Döntéseink súlya

Fotó: RitaE Fotó: RitaE

Jó reggelt! Az éjszakai eső jót tett (nekem és a kertnek feltétlenül), most egészen elviselhető idő van. Remélem, mindenki jól aludt, aki nem, az sürgősen pótolja!

Bevallom, napok óta nem megy ki a fejemből a pécsi klinikán történt eset, amikor egy haldokló férfihoz nem engedték be a feleségét, mert az látogatási időn kívül érkezett. Akkor sem, most sem tudom eldönteni, ki volt a hibás. Nem voltam ott, nem láttam, a (szándékoltan és elég sután) nagyon szívfacsaró beszámoló csak a történet egy nézőpontját mutatja be.

Így soha nem fog kiderülni, hogy valóban a főnővér hagyta otthon az emberségét és bár tudta, hogy a beteg haldoklik, mégis ragaszkodott a szabályokhoz, vagy a feleség volt az, aki rosszul döntött.

Ha a főnővér tudta, ki a látogatási idő után érkező hölgy, ha tudta, miért, kihez jött és miért csak most, akkor a főnővér megbukott. Lehet bármennyire jó szakember, embernek selejt. Akkor is, ha szabályosan járt el.

Van azonban egy másik lehetőség és én az élettapasztalatom alapján azt sem tartom kizártnak. Mégpedig az, hogy a férjéhez érkező hölgy nem jelezte, hogy kihez, miért, miért most, hanem amikor szólt a főnővér, hogy tessék elmenni, mert vége a látogatási időnek, akkor ő ellenkezés nélkül elment, majd elsírta valakinek, aki elmondta másvalakinek és hír lett belőle. Mégpedig olyan hír, amin jól fel lehet háborodni, mert arra van igény.

Ha erről volt szó és a feleség nem jelezte a miérteket, akkor egy olyan problémáról beszélünk, ami meglehetősen tipikus. Mindenki találkozhatott vele, ahogy én is számtalanszor tapasztaltam. Amikor nem értünk egyet az óvónővel, de hallgatunk és otthon háborgunk. Amikor a szülőértekezleten nem a gyerekünk mellé állunk, helyeselünk a pedagógus – akár nagyon hülye – kijelentéseire, majd mindenkinek elmondjuk, mennyire ostoba a tanár, az osztályfőnök, az egész oktatási rendszer. Amikor nem merjük megkérdezni az orvostól, hogy pontosan mi a bajunk, mire számítsunk, később pedig a tájékoztatás hiányára panaszkodunk.

Láttam ilyet vásárlás közben is, amikor az ember belép egy üzletbe, két eladó jóízűen csacsog, vagy az egy eladó telefonon építgeti a párkapcsolatát, neveli a gyerekét és nem merünk közbeszólni, hanem türelmesen – és magunkban dühöngve – várjuk, hogy végre kiszolgáljon valaki.

Meg kell tanulnunk, hogy kinek hol a helye, kinek mi a dolga. A gyermekünk nevelése a mi feladatunk és a mi felelősségünk. Ha a pedagógussal nem értünk egyet valami alapvető dologban, akkor jogunk is, kötelességünk is vitába szállni vele, ha a gyerek érdeke ezt kívánja.

Az orvos értünk van, nem fordítva. Bármennyire túlhajszolt, fáradt, ingerült is, vannak kötelességei és nekünk betegként vannak jogaink. Ne féljünk élni ezekkel a jogokkal. És bármennyire alulfizetett az egészségügyi személyzet, ha a szakmában marad, akkor becsülettel és emberséggel el kell látnia a feladatát, nem verheti le sem a betegen, sem a beteg hozzátartozóján a kevés fizetést, a kialvatlanságot, a túlhajszoltságot.

De még a bolti eladó, pénztáros sem intézheti a magánéletét a vásárló rovására. Akkor és ott az ő dolga, hogy kiszolgáljon, hogy szolgáltasson, hogy végezze a munkáját.

Ahogy az önkormányzati és parlamenti képviselőknek is az a dolguk, hogy képviseljenek minket.

Sokan fordítva ülnek a lovon. Ez csak azért lehetséges, mert félünk számonkérni, mert nem vagyunk tisztában a jogainkkal, az adott helyzetben inkább lapítunk, majd – amikor ennek már nincsen kockázata – elsírjuk, vagy felháborodva elmeséljük az ismerősöknek, családnak. Nem utólag kell háborogni, hanem ott, akkor és annak, ahol, amikor és akivel szemben ennek helye van.

Kicsit messzire szaladtam az eredeti történettől és nem is lett valami vidám ez a jóreggelt-cikk, de ezt el szerettem volna mondani. Mert innen kezdődik minden. Innen indul a demokrácia, ez az alapja. Hogy ki merjük nyitni a szánkat.

 

adomany-1