NEHAZUGGY

Metamorfózis

Forgács Erzsébet | 2017. Július 24, Hétfő | 8:55

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Júlia a hivatalos levelet már jó ideje rakosgatja. Lehetőleg el a szem elől, mintha ettől megoldódna valami, bármi.

Régebben nem kellett ilyesmivel foglalkoznia, hiszen anyagi gondjai nem voltak. A férje jól keresett, szépen éltek. Így tudta mindenki, ők szépen élnek. Elég volt egy jó alapozó, egy csinos sál ügyesen megkötve, egy hosszú ujjú blúz.

A dolgok természete persze ettől mit sem változik, ahogyan a probléma sem oldódik meg.

Mikor tovább nem halogatható, döntésre jut. Ma oda megy, a végrehajtó irodájába. Elintézi. Megbeszéli. Nem húzza tovább.

Oda sem figyelve hogy mit is vesz magára felöltözik, leballag a buszhoz. Kicsit vonszolja magát, nagyon nem szereti ezt a napot.

Várakozás közben körbepillant. A megállóban vele együtt várakozó emberek arca az éghez hasonlóan mosogatórongy-színű. Hang sem igen hallatszik, kivéve egy fiú kezében kuruttyoló telefont.

A busz ijesztő zajokat vonszolva maga körül a megállóba vánszorog. A végén üvöltve fékez, nagyot rándul a teste. Mintha száguldva érkezett volna.

A következő tiszta pillanat, amikor megérkezik a komor épület elé. A névtáblákat böngészve fedezi fel, több végrehajtói iroda működik az emeleteken. Előkotorja a borítékot, hogy biztos legyen a név.

A második emeleten megtalálja a keresett névtáblát. Kopog, senki nem felel, hang sem hallatszik. Elszántan benyit.

Várakozásával szemben nem üres a váró.

Egy elegáns pult mögött fiatal nő telefonál lelkesen. Bár láthatólag zavarja az előtte ácsorgó szerzet, de azért dacosan tovább csicsereg a marokmobilba.

Végül csak elköszön a készüléktől, felpillant.

Igen, ez az az iroda. Várni kell. Addig üljön le!

A négy széken szorongó legalább tíz ember láttán úgy dönt: inkább állva várakozik.

Bár nem igazán érdekli, de megszokásból körbe pillant. A vele együtt várakozók fásultan gubbasztanak. Szinte látja az őket egyenként körülvevő opálos burkot, amivel védeni próbálják magukat. Védeni a másiktól, a történésektől, a világtól.

Időnként kivágódik egy párnázott ajtó, kiöklendve magából egy újabb fásultat, a sarkában egy pirospozsgás, dinamikus, elegáns öltönyt viselő emberrel.

– Következő!

Mint az orvosnál, ahol az egyetlen egészséges ember maga a doktor.

Lassan ürül a váró, mert újra és újra nyílik az ajtó. Mindkettő. A távozókat frissen érkezettek pótolják. Csöndben várakoznak, nincs morgás, nincs tolakodás. Senkinek sem sürgős.

Fel sem pillantanak, amikor ismét nyílik a bejárati ajtó. Aztán mégis, mert ez valami más. Valami történik.

Nem egy, hanem három ember sorjázik be. Melósruhában, szerszámosládával. A várakozókat finoman arrébb tolva a falon lévő villanyórához mennek ketten. Mire a harmadik elmondja a megélénkült titkárnőnek, hogy tartozás miatt le fogják szerelni a villanyórát, itt tessék aláírni, a két melós már végez is.

A meglepett arcokat látva cinkos vigyorral kivonulnak, mintha ott sem lettek volna. Mire a jól öltözött úr kirobban az irodából, már nyomuk sincs. Csak a döbbent fiatal nő, és a félszegen mosolygó várakozók.

Az elegáns öltönyhöz kicsit sem illő hangnemben és stílusban üvöltve kéri számon a történteket. Nem kap választ, kitől is kaphatna?

Vértolulásos fejjel mered az ismét nyíló ajtóra. Azon most egy szintén nagyon elegáns – az övénél is elegánsabb – öltönyt viselő férfi vonul be. A kezében tartott papírokat lengetve közli: ő a negyedik emeleten lévő irodát bérlő végrehajtó. Másfél milliós közüzemi tartozás miatt lefoglalja az irodában található értéktárgyakat.

Szorgos kezek összeszedik a mozdítható irodaszereket, számítógépeket, fénymásolót, asztali lámpát.

Izmos vállakra kerül a drágának látszó faragott íróasztal, a valódi bőr forgószék, felcsavarodik a szőnyeg.

Csupán néhány perc, és az imént még olcsó, de komfortos váró és a pompázatos iroda kiürül. A kopott padlón néhány valahonnan odakerült porcica hancúrozik.

A várakozó emberek elindulnak kifelé. A lépcsőn lefelé halk beszélgetés, őszinte nevetés, ruganyos léptek zaja hallatszik.

Utolsónak egy fiatal anyuka marad. A szőke kislány az édesanyja kezét fogva megáll egy pillanatra a sápadt, fáradt arcú öltönyös előtt.

– Ne szomorkodj! Meglátod, minden rendben lesz! – biztatja a férfit.

A buszmegállóban egész kis tömeg várakozik. Gondtalanul nevetgélnek, elegyednek szóba egymással így, ismeretlenül is. Bajtársak.

A padon ülő kopott nénitől szinte mindannyian vásárolnak egy csokorral az ölében kókadozó ibolyacsokorból. Talán ma elég lesz ételre a virágok ára.

Együtt szállnak fel a begördülő buszra, de haza már mindenki egyedül érkezik.

A nő is kinyitja a lakásajtót. Leveszi a kabátot, a fogasra akasztja. A kezében tartott csokorra pillant… de hiszen itt a tavasz!

Mosolyogva vázát keres, közben elhatározza magát. Ideje egy alapos nagytakarításnak!

Amíg előszedegeti a takarítóeszközöket, bekapcsolja a televíziót. Éppen a konnektorba dugja a porszívó zsinórját, amikor még elcsíp néhány szót egy beszédből.

A képernyőn egy középkorú, jól táplált férfi néz büszkén a kamerába. Szónokol.

„A gyáva embert ledobja a ló, megharapja a kutya és még a roller is ledobja!”

A porszívó zúgása elnyomja a beszéd folytatását. A nő nevetve nyitja ki az ablakot, miközben az előbb hallott mondatra gondol. A mondat végtelen igazságára.

adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!