebook-ra sem posztolhatja, amit gondol. Kiherélt, megvett, káderekkel feltöltött patyomkin szakszervezetek is persze vannak mutiba, de valós tevékenységet nem végeznek. Ennek ellenére, vagy talán ennek is köszönhetően az utóbbi néhány évben egyes szakszervezetek megerősödtek, és állják a sarat, sőt kiharcolnak maguknak fizetésemelést olykor, vagy sztrájkba lépnek, azaz az ő esetükben valós érdekérvényesítésről beszélhetünk akkor is, ha a kérdés összességében távolról sem megnyugtató.

11. Az értelmiség és a művészetek lenézése – sajnos alig igényel magyarázatot, Magyarországon kritikus és számottevő független értelmiség évtizedek óta nem nagyon van, a jelen kormányzat alatt kifejezetten eltűnt. A lex-CEU volt talán az egyetlen jelentős ellenpélda, amikor ez az eltűnt és megszűnt értelmiség a korábbi halott állapothoz képest lassan megmozdult és hallható ellenkezésbe kezdett – mert ezúttal az akadémiai, tudományos, oktatási szabadság ellen került sor éles és könyörtelen támadásra. A művészetekről szót ejteni is fájdalmas – átvett, ellehetetlenített színházak, megszüntetett műhelyek, amíg a Magyar Művészeti Akadémia nevű szervilis félbolondokkal, valamint lopásra kínált milliárdokkal kicsempézett bohóc-szervezete a művészetek elleni megsemmisítő támadás egyik legcinikusabb jelensége. Valamely kivételt jelent a filmművészet, amelyben ugyan Andy Vajna személye, jelensége, egyéb üzletei súlyos árnyékot vetnek, ugyanakkor valóban értékes és jó filmekre is jut pénz. A kultúra lebecsülését pedig nem lehet kétségbe vonni ma itthon. Elég megnézni a kultúrára és pusztán a focira költött költségvetési szakadékokat, ha egyiknek sem ismernénk a beltörténetét Magyarországon, az akkor is elég beszédes volna.

12. A bűnözés és büntetés rögeszméje – ahol mindenki ellenség, ott a rendőrség minden típusának extra hatalom kell annak megfékezésére. A hasonló rezsimekben megfigyelhetőek ezen szervezetek túlhatalma, túlkapásai. Magyarországon remekül ismerjük ezt. Minden kritikus hang teljes erővel történő fenyegetése és/vagy üldözése a zöld mappás NAV alkalmazottól a festékdobálós tárgyalásig és a 18 éves hacker srác rabosításáig, ok nélkül letartóztatott civilekig és tüntetőkig – gyakorlatilag egyre szélesedő spektruma ismert a rendőrállam mindenféle megnyilvánulásának. Ugyanakkor üldözés ide, elnyomás oda, ezen a ponton a magyar valóságot nem egy nyugat-európai, hanem a totalitárius rendszerekhez hasonlítjuk éppen, és ebben a szemüvegben viszont meg kell adni, hogy Pride például 17 éve van (a közép-kelet európa régióban ez közel sincs mindenhol így ugyebár), hogy tüntetni lehet még az utcákon, és ha egy nagyon felbillent pályán is vagyunk, ha nagy a harag, még el tudja mondani, kifejezésre tudja juttatni azt a tömeg.

13. Kiterjedt korrupció és haverok helyzetbe hozása – ha valamit nem kell egyetlen magyarnak sem bemutatni, vagy magyarázni, akkor az ez a pont. A jelenlegi kormány ebben a témakörben is  tananyag lesz, az egész világot átfogó összehasonlításban is előkelő helyezést érne el a szervezettség, gördülékenység, és a méretek, számok.

14. Tisztességtelen választások – ez a fasiszta rendszerekben többféle módon jelenik meg, eszközei, trükkjei itt is változatosak. Nálunk a választási térkép egyoldalú átrajzolása, a választási törvény a Fidesz jelenlegi helyzete számára kedvezően történő átírása, a pártfinanszírozási szisztéma nevetségessé tétele az alapjai a tisztátalan választási csalásnak, de 2014-ben már a kamu ellenzéki pártok számára is komoly állami pénzeket ajánlottak fel kvázi ajándékba, hogy az ellenzéki szavazatokat szétdarabolják minél több riválisra. Emellett természetesen korrupcióval, nyilvánosság elől eltitkolt háttéralkukkal, fenyegetéssel is élnek az urak, hogy befolyásolják a várható eredményt. Arról már nem is beszélve, hogy minden, de tényleg minden elképzelhető ellenzéki jelöltre ma már automatikusan és minden gátlást nélkülözve ráront a Habony-féle gyűlöletmédia, és lejáratókampány sorozatok készülnek, továbbá megjelenik a NAV, megjelennek az „ellenőrző hatóságok”, tüntetések szervezőit és ellenzéki szimpatizánsokat rúgnak ki munkahelyekről, és így tovább, ameddig a szem ellát, kreatív módszerek egész tárháza.

Mit is mondhatnék összegzésként? Mindenki vessen számot, szálljon vitába és gondolja végig, a fenti lista és a magyar valóság nála hány ponton egyezik. Ez egy tanúsítvány, ha úgy tetszik. Aztán mindenki tesz vele, amit akar. Elismeri, elgondolkodik rajta, letagadja, ő dolga. A tények attól még tények maradnak, a fasiszta rendszerekre közösen jellemző ismérvek túlnyomóan nagy része megvalósul jelenleg Magyarországon.

Az kérdés inkább az, hogy ez kinek fér bele, és miért. És hogy ezt hogyan lehetséges Magyarországon 2 millió embernek eladni, és még mindig eladni? Mivel magyarázza, hogy ez még mindig jó neki? És meddig lesz az? A fasizmus esetünkben nem egy kifejezett csoportra támad. A fasizmus esetünkben egész Magyarországra támad, a létformánkra, a szabadságunkra, az életünk alapvető, meghatározó, döntő értékeire. Az alapokra, amelyek nélkül nincsen civilizált élet, csak ez a kivagyi alapú gyűlölködő, pökhendi, félelem alapú, teljesen kiszámíthatatlan élet van, amit jóérzésű ember kategorikusan elutasít.

És hogy mi köze mindennek a zsidósághoz? Hogy miért kellett leírnom hozzá, hogy honnan jöttem? Nos, nem azért, mert a zsidók már megint ki akarják sajátítani a bajt, és magukért hápognak. Khm. És nem is azért, mert már előre sajnáltatják magukat, vagy mert megint farkast kiabálva hisztériáznak, hogy felhívják magukra a figyelmet. Khm. És nem is azért, mert már megint valamiféle előjogokat hisznek magukénak. Khm. Annyi köze van, hogy ugyanabban a hajóban ülünk. Ugyanaz az országunk. Ugyanaz – megkockáztatom – az életformánkkal kapcsolatos alapvető elvárásaink listája. Azaz együtt vagyunk. Csak „mi” kódoltak vagyunk arra, hogy mindig figyeljünk, hogy legyen menekülési útvonalunk, hogy korán észrevegyük, ha baj van. Nem különbek vagyunk, hanem minket szinte valamennyiünket így neveltek. És megint hangsúlyozom, NEM azért, mert a holokauszt a mi „kiváltságunk”, és csak minket érintett, és már megint a zsidók. Erre magam helyett hadd kérjek egy nálam avatottabb embert, hogy egy mondatban megmagyarázza a  kérdést:

„… Ahogy Elie Wiesel mondta: «Nem minden áldozat volt zsidó, de minden zsidó áldozat volt »”.

Ezt a posztot azért írtam, mert figyelek. Mindenki helyett, akit nem így neveltek, aki nem tudja, nem tudhatja látni, aki nem akarja látni. Azért írtam, mert ha senki más, én akkor is látom. De sokan látják. Nekik is írtam, és azoknak írtam, akiket érdekel, milyen országban élnek. Akiket érdekel egy vélemény, amely száraz tények alapján azt mutatja, hogy azok a jelek, amelyek általában fasiszta berendezkedésű rezsimekben megtalálhatóak, sőt ezek együttes jelenléte adja a markáns gerincét az ilyen rendszereknek, azok a jelek 2017-ben majdnem mind megtalálhatók, sőt nagyon is aktív üzemben láthatók, sajnos érzékelhetők, összekapcsolódnak, egyre inkább meghatározzák ma Magyarországot.

Olyan országban élünk, ahol nyílt háborús retorika zajlik, ahol teljesen nyílt, agresszív és cinikus, ellenséges viszonyban él és dolgozik a kormány lényegében mindenkivel szemben, kül-, és belföldön, immár magukat a magyarokat is beleértve, mindenki ellenség. A kiváltságosokra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, bennünket pedig nevetséges törvények, szabályok, testületek, és szervezetek figyelnek, üldöznek, ellenőriznek, körülvesznek és fenyegetnek. Mellesleg horror pénzért, és horror pénz konstans elbirtoklása mellett. Teljesen egyértelmű szándék az ország elszigetelése, még függőbbé tétele egy új gazdához, a már kinevelt gazdasági, jogi, politikai és minden szintű hatalom megtartása bármilyen feltételek mellett. A hatalom birtoklásáról élet-halál kérdésként történő kommunikáció (legutóbb a tusványosi beszédben) nem azt feltételezi, hogy a jelenlegi kurzus egy sima választási vereséget elismerne és levonulna a térképről. Merjük kimondani az üzenet valódi értelmét, békés szándékkal és békés formában nem lesz kormányváltás. Nem én mondom, nekem mondják, megint aláhúznám.

Mindenki adjon számot a saját értékeiről, adjon számot arról, mi fontos, és mi megengedhető neki az életben. És aztán cselekedjen aszerint. Hogy a tükörbe és a gyerekek szemébe tudjon nézni.

Doffek Gábor

adomany-1