NEHAZUGGY

És ha anyádra ráfütyülnének az utcán?

Forgács Erzsébet | 2017. Július 22, Szombat | 18:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Akkora cikket olvastam Puzsér Róberttől, hogy képtelen vagyok szó nélkül elmenni mellette. Tudom, hogy most mindenki a Tusványos-BKK tengelyen forog, de attól még itt vannak nekünk a gyönyörű hétköznapok a maguk egyszerű szépségével. Ilyen egyszerű például az a cikk is, amiről nekem feltétlenül mondandóm akadt. ITT lehet elolvasni.

A költő eléggé messziről indít. Néhány laza ecsetvonással elénk varázsolja az izmos testű férfit (ide csupa nagybetűt kéretik képzelni), aki egy gatyában, izzadságtól fénylő testének minden izmával dolgozik a tűző napon és aki példaképe volt egy komplett politikai rendszernek. Ők képezték az ellenpontot a hájas, ellustult, illetve tyúkmellű, ámde jó anyagi körülmények között élő férfiemberekkel szemben.

Közben azonban a történelem elloholt mellettük és most ott állnak ezek az izzadt illetők az út mentén, még mindig fénylik a bőrük a verítéktől és még mindig ugyanaz az egy szál gatya van rajtuk. És – miután ők testesítik meg az őserőt, A férfit – teszik a szépet. Konkrétan úgy csinálják ezt, hogy amennyiben meglátnak egy nőt, fütyülnek. Ehhez neki joga van, mert már kiharcolta a szabadságot, a demokráciát, a jogegyenlőséget és a méltóságot. Ez utóbbit főleg.

Itt toppan bele a képbe Puzsér Róbert, aki – ha már sem acélos izmokkal, sem építőipari szakértelemmel nem rendelkezik, ellenben valami súlyos trauma érhette zsenge korában egy, vagy több nő részéről – kiáll a megveszekedett, agresszív feministákkal szemben és megvédi a munkásosztály azon elemeit, akik lényegében kizárólag füttyögéssel képesek kommunikálni, mint a feketerigók. Ez azért így alakult, mert ezek az emberek százötvenezer forintért izzadnak a tűző napon, szemben a nekik beszólogató amazonokkal, akik több százezer forintért ülnek a Starbucksban elhelyezett fotelben és áldozatként tekintenek önmagukra, miközben kérnek egy koffeinmentes lattét.

Ez idáig még szimpla vélemény – akkor is, ha én történetesen ökörségnek tartom – de aztán világra jön a kinyilatkoztatás, ami mellett most nem óhajtok elsuhanni szó nélkül. Puzsér szerint kétféle nő létezik. Az egyik szép, aki felkelti a férfiak figyelmét és aki imádja, ha ráfütyülnek. A másik ronda, aki után nem fütyül senki, ezért a rondaságuk mellett még rohadtul irigyek is a szépekre, megsavanyodtak, mint boldog tehén a legelőn és feljogosítva érzik magukat arra, hogy a szépek helyett kikérjék maguknak a fütyülést. Ők a vérfeministák.

Miután Puzsér Róbert nem feltétlenül autentikus személy annak megítélésére, hogy mit érez, vagy gondol akár csak egyetlen egy nő is erről az egészről, én viszont legalább egyetlen nőt feltétlenül tudok képviselni a kérdésben, elmondom, én mit gondolok erről. Nem az összes nő nevében – nem vagyok én kritikus -, csak a magaméban.

Szerintem a nők többsége nem azért nem susogós melegítőben járkál az utcán, mert fel akarja hívni magára bárki figyelmét, hanem azért igyekszik csinosan öltözni, mert igénytelennek lenni nem kellemes. Sem húsz, sem hetvenöt éves korban. Ez még távolról sem jelenti azt, hogy bárkinek is joga lenne füttyögni, beszólogatni. Én például kifejezetten agresszióként éltem meg, amikor nyolc hónapos terhesen egy ilyen figura rám fütyült, ráadásként megjegyezte, hogy de jó segged van, kisanyám. Bizonyára a felborult hormonháztartásom tehetett róla, hogy odasétáltam a heroikusan izzadó illetőhöz és futó szemináriumot tartottam a viselkedési minimumról. Az az egy ember talán megértette.

De sajnálatos módon Puzsér kolléga lemaradt erről az előadásról, amit nem én sumákoltam el, hanem az ő szerető édesanyja. A saját fiaimat igyekeztem normálisnak nevelni (szerintem elég szép sikerrel) és nem is hiszem, hogy amikor a nyári szünetekben, ott izzadtak ők is a melósok között, akkor eszükbe jutott volna tapló módon viselkedni. Itt jegyezném meg azt is, hogy a főállásban ott melózók döntő többségének sem jut eszébe ilyesmi, mert nekik is volt édesanyjuk és mert attól, hogy fizikai munkából él valaki, még egyáltalán nem lesz tahó. A bunkóság nem diploma, vagy nyolc általános kérdése. Azt pedig bízvást merem állítani, hogy soha nem gondolnának, mondanának, vagy írnának le ilyesmit:

„Férfiszemszögből a történet már korántsem ilyen izgalmas: egész napos meló az építkezésen, nincs se légkondi, se céges csapatépítő tréning valami wellness-szállóban, ahol napestig részegen kefélnék a kolléganőiket.”

Nyomorult élet lehet az, amikor egy férfi kizárólag magamutogató, üresfejű, ájultra kefélhető ribancokat és ronda, túlfizetett, baszatlan feministákat lát maga körül.

Ilyenkor nem az utcákon látható lányokkal, édesanyákkal, nagymamákkal, feleségekkel, társakkal van a hiba, hanem a nézőponttal. Azzal viszont súlyos bajok vannak. Ezzel már szakemberhez kellene fordulni, nem pedig publikálni a kórképet. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!