Bár mi nem vagyunk sem sajtó, sem orgánum, csak egy apró véleményportál, de azért szeretnénk bebizonyítani, hogy igenis tudunk örülni az ország és külön Orbán Viktor drágaminiszterelnökúr példátlan sikereinek. Csatlakozzunk a jobboldali, keresztény és elsősorban boldog szavazókhoz és örüljünk együtt hívő honfitársainkkal.
A végére néhány random vélemény ugyanebben a témakörben.
További szép napot és hasznos ténykedést a propagandistáknak. Érdemes, mert látható módon jól működik a dolog.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Vitályos Eszter a Kormányinfón elmondta: az elmúlt hetekben több mint 16 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások Magyarországon, ebből a gazdaság területét érintően 5,3 milliárd forint értékben. Újraindult a magyar üdítő, a Traubisoda gyártása Felsőlajoson, a Márka Üdítőgyártó kft. egy hathektáros területen hajtott végre zöldmezős beruházást – ismertette. Kiszomboron lezárult a szolgáltatóház felújítása, az 511 […]
Ismét jó hírek érkeztek az amerikai-orosz béketárgyalásokról, ugyanis a felek fontos pontokban tudtak előrehaladást elérni, így a világ újabb lépést tett az ukrajnai béketeremtés felé – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint tárcavezető arról számolt be, hogy ismételten jó hírek érkeztek az amerikai-orosz béketárgyalásokról, miután a felek […]
Magyarország a hazai véleménynyilvánító szavazáshoz köti Ukrajna uniós tagságának támogatását, ezt Ukrajnának is tudomásul kell vennie – mondta Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter az M1 aktuális csatornán kedd reggel. A miniszter kifejtette: az EU Ukrajna kérdésében mintha „két-három epizóddal” lemaradt volna. Brüsszel álláspontja most is az, amit még a háború elején alakított ki: mindenáron támogatni […]
Az Európai Unió vezetői még nem merik kimondani azt, amit az európai emberek többsége akar, hogy béke kell a kontinens számára, hiszen lemaradtunk a gazdasági versenyben, és súlyos károkat okoz a háború Európa számára – mondta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Zsigmond Barna Pál emlékeztetett arra, […]
Horváth József: az Egyesült Államok és Oroszország azon van, hogy az orosz-ukrán kérdés mihamarabb nyugvópontra jusson Az orosz-amerikai tárgyalások már nemcsak az ukrán-orosz háború lezárásáról szólnak, hanem globális kérdésekben, globális érdekegyeztetés szintjén is tárgyal a két nagyhatalom egymással – jelentette ki a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője, biztonságpolitikai szakértő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Horváth […]
A magyar-lengyel barátság számunkra nem mítosz, hanem megélt valóság – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök Kaposváron pénteken. Az államfő a lengyel-magyar barátság napja alkalmából a Csiky Gergely Színházban tartott gálaműsort megelőző beszédében kiemelte, hogy „ez a barátság nem a történelem egyes epizódjaira vonatkozik, hanem átszövi életünket és nem csupán akkor érvényes, ha közös érdekegyezés mutatkozik […]
Összességében alacsony az egyes médiumokba vetett bizalom, de még mindig a televíziónak a legjobb a megítélése Magyarországon, a legkevésbé hitelesnek ezzel szemben a nyomtatott sajtót tartják az emberek – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) számára a hazai médiatudatosságról és a médiába vetett bizalomról készített friss kutatásból. Utóbbi a 18-29 évesek körében […]
Az agrárágazatot érintő fejlesztések mellett el kell nyernünk a fogyasztók bizalmát, dolgunk van ezen a téren – jelentette ki az agárminiszter csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Taktaharkányban, a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. telephelyén tartott alapkőletételi ünnepségen. Nagy István úgy fogalmazott, bőséges választék áll a fogyasztók rendelkezésére, a cél az, hogy a vásárlók a magyar terméket válasszák. Mert […]
Akcióztak a Parlamentben korunk „külföldről pénzelt kisbolsevikjai”, pirotechnikai eszközzel, zárt térben mérgező füsttel próbálták megakadályozni a keddi szavazást – közölte a Fidesz frakcióvezetője kedden délután a Facebook-oldalán. Kocsis Máté arról tájékoztatott, hogy a Covidot alig túlélő képviselőtársuk, Bányai Gábor sürgős orvosi ellátásban részesült. „Mi lesz a következő, ti barmok, fel is gyújtjátok az épületet?” – […]
A magyar kormány Donald Trump volt már jóval Donald Trump előtt azzal, hogy következetesen, régóta nemet mond a migrációra, a genderpropagandára és az ukrajnai háborúra, ami miatt számos támadás is éri Európában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Újdelhiben. (MTI) Ez most a szokottnál is rövidebb poszt lesz: ez nem normális.
A 200 éve született Jókai Mór a legmagyarabb író, minden művéből és tettéből a hazaszeretet tanúskodik. Az idei Jókai-emlékévvel is éreztetni akarjuk, hogy magyarnak lenni büszkeség, kiváltság és küldetés – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, az emlékév kapcsán tartott sajtóeseményen, a Kertész Imre Intézetben. A rendezvényen Schmidt Mária, a Közép- és […]
A több mint egymillió magyar horgász számíthat a kormányra – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban. Nyitrai Zsolt kiemelte, a kormány támogatja a horgászokat, ezért is alkotta meg a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) együttműködve a nemzeti horgászturisztikai stratégiát, amely konkrét intézkedésekkel és forrásokkal segíti a szolgáltatások bővítését. Közös […]
Március 15. az az ünnep, amely évről évre összehozza a magyarságot itthon és a határokon túl egyaránt – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunmajsán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott városi ünnepségen. Beneda Attila arról beszélt, hogy az 1848-49-es forradalmat kivétel nélkül minden […]
Európa nagy döntések előtt áll, és sajnos azt látjuk, hogy Brüsszel számára továbbra is Ukrajna az első – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán pénteken közzétett videójában. Hidvéghi Balázs azt mondta: a brüsszeli vezetők az európaiak pénzéből akarják folytatni a háborút, és ha ez nem lenne elég, most még Ukrajna EU-csatlakozását is gyorsított […]
Látható és érzékelhető árcsökkenést, továbbá egy féket fog jelenti az árak további növekedésével szemben a jövő hétfőn életbe lépő árrésszabályozás – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, a kormány határozott véleménye, hogy a háború végéhez közeledve, az indokolatlan áremelések időszaka véget kell, hogy érjen. A kereskedelmi ügyekbe történő […]
Kiemelkedő munkatársait díjazta a közmédia kedden a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) budapesti székházában, ahol nyolc kategóriában jutalmazták a kiemelkedő dolgozókat, és átadták a Közmédiáért elismeréseket is A közszolgálati tartalomgyártás területén kimagasló szakmai tevékenységet végzők elismerésére alapított díjak átadásán Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: minden évben köszönetet mondanak a legkiválóbb munkatársaknak, […]
Nem szabad lemondani a szabadságunkról, önrendelkezésünkről, szuverenitásunkról – mondta Nacsa Lőrinc (KDNP), a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezésen, Budapesten hétfőn. Március a magyarok számára a szabadság hónapja. Ünnepeljük elődeinket, akik kiálltak a szabadságért. „A magyar egy szabadságszerető nép, mindig kész volt áldozatot hozni a szabadságáért” – mondta a kormánypárti politikus. […]
Magyarország és Románia történelmi jelentőségű szolidaritási megállapodást kötött a földgázellátás biztonságának megőrzéséről, amelynek nyomán minden eddiginél szorosabb lesz a kétoldalú energetikai együttműködés – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a román energiaügyi miniszterrel, Sebastian Ioan Burdujával lefolytatott tárgyalása után, hogy történelmi jelentőségű megállapodást […]
Takács Péter szerint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetése a jelentős béremelés ellenére is politikai akciókat szervez és az ellenzéki kampány mellé állt. A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy az orvosok bruttó átlagbére már megközelíti a 2,2 millió forintot. Takács Péter kifejtette: 2010 óta 2500 milliárd forinttal […]
A lengyel kormány vezetői – a miniszterelnök és a külügyminiszter – ismét kiállították magukról a bizonyítványt. Miközben lábbal tiporják a jogállamiságot Lengyelországban – brüsszelitáknak azt is szabad – arról oktatnak minket, hogy mi Európa érdeke – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton. Szijjártó Péter hozzátette, „Szerintük a háború folytatása, szerintünk pedig a béke. […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.