Igaza van a dakota vasutasnak

És akkor a kisvasútról még nem is beszélt. Forrás: Facebook/Orbán Viktor És akkor a kisvasútról még nem is beszélt. Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Nem gyakran fordul elő, hogy egyetértek az Orbán Viktor nevű emberrel, aki a miniszterek elnöke és nagyjából másfél-két millió ember vezetője. De most ez azoknak a ritka pillanatoknak az egyike, amikor úgy vélem, igaza van a dakota vasutasnak. Azt mondta ő a mai igehirdetésén a Kossuth rádióban, hogy

Amelyik ország Brüsszelre vár, az megérdemli a sorsát.

Ezt magam is így gondolom. Bár a fent említett pasas nyilván távolról sem arra gondolt, amire én gondolok. De miután a gondolat szabadságát még nem sikerült betiltania a menekültválságból hatalmat kovácsoló, Mészárosokat, Vajnákat és Tiborczokat milliárdossá tevő, egyébiránt az ország lakóinak nyakán taposó bandának, ezért elmondom, én hogyan értelmezem a fenti mondatot.

Brüsszel nem fogja megszüntetni Magyarországon az esztelen pénzszórást. Nem fog megvédeni minket az országot gazdaságilag és erkölcsileg megnyomorító megélhetési politikusoktól. Sem az elméletileg kormánypárti, sem az elméletileg ellenzéki részétől annak, ami nálunk parlamentként hirdeti magát. Brüsszel nem fogja visszaadni az elsíbolt vagyonokat, a tönkrevert oktatást nem teszik rendbe, az emberi méltósághoz, szabadsághoz, élhető élethez való jogunkat nem fogják visszaadni nekünk.

Gondoljunk csak bele, hol tartana már ez az ország, ha az uniós források jókora hányadát nem lopták volna szét. Hol tartanánk, ha megerősödhetett volna a gazdaság, ha a vállalkozások fejlődhetnének a piaci verseny természetes rendje szerint. Ha az oktatást a huszonegyedik század követelményei szerint alakították volna át az éppen hatalmon lévők. Ha megerősödhetett volna a polgári réteg, ha a civil társadalom önszerveződő képessége kialakult volna.

Hol tartanánk, ha stadionok helyett infrastruktúra épült volna, ha külföldi focicsapatok vásárlása helyett a legeldugottabb falvakba is bevezették volna az internetet, ha az iskolákban evidencia lenne a minőségi oktatás, ezen belül a nyelvoktatás és az informatika.

Hol tartanánk ma, ha a közmunka és a létminimum alatti minimálbér helyett egy fejlődő gazdaság megfelelő bérekkel csábítaná a munkavállalókat, ha biztonsággal és nyugalomban meg lehetne élni a minimálbérből is. Ha a közös pénzünket nem a világ túlsó felén lévő templomok építésére fordítaná a kormány, ha az első túlárazott beruházás azonnali vizsgálattal és megfelelő büntetéssel járt volna. Ma már csak álmodunk azokról a szép időkről, amikor az előző kormányok idején 10-20 százalékos volt a túlárazás egy autópályánál, amikor még azon is fel tudtunk háborodni, hogy hegyet építenek azért, hogy alagutat fúrhassanak bele és hidat építenek oda, ahol semmi szükség nincs erre.

Ma már ezermilliárdok tűnnek el nyom nélkül, üresen kongó stadionok és utas nélküli kisvasutak jelzik a rombolást. Ma már csak folyamatos hazudozással és uszítással, állandó félelemkeltéssel, a fenyegetettség-érzésének fokozásával képes a hatalmába és a mi pénzünkbe kapaszkodó kormány talpon maradni.

A rombolás mindenütt látható, a morális pusztítás felfoghatatlan. Oda jutottunk, hogy eldugott, idegent soha nem látott falvak népe kapát ragad félelmében, mert úgy hiszi, a köztévéből ismert migránshordák támadtak rájuk, pedig csak egyetemisták kirándulnak a környéken. Ott tartunk, hogy földmérők és közmunkások kölcsönösen migránsoknak hiszik egymást, bujkálnak a másik elől, rettegnek és rendőrt hívnak. Egymás ellen. Ott tartunk, hogy a kormány haknibrigádokat szervez és riogatja a lakosságot. Külföldre járnak szavazatokat vásárolni, más országban is szítják a gyűlöletet és itthon is ugyanezt teszik.

Ma már veszélyes dolog más politikai véleményen lenni, mint amit a kormánypárt propagál, nem szabad kritikát gyakorolni, mert azt hazaárulásnak minősítik a hazát téglánként, földenként, kempingenként, trafikonként, üzletáganként szétlopó bűnözők. Már nem lehet számonkérni a közpénzből élőn, hogy miből költ a fizetése tízszeresét feltételező életmódjára. Ma a kormány utcára küldte a járási kormányhivatalok dolgozóit, hogy fotózzák le a kormánykritikus plakátokat. Ma már a rendőrség is fotózza-filmezi a tüntetések résztvevőit, a középületet lemosható festékkel megdobó tüntetőt bilincsben hurcolják a bíróságra, de a közpénzből bizonyítottan milliárdokat elsikkasztó díszcigányt személyesen a miniszterelnök védi, mert kell a roma emberek szavazata a választáson.

Ma már beszántották a független médiát, a maradék – nem kormánypárti – lapot, portált a létükben fenyegetik. Az elborult hívek nem értik meg, hogy ameddig én, te, a sarki zöldséges nem szabad, ő sem lehet szabad. Nem értik meg, hogy lehet máshogy, jobban, boldogabban élni. Nem értik meg, hogy ami a többségnek rossz, az neki sem jó. Nem értik, hogy ők nem lesznek biztonságban attól, hogy a másikat fenyegetik. Nem értik, hogy ő attól nem lesz magyarabb, nem lesz férfiasabb, vagy nőiesebb, ha a másikat nem képes elfogadni olyannak, amilyen.

És ezen bizony nem tud Brüsszel változtatni. Nem is akar. Nem is dolga. Ez a mi feladatunk, senki másé. Már amennyiben elegen vagyunk olyanok, akik nem rettegni, nem gyűlölködni, nem irigykedni és nem háborúzni akarunk, hanem normálisan, becsülettel élni szeretnénk a saját országunkban. Orbán ugyan nem erre gondolt, de én igen.

Amelyik ország Brüsszelre vár, az megérdemli a sorsát.adomany-1