A menő telefon, a szilikoncsöcs, az autó, meg a lájkok száma

valasztas

A mai napon megint az arcomba tolta az élet, hogy mekkora szar alakok vagyunk, mert azok vagyunk. Az, hogy társadalmilag ebbe a dologba süllyedtünk, nem feltétlenül a csapból is folyó demagóg ideológia hibája, hanem a miénk is… ilyen az emberi természet. Mindenkit szeretünk hibáztatni de saját magunkba nem vagyunk hajlandók belenézni… Nem, nem „gyurcsányozok”, a szocialista időkről beszélek. A ’70-es, ’80-as évekről, amikor megszoktuk, hogy majd mindent elintéz helyettünk az állambácsi.

A jelenlegi ideológiai csapásvonal – hihetetlenül jól kihasználva – tovább mélyítette a társadalmi leszarom állapotot. Biztos lesz, aki segít.

Hát elárulom a marha nagy titkot: nem lesz. Mert jelenleg csak a magadra számíthatsz dolog kezd kialakulni, pedig egyáltalán nem kéne, hogy ez legyen. Mert vannak dolgok, amiket csak közösségben lehetne megoldani (állambácsi nélkül), de nincs közösség. És ez a tudatos lezüllesztés volt amihez asszisztál… eláruljam, hogy ki? Hát én, meg te, meg a lányod, a fiad a feleséged, a férjed, anyád, apád, a barátnőd, a barátod, a főnököd, munkatársad, a beosztottad, a szomszéd, a postás, a villanyszerelő…

Kíváncsi vagy, hogy alakult ki? Hát a híres lépcső-effektus vagy a fokozatos terhelés elve alapján, lényegében mindegy, melyik példát hozom fel. A lényege, hogy a társadalmi ingerküszöböt folyamatosan tesztelve egyre több és több szart zúdítottak ránk, ami miatt már-már impregnálod magad minden ellen. És közben persze kapod a demagógiát, mert hiszen beléd ég ha sokat hallod. Ez olyan, mint a hazug ember. Egy idő után elhiszi azt, amit hazudik, főleg ha sokat hazudja ugyanazt. Ilyen az emberi elménk. Valahogy kompenzálnia kell a hazugság okozta lelki frusztrációt.

Szóval hallgatod, hogy a gyerekek azért nem esznek reggelit, mert ez egy ilyen társadalmi szokás. Közben gyerekek éheznek ma Magyarországon, mert nem tud anyu meg apu enni adni nekik, a szociális ellátóháló pedig nem vesz róluk tudomást, hiszen a minimális egy főre jutó valahogy megvan.

Hallgatod, hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar. Közben családok estek a közmunka (rabszolgamunka) fogságába, mivel nincs mobilitás, mert elzárt, leszakadt régiókban élnek, és nincs igazán szakképesítésük, ami lehetővé tenné az esetleges jobb minőségű munka vállalását (egész falvak, térségek élnek így).

16, érted, TIZENHAT év a tankötelezettség, ami nem elég a szakmához, mert az 8+3 év. Ha azt veszed, hogy a gyerek 6 évesen megy iskolába és minden simán megy, akkor is 17 éves korában lenne szakmája, de a legszegényebb országrészben kiveszik a gyereket a suliból 16 éves plusz egy naposan, és ő is beáll a közmunkasorba, mert kell a pénz. Arról ne is beszéljünk, hogy van egy köztörvényes bűnözői réteg, amelyik ezeket az embereket még a végletekig kihasználva, uzsora bűntetteket követ el. Igen, ma Európa kellős közepén a nyomorból gazdagodnak.

És ha megbetegszel, vagy a gyereked olyan beteg, hogy ápolni kell, akkor marad megint az, hogy az állam segít. Inkább ne tenné, hiszen a mozgássérült anyuka szellemi sérült gyermekével 7 négyzetméteren él Közép-Európa Párizsában, és kénytelen lemondani a gyermek egyetlen öröméről, a kutyájukról, mert nem tudja már őt is eltartani (pedig nagyon sok tanulmány bizonyítja, hogy az értelmi sérültekre is igen jó hatással van a kisállat). Közben persze saját magukat is nehéz ellátni a nevetséges 29.500 forintos ápolási díjból (persze, tudjuk, meg lehet élni 47.000 forintból). És mi lesz a gyerekkel, ha anyu korházba kerül? Ebbe bele sem lehet már lassan gondolni.

Közben látok egy másik réteget, amelyik meg él, mint hal a vízben, és nem vesz tudomást a kevésbé szerencsés embertársairól. Pedig elárulom: nem az van, amit megideologizál a propaganda, hogy mindenki csak saját maga tehet a helyzetéről. De mi a fenét várok el egy olyan társadalomtól, ahol az értékmérő a menő telefon, a szilikoncsöcs, az autó meg a lájkok száma?

És van egy másik réteg, amely amúgy nem a legtehetősebbek közül való, amelyik erőn felül segít és erőn felül tesz az olyanokért, akik még nála is szerencsétlenebbek. Ezek azok a civilek, akik egy-egy társadalmi probléma mellett nem mennek el. Népszerű formája az állatvédelem, ezt a részt mindenki ismeri, még a kifordított szájú insta lány is, mert ez most trendi. És basszus, még ennek is örülök, mert talán egy-egy állatmentés kapcsán találkozik ez emberi tragédiákkal is és talán elgondolkodik, hogy embert menteni is lehetne trendi.

Kurvára hiányzik az az igazi kisvárosi közösség-érzés ebből a szétszakított, megrágott és kiköpött társadalomból, mert régen is voltak a város szélén szegényebb emberek, de mindenki tudta, hogyan segítsen rajtuk. Nem, ne nagyban gondolkozz, gondolkozz kicsiben! Találd meg, ki az, akinek segíthetsz a lakókörnyezetedben, ha másban nem, hát abban, hogy bevásárolsz neki: egy liszttel, egy olajjal több a bevásárló kocsidban egy családnak sokat segíthet. Találj magadnak – ha megteheted – olyan családot, gyereket, bárkit, akin segíthetsz akár kutyatáppal is, ha mégis inkább állatot mentenél… De én remélem, hogy embert menteni is trendi lesz egyszer, ami nem feltétlenül anyagi áldozat. Lehet, hogy a szaktudásod a hihetetlenül nagy segítség egy családnak, egy anyának, egy apának, egy gyereknek.

Szóval tudod kin múlik? Rajtam, rajtad, a lányodon, a fiadon, a feleségeden, a férjeden, anyádon, apádon, a barátnődön, a barátodon, a főnöködön, munkatársadon, a beosztottadon, a szomszédodon, a postáson, a villanyszerelőn…

Állambácsira hiába várunk, ő jelenleg csak gyűlöletet szít.

K.B.

adomany-1