Morális hulladékok keresztény derűje

Balog és Orbán lerója kegyeletét Helmut Kohl egykori német kancellár uniós zászlóval letakart koporsójánál az Európai Parlament strasbourgi székházában tartott gyászszertartáson 2017. július 1-jén.(Fotó: MTI/EPA/Európai Parlament) Balog és Orbán lerója kegyeletét Helmut Kohl egykori német kancellár uniós zászlóval letakart koporsójánál az Európai Parlament strasbourgi székházában tartott gyászszertartáson 2017. július 1-jén.(Fotó: MTI/EPA/Európai Parlament)

Tegnap Strasbourgban a június 16-én elhunyt egykori német kancellár, Helmut Kohl rendkívüli európai búcsúztatására került sor, amely eseményen – a nyomában lihegő Balog lelkésszel – az Orbán nevű ember is megjelent. Ez önmagában nem különösebben hír.

Viktorov legendás kirakattisztelője volt a kivételesen nagyformátumú politikusnak, akit élete utolsó éveiben is szorgalmasan látogatott, és önmarketingelésileg felhasznált undorító politikai imázsépítéséhez. Mert az illető már úgysem tudott magáról, így aztán bármit és bárminek az ellenkezőjét is a szájába lehetett adni és azzal körbehaknizni a hazai nyilvánosságot.

A Migráns1 közpénzcsatorna szügyig szervilis mikrofonállványa a helyszínen kesztyűs kézzel és nyálat csorgatva kérdezett alá a miniszterek elnökének, akit még Kohl gyászszertartása is alpári kampányolásra sarkallt. Neki erről is saját maga és Európa menetrend szerinti pocskondiázásának megkerülhetetlensége jutott eszébe.

Aki úgy érzi, hogy ehhez elég erős az idegrendszere, annak ITT 10 percben elérhető a produkció, mindenki másnak iderakom a legerősebb állításokat, amelyeknek kiindulópontja, hogy Helmut Kohl a nemzetek és a kereszténység Európáját képviselte.

– Egy politikai búcsúztatáson vagyunk túl, és ezt onnan is tudni, hogy a kereszténység szó nem hangzott el, holott egy kereszténydemokrata politikust temettek. Tehát mindenki a politikai korrektség szabályai szerint, ahogy az Európai Parlament épületében manapság szokás és szabad, úgy beszélt.

– A nemzeteknek meg kell kapniuk a megbecsülést és az elismerést, mindent, ami „megilleti” őket. „Tisztelni kell a jogaikat, nem lehet tőlük azokat elvenni, nem lehet föléjük erőszakolni, vagy föléjük ügyeskedni lopakodó alkotmánymódosításokkal valamilyen építményt, amiben a végén senki nem érzi magát jól”.

– Európa jövője az emberi karaktereken és jellemeken múlik. „Ha lesznek olyan vezetőink, akik a kellő pillanatban jellemerősnek bizonyulnak, akkor lesz fejlődés Európában. Ha nem, akkor így maradunk, ahogy vagyunk, ebben a mostani bénult állapotban”. 

– Helmuth Kohl „nagyapai szeretettel” a mi nemzedékünket arra terelgette, hogy vannak divatok, de egyetlen biztos pont van, amire Európát értékek szempontjából építeni lehet, ez pedig a kereszténység. Európa értékei ebből sarjadtak, és ezt meg kell őrizni, akkor is, ha ez nem mindig népszerű. Helmut Kohl győzte meg arról az 1990-es években, hogy igaza volt a „régi nagyoknak”, akik azt mondták, Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.

– Az egykori kancellár mondandója mögött a keresztény derű és szeretet húzódott meg, és régen ez a hang az európai politika világában nem volt idegen. Mára ez teljesen kiveszett: most a kioktatás, a lebecsülés és a sértegetés kultúrája erősebb, mint a keresztény derűnek és szeretetnek a kultúrája.

– 1998-ban meglátogatta Helmut Kohlt, és a beszélgetésnek volt egy pillanata, amikor arról kérdezte, hogyan áll a morál, az erkölcs kérdése a politikában. Helmut Kohl erre válaszul azt mondta, ami üzenet a jövőre nézve is: „ami jó a magánéletbe’, az jó a politikába’, és ami rossz a magánéletbe’ az rossz a politikába’ is.

Nehéz megszólalni, hiszen Orbánt egy mondatban emlegetni a morállal és az erkölccsel, a szeretettel és a keresztényi derűvel, az emberi karakterrel és jellemmel, nem kicsit zavarbaejtő. Annak tudatában is, amit kétszer kétharmados miniszterelnökként tető alá hozott saját országában, annak fényében pedig nem kevésbé, hogy Helmut Kohlt kvázi még halálos ágyán is olcsó kampánycélokra használta. (Kicsit Antall József halálos ágyára hajazó gusztustalansággal.)

Néhány éve igaz, hogy a német kancellárnak bármilyen ócska megmondást a szájába adhatott, egészségi állapota miatt esélye sem lett volna esetleg cáfolni, de hogy az immár halott politikus tekintelyét és elismertségét is aljadék politikai játszmájának szolgálatába állítsa, valami egészen embertelenül gyomorforgató.

Azt készséggel elismerem, hogy Helmut Kohl – generációján túlmutató – meghatározó politikusa volt Európának, de ismereteim szerint negyedennyire nem tolta túl a nagyfene kereszténységet, mint amennyire Orbán 10 perc alatt. Aki ha csak a töredékét próbálná meg a gyakorlatba ültetni annak, amit elvetemült, képmutató megszólalásaiban hirdet, már sokkal jobb hely lehetne ez az ország. Azt hiszem, hogy Helmut Kohl pályafutása legrosszabb pillanatait sem lehet közös nevezőre hozni Orbán mindenkori legjobb megmozdulásaival. Kohl ugyanis híján volt annak a beteg küldetéstudatnak, ami Orbán minden rezdülését jellemzi, Kohl annak az egységnek volt az elkötelezett híve és megvalósítója, amelyet a különutas, torz lelkületű szabadságharcos hírből sem ismer.

A derű és a kereszténység pedig végképp nem közös nevező. Mondjuk ki, írjuk le ahányszor szükséges: a taknyon és véren, a viszkető tenyéren, a tömény gyűlöleten alapuló megvetés politikájának köze nincs semmiféle kereszténységhez. Orbán és kormánya nem keresztény. A parlament falai között hazaárulózó, csicskázó, buzizó miniszterelnök kereszténysége annak a gátlástalanul harácsoló, 30 éve politikából élő, a 20%-os kisebbséget 99%-os többségnek tekintő, a nemzeti szimbólumokat kisajátító, a nemzetrészek között tudatosan és lelkiismeretfurdalás nélkül árkot ásó morális hulladéknak a kereszténysége, akit valahányszor szembesíteni akarnak tettei súlyával, függöny mögé bújik, elsunnyog, vagy rekedt hangon óbégatja, hogy márpedig neki jogai vannak.

A kétszínű, cinikus szélkakas vergődik: a magyar alkotmányt alaptörvénnyé silányító, kétharmados önkénnyel azt kismilliószor átfarigcsáló sufnijogász vinnyog a ráerőszakolt, lopakodó alkotmánymódosítások miatt. A derűs keresztényi szeretet nevében ellenfeleit ellenséggé kikiáltó, a saját népét válogatott bűnbandájával kizsigerelő, az ország civiljeit levadászó, a vele ellenkező véleményen lévőket lebecsülő, sértegető, a hatalmát kritikátlanul el nem ismerők ellen uszító skizoid kisember újfent beleragadt ragacsos, bűzös szentenciáinak mátrixába.

És akkor még egy szót sem szóltunk a muszlim, ázsiai és félázsiai diktátorok ánusza körül legyeskedő, keresztényeket baltával kinyíró muszlim gyilkosokat szabadon engedő, világszerte körözött bűnözőket a keblére ölelő, ellenőrizetlen hátterű gazdasági migránsokat jó pénzért Magyarországra és Európára szabadító államférfiú jelleméről és karakteréről.

Remélem, Helmut Kohl öröksége valóban nem ment vele együtt a sírba, és senki nem gondolja komolyan, hogy Európa jövőjébe bármi beleszólása lehet egy megélhetési műanyagkereszténynek, aki főállásban sötét, véreskezű diktátorokkal hetyeg, miközben ott tesz keresztbe a Kohl-féle európai egységnek, ahol tud. Orbán egyszemélyben megtestesíti mindazt, ami a kioktatás, a lebecsülés és a sértegetés kultúrája. Mióta lapot osztottak neki az európai porondon minden egyes hörgése erről szól, azzal a kiegészítéssel, hogy az utóbbi években az állapota súlyosan progrediált.

A világon senkit nem érdekel Orbán Viktor magánélete, azt viszont látjuk és a bőrünkön érezzük, amit a politikában művel. Ennek alapján pedig azt kell mondanunk: Magyarország vagy megszabadul ettől a korrupt, opportunista – politikai halottgyalázástól sem visszariadó – embertől, vagy itt kő kövön nem marad. És ez régen nem szóvirág. Már tegnap is késő volt véresen komolyan venni. adomany-1