NEHAZUGGY

Arról kellene írni, amit a hatalom el akar hallgatni

Tamás Róbert | 2017. Július 24, Hétfő | 18:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem titok, hogy rendszeresen olvasom a propagandamédiát. Is. Meg minden egyebet, amihez hozzáférek és amire az időmből futja. Egyrészt, mert érdekel és igyekszem megérteni, másrészt mert sok – nem kormánypárti – olvasó elutasítja és ez szerintem nem jó megoldás. Most szerencsém volt, mert G. Fodor portálja nélkül valószínűleg nem találkoztam volna a Népszavában megjelent Lengyel László cikkel. Így viszont igen. Ha már a 888.hu elég érdekesnek találta ahhoz, hogy belekössön, talán lehet benne valami.

A cikk a még be nem darált, fel nem vásárolt sajtóról szól. Arról, hogy a nyilvánosságnak ereje van, hogy Amerikában ezek az orgánumok képesek összefogni, Magyarországon azonban egymás is kinyírnák szívük szerint.

Azt látom a kommentekből, hogy Lengyel sem a 888.hu, sem a Népszava olvasóinak körében nem igazán népszerű. Ez még nem lenne baj, nem a szeretet erejéről szól ez a cikk. Az azonban elég nagy baj, hogy azonnal elkezdődik a személyeskedés, a szerző valós, vagy vélt hibáinak sorolása, gúnyolása. Márpedig én úgy vélem, hogy érdemes lenne minden felvetésen elgondolkodni. Függetlenül attól, hogy melyik oldalról érkezik. Gondolkodás után el lehet vetni, vagy tovább lehet gondolni, lehet róla beszélni. Már persze akkor, ha van miről beszélni.

Függetlenül Lengyel László személyétől, attól, hogy szimpatikus, vagy sem, mit tudok és mit gondolok róla, nem gondolom, hogy érdemes mindent egy legyintéssel elintézni és a szőnyeg alá söpörni valós problémákat a szerző iránt érzett szimpátia, vagy unszimpátia okán.

Én nem állítom, hogy az ellenzéki sajtónak kellene megdönteni a kormányt, azt viszont mondom, hogy a magyar sajtó elképesztően tragikus állapotban van. És itt jegyezném meg, hogy csak a sajtóról beszélek. A pártpropaganda részét képező (oldalfüggetlenül) felületek nem részei a sajtónak. Az a portál, nyomtatott lap, televízió-, vagy rádiócsatorna, amelyik egy párt érdekét szolgálja kritikátlanul, nem minősül sehol sajtónak. Ha ráadásul az adott párt egyben a hatalom birtokosa is egy országban, akkor ez duplán igaz.

Tehát csak a maradékról van szó. És sajnos nem tudok nem igazat adni Lengyel Lászlónak abban, hogy komoly bajok vannak és bizony össze kellene fogniuk (nem azért harmadik személyben, mert az egészen felülemelkedve óhajtok rúgni egyet a történeten, hanem azért, mert a Szalonna nem sajtó a szó valódi értelmében), ha nem késő már most is. Nem véletlenül nevezik a sajtót a negyedik hatalmi ágnak. Mert az lehetne, ha.

Ha valóban nagy tudású, a szakmájukat profi szinten művelő, megfelelő erkölcsi tartással rendelkező szakemberek dolgoznának benne. Van ilyen is, szerencsére, de sokan vagy visszavonultak, vagy kockázatos lenne foglalkoztatni őket, vagy a fene tudja, hová tűntek. Ma újságírónak lenni nagyjából egyet jelent a nélkülözéssel, a kiszolgáltatottsággal.

Ezt a helyzetet súlyosbítja az önmagát újságírónak kikiáltó dilettánsok hada (ha valakinek van papírja róla, hogy újságíró, attól még vidáman lehet alkalmatlan dilettáns, ahogy akkor is lehet valaki jó újságíró, ha nincsen passzusa erről) és a zűrzavaros tulajdoni viszonyok.

A sajtó feladata a mindenkori hatalom kritizálása, amikor erre ok van. Márpedig ok mindig van. Nem gondolom, hogy a sajtónak arról kellene írnia, amit az aktuális hatalom nyilvánosságra akar hozni. Ellenkezőleg. Arról kellene írni, amit a hatalom el akar hallgatni. De ehhez kellene valamiféle irányvonal, egy erkölcsi-szakmai minimum, ami sok helyen (nem mindenhol) hiányzik. Ezért lényegében nincs kivel összefogni. Marad a kicsinyes személyeskedés, a darabszámra gyártott cikkek. A sajtó lényegében a túlélésre rendezkedett be. Ahogy az egész társadalom. Ameddig nem sikerül rájönnünk, hogy a lassú haldoklás nem egyenlő a túléléssel, addig nem igazán lehet változásra számítani. Én azonban optimista vagyok – ha nem az lennék, nem verném minden nap a klaviatúrát – és hiszek a józan észben és abban, hogy felfedezzük végre, kinek mi a feladata ebben a zűrzavarban. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!