December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Tessék szépen meghalni

Volt már erről szó, nem is egyszer. Lényegében semmi meglepő nem történt, nem ért váratlanul a levél. Mégis ide teszem.idos

Ez – tudomásom szerint – a legolcsóbb, önkormányzati fenntartású idősotthoni térítési díj. A nem demens ellátás ennél valamivel drágább, kereken 90 000 forint havonta. Ebben az ellátás – lakhatás, mosás, takarítás, ápolás, étkezés, orvosi ellátás – van benne. A tisztálkodószerek és egyéb szükséges eszközök, valamint a gyógyszerek – semmiféle gyógyszer -, az esetleg szükséges, vagy ajánlott vitaminok, kiegészítő tápszerek nincsenek benne. Ha átmenetileg kórházi kezelésre van szükség, akkor az intézményi térítési díj arányos részét nem, de a kórházban adott gyógyszereket (még a gyógyszeres üveg+tető) természetesen kiszámlázzák.

Nem az idősotthont óhajtom szidni. Már csak azért sem, mert ami emberileg elvárható, megtehető, azt mindent, de inkább annak a dupláját teljesíti az intézmény minden egyes dolgozója. Élhető, méltó körülményeket teremtenek az ott lakóknak. Türelemmel, tisztelettel – és nem túlzás – szeretettel bánnak a lakókkal. Le a kalappal előttük.

Ott is, mint mindenhol máshol, sok gondozott jut kevés ápolóra, az alkalmazottak alulfizetettek, túlhajszoltak, az intézmény berendezése csak azért nincs lepusztulva, mert rendszeresen – vagy inkább folyamatosan – kapnak adományokból ágyneműt, bútort. Lényegében bármit visz az ember az ivópohártól a törülközőn át a ruhaneműig, mindent köszönettel fogadnak. Mert minden jól jön, mert vannak olyan lakók, akiknek a rokonai a legnagyobb jóakarat mellett sem képesek megvenni az elhasznált fürdőlepedő, pizsama, papucs helyett az újat. Róluk így tud, pontosabban tudunk gondoskodni. Ez rendben is van így.

Azonban az nincs rendben, hogy a legalacsonyabb térítési díj mellett is bőven havi 100 000 forint fölé megy a költség. Azok az idős emberek, akik itt élnek, nem milliomosok. A jellemző nyugdíj 45-70 000 forint között mozog. Tehát a rokonoknak bőven zsebbe kell nyúlni. Ha esetleg két idős emberről van szó – márpedig van, mert ha egy férfi 92 éves, akkor a feleség is hasonló korban van és távolról sem biztos, hogy el tudják látni magukat, vagy egymást és hogy családban megoldható az ápolásuk. Főleg egy demens ember esetében.

A kérdésem még mindig az, ami eddig is volt. Oké, hogy én kinyögöm a különbözetet a nagyon alacsony nyugdíj és a fizetendő összeg között. Az is oké, hogy amennyiben nem fizetem, behajtják rajtam.

De az egyáltalán nem oké, hogy amennyiben valakinek nincs megfelelő összegű nyugdíja, vagy nincs olyan rokona, aki vállalja a fizetést – vagy azért, mert egyáltalán nincs élő rokona, vagy mert az élő rokona egyszerűen nem tudja anyagilag támogatni, mert maga is támogatásra szorulna – azzal mi történik? Tudom, hogy jogilag és elméletileg ettől még fel kell venni az otthonba, ha jogosult és ha van szabad férőhely. De nem fogják felvenni. Ezt konkrétan tudom.

Mi van azokkal az egyedülálló idős emberekkel, akik nem képesek már az önálló életvitelre, de reményük sincs bekerülni egy otthonba? A házigondozásnak nevezett dolog ezt nem oldja meg, mert egy mozgásában korlátozott, esetleg előrehaladott demenciával élő idős embernek nem napi 1-2 órányi segítségre van szüksége, hanem napi 24 órára. Nem 10-20 ember problémájáról beszélünk, hanem rengeteg emberéről.

Ez miért nem téma soha, sehol? Miért nem dolgoznak ezen az ellenzéki pártok, miért nem verik ki a kormányból? Ezek az idős emberek nem tudnak várni. Most kell segíteni, ameddig még van kin. Hogyan nézheti egy ország, ahogy szüleink, nagyszüleink méltatlan módon érnek az út végére? Ez létező, valós probléma. Nem is probléma, tragédia. Az ország szégyene.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.