NEHAZUGGY

Kutyasors

Lázár Gergő | 2017. Június 27, Kedd | 13:46

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kutyák sokunk számára többet jelentenek holmi aranyos kis állatkáknál. Egy megmentő társ akkor, amikor mindenki elfordul tőlünk, egy lény, aki mindentől függetlenül szeret bennünket. Vannak, akiknek többet jelent mindennél, egy balesetnél, a betegágynál, vagy épp a temetésen is jelen vannak, soha el nem engedve gazdájukat, aki örökké az ő egyetlen társuk marad. Mégis sokan kezelik őket holmi értéktelen, kidobni, megverni való, moslékot zabáló négylábúként. Viccből rugdossák, verik és kínozzák őket, nem értve, micsoda empátiára képesek ezek a lények.

Nem egy olyan eset volt a történelem során, ahol egy kutya, macska, vagy akár ló jelenléte valakit felébresztett a kómából, erőt adott egy következő kemoterápiára, vagy épp megnyugtatta a rohammal küzdő beteget. Orvosi magyarázat talán soha nem lesz, de lehet, hogy nem is szükséges. A kapcsolat, mely ember és állat között van – mióta világ a világ -, szoros és hasznos. Lehet élni háziállat nélkül, de a meglétük nem hogy elvesz az életünkből, hanem valami olyat ad hozzá, amit csak akkor veszünk észre, ha otthont adunk egynek.

Gyerekkorom óta vesznek körül állatok, mégsem éreztem soha úgy, hogy jobb lenne nélkülük. Kutyák, macskák, tengerimalacok és halak, volt már mindenféle és fajta házi kedvenc. Noha nem állítanám, hogy egy hal, vagy egy tengerimalac hasonló szeretetet képes adni egy embernek, mint egy kutya vagy macska, mégis fontos lehet egy gyermek életében. Megtanítja arra, hogy tisztelje az élővilágot, ne felejtse el, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek ezen a bolygón. Megtanít arra is, hogy felelősségteljesek legyünk már fiatal kortól, hogy felfogjuk: ha nem törődünk egyik vagy másik állattal, az a kis jószág halálához vezet.

Tizenéves voltam, amikor az első kutyáink a család részévé váltak. Később – külföldre költözésem után – inkább csak idő kérdés volt, mikor lesz újra egy négylábú az otthonunkban. Aztán év elején, pár napos töprengés után befogadtunk egy kóbor kutyát. Bonka akkor még csak pár hetes volt, de tudtuk, rá vártunk. Egy délután épp sétát tettünk a belvárosban, amikor egy hajléktalan srác egy kutyának próbált gazdát találni. A tulajdonos a folyónál hagyta egyedül, ezért szüksége volt egy új gazdára, de a megtalálója nem adta oda bárkinek. Napokat várt egy megbízható, gondos gazdára, akiben látta annak a lehetőségét, hogy jó helyre kerül a kutyus.

Bonka kisbaba korában

Szerencsére a szerelem kölcsönös volt, így Bonka délután velünk jött, hogy megismerje új otthonát. Az első pár hét kemény volt. Olyan – bár nincs gyerekem – mintha egy gyermeket nevelne az ember. Mindenre meg kell tanítani, ő meg persze hogy nem akarja az istennek se elfogadni a dolgot. Hajnal 4-kor ébreszt fel, mert neki ki kell mennie. Az autót telehányja, mert ő nem szeret hátul utazni, a pórázt pedig még véletlenül sem képes megszeretni, így ha madarat, görkorist, vagy futót lát, azonnal teljes erőből szabadulni akar. Most – elérkezve a hetedik hónaphoz – érezzük azt, hogy talán kezd felnőni, noha utasításokat és kéréseket most sem szeretne teljesíteni, sokadszori kérésre már-már megteszi. Elérkeztünk oda, hogy többet ad nekünk, mint mi neki.

A kutyaparkban és utcán barátokat szerez nekünk, egy rossz nap után pedig felvidít a feltétel nélküli jókedvével és játékosságával. Egyszerűen már az is képes boldoggá tenni, ha látja az ember a fülig érő mosolyát. Nem számít, hogy hibáztunk a munkahelyünkön, elfelejtettünk valamit, vagy épp borzalmas napunk van, ő mindig ott fog várni az ajtóban. Boldogan, mert a gazdi hazaérkezett. Nem számít semmi, önzetlenül fog minket szeretni, bármi is történjék.

Hetek, hónapok alatt a család részévé válnak. Szoros kötődés és kapcsolat alakul ki gazdi és kutya, macska között, mely megbonthatatlan. Ez az a kapocs, mely gyógyír lehet betegségekre, szakításokra és veszekedésekre.

17498563_10211665459286240_400259025415694108_n

Noha orvosilag nem bizonyított, mégis köztudott tény, hogy szeretett állatunk jelenléte a betegágynál gyógyító erejű. Az otthoni kórházak döntő többsége tiltja bárminemű állat bevitelét, legyen bármi az indok. Vakvezető kutyákon kívül tudtommal más állatot teljesen kizárt bevinni egy kórház területére. Pedig még csak arról sincs szó, hogy ez milyen többletköltséggel járna az intézmény számára, egyszerű jóindulat szükséges csupán.

Ne gondoljuk, hogy a külföldi példák mind a jobb fizetések, vagy jobb körülmények miatt lehetségesek. Az emberség soha nem volt és nem is lesz pénzkérdés. Vittek már be kutyát, macskát vagy épp lovat kórházakba Amerikában, Kanadában, de még Brazíliában vagy Olaszországban is. Ezek az esetek nem attól függenek, hogy épp mennyit kap egy ápoló vagy egy orvos, hanem attól, hogy mit jelent ezen emberek számára az, hogy az általuk ápolt betegért valóban mindent megtegyenek. Egy utolsó ölelés a kedvencünktől, vagy annak az öröme, hogy újra a kezünkben tarthatjuk szeretett állatunkat, sokszor minden gyógyszernél és kezelésnél többet ér.

Próbáljunk tehát úgy viselkedni az állatainkkal, ahogy azt ők megérdemlik. Nincs és nem is volt soha több jogunk az élethez mint nekik, és ne tegyünk úgy, mintha egy állatbántalmazás, vagy gyilkosság kevésbé lenne borzalmas, vagy mintha megengedhető lenne. Aki képes egy állatot bántani, esetleg kegyetlen módon, viccből megölni, az képes lehet arra is, hogy ugyanezt megtegye embertársaival is. A gyilkosság az gyilkosság. Becsüljük meg ezeket az önzetlen teremtményeket! adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!