És lassan természetes lesz, hogy a miniszter szarni is helikopterrel jár és mi fizetjük

Fotó: Pipsimv Fotó: Pipsimv

Vannak ilyen napjaim, mindenkinek vannak. Amikor keservesen elég volt mindenből, amikor nem tudok hinni abban, amiért napról napra felkelek. Aztán elmúlik, mert kirángatom magamat belőle. Ha kell, a saját hajamnál fogva. Vagy szembejön valami, egy apróság, amiben meg tudok kapaszkodni, ami reményt ad. Szóval holnap jobb lesz, de ma nem az. Most az örökzöld béka jut eszembe. Az, amelyik bambán pislog a fazékban, miközben szép lassan lefő a hús a csontjairól.

Tudtátok például, hogy az országban a felső tíz százalékhoz jut a jövedelmek 66 százaléka, a maradék 90 százalék a jövedelmek 34 százalékán osztozik? Bizony. Ez pontosan az, aminek látszik. És igen, a Mészárosok, Vajnák, Orbánok, Csetényik, Simicskák, Rogánok, Tiborczok és a mögöttük állók dobják szét maguk között a jövedelmek 66 százalékát, a többieknek marad, ami marad. Még egyszerűbben: minden tízmillió forintból egymillió ember osztozik 6,6 millió forinton, a maradék kilenc millió ember pedig 3,4 millión. Minden tízmillió forintból a felső 10 százalék tagjainak fejenként jut 6 forint 60 fillér és mindazoknak, akik az alsó 90 százalékhoz tartoznak, fejenként jut 37 fillér. Egy forint harmincheted része.

És nem, kurvára nem ez a világ rendje. És nem is egy hét, egy hónap, vagy egy év alatt alakult ez így. Kellett hozzá az állami földek, a trafikok, a kaszinók baráti kezekbe juttatása, teljes piacok központosítása és néhány kiválasztotthoz lapátolása. Kellett hozzá a minimálbér létminimum alatt tartása, a különféle szektorokból kiszivattyúzott pénzek, kellett hozzá rengeteg minden.

Napról napra, évről évre valami, amire nem kaptuk fel a fejünket, mert mindig csak egy kicsivel lett szarabb az életünk, mint amilyen tegnap volt, mindig csak egy kicsivel szorultunk hátrább. Lassan melegedett az üstben a víz és mi nem vettük észre, hogy forrni kezdett. És ez még nem a vége, lesz rosszabb is, lesz az a víz forróbb is. De csak egy kicsit, csak pár fokkal.

Megszokjuk, mert az még belefér. Belefér, hogy csak a kormány seggét nyaló média jut pénzhez és belefér, hogy ez a média naponta tapos páros lábbal mindenkire, aki nem Orbán szekerét tolja. Belefér, mert ma csak egy újabb lapot darált be a felcsúti disznószerelő.

Elegünk van, elfáradunk. Ha beszántották, megvették a portált, majd lesz másik. Nem lesz. Nem lesz, mert aki még maradt, azt is megveszik, beszántják, vagy csak kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Hogy ha meghúzza magát, nem esik baja. Ha nem ír meg bizonyos dolgokat, akkor tovább működhet. Ha megír bizonyos dolgokat, akkor kap néhány hirdetést, aminek a bevételével túlélhet. Észre sem fogjuk venni, pedig már most is ez történik.

Aztán lassan eltűnnek a kicsik is. Mert elfogy az erő, mert fogy az erkölcsi támogatás és fogy az anyagi támogatás is, hiszen mióta támogatjuk és mégsem történt semmi, mégis ott van Orbán a trónon. Elsorvad minden, nem marad egyetlen olyan portál sem, amelyik megírná az igazságot.

Aztán kiszenvednek a civil szervezetek, mert nem biztonságos melléjük állni, mert annyira mondja a propaganda, hogy külföldi ügynökök és mert egyszerűbb hinni, mint gondolkodni. Ezek a szervezetek már ma sem lennének, ha nem kapnának külföldről támogatást. Igen, anyagi támogatást. És lehet persze azt elfogadni, hogy ezért a pénzért ők idegen érdekeket szolgálnak, mert ez is hozzátartozik a tervhez. A másik opció az, hogy külföldön élnek olyan emberek – nem, nem elsősorban Sorosra gondolok, máshonnan is mennek a civil szervezetekhez támogatások, például Norvégiából is -, akiknek fontosabb a mi demokráciánk és a mi szabadságunk, mint nekünk, magunknak.

Nekünk a 37 fillér fontos. Most még ennyi, de lesz az kevesebb is. Meg a nyugalom. És hogy hagyjanak minket békén, legyen végre béke. És lassan természetes, hogy a miniszter szarni is helikopterrel jár és mi fizetjük a cehhet, hogy a miniszterelnök lánya külföldi kormányokkal tárgyal a mi bőrünkre, hogy a disznószerelő percenként többet keres, mint mi tíz év alatt. Aztán – amikor csend lesz végre – nem lesz túl nagy ár, ha egy kicsit diktatúra leszünk, ha nem mehetünk tüntetni – amúgy se megyünk már, mert úgysincs értelme -, ha nem mondhatjuk el a véleményünket – amúgy sem mondjuk, mert van még veszítenivalónk – és ha egy kicsit Moszkvából irányítják az életünket.

Stockholm nincs is olyan messze, mint gondoljuk. A víz már bugyogva forr, de nem baj, pár fokot még kibírunk. Pedig nem. És senki nem fog megváltani minket, senki nem fog kihúzni a forró vízből. Nekünk kell kiugrani. Egyenként. Akkor is, ha a másik nem ugrik. De mi várunk, figyeljük a másikat, hátha mozdul. Kilenc millió idióta béka fő halálra. Lassan, de biztosan.adomany-1