Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az ember, aki hozzá sem nyúl a szemöldökéhez

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Éppen tegnap volt alkalmam a rádióban meghallgatni egy élő interjút Tarlós Istvánnal. Ez annyiban nem teljesen veszélytelen mutatvány, hogy kizárólag autóban, vezetés közben szoktam rádiót hallgatni. A budapesti főpolgármestert pedig célszerűbb hidegvizes borogatással a tarkón, pohár borral a kézben hallgatni, nem pedig olyankor, amikor közlekedik az ember lánya. Vagy fia.

Ahogy közlekedni óhajtott az a nem kevés ember is, akik most megint megszívták a kazalnyi pénzért összebuherált hármas metróval. Ugyanis a rendszer szinte a teljes vonalon leállt. Megint.

Őszintén szólva nem igazán izgat a fővárosi közlekedés, mert nem ott élek. Sok budapesti számára talán meglepő lesz, amit mondok, de a vidéki embereknek is megvan a maguk baja és az többnyire nem kapcsolódik sem a metróhoz, sem Tarlós István áldásos, vagy áldatlan tevékenységéhez.

Amiért most mégis véleményem van erről az ügyről, az éppen a tegnapi rádióinterjúval függ össze. Nem Tarlós keresetlen stílusa bosszantott fel, ilyesmi nem szokott lázba hozni. Ha tapló, hát tapló, csak végezze jól a dolgát. De már abból, ami eljut hozzám a főváros működésével kapcsolatban, nem tűnik úgy, mintha jól végezné a munkáját. Ezen nem sokat segít az sem, ha mindenkit, aki kritizálni merészeli az ő ténykedését, negyvenes IQ-val rendelkező büdös bunkónak titulál. Tegnap ugyanis ezt hallottam a fülemmel. Nem egyszer és nem kétszer.

Néhány kilométernyi út során megtudtam Tarlóstól, hogy mindenki szemenszedett idióta, aki kritizálni meri az ő faragatlan személyét. A polgárok tanulatlan barmok, a római-parti mobil gát ellen tiltakozók kimondottan gyengeelméjűek, a Magyar Szocialista Párt fővárosi közgyűlési frakcióvezetője – Horváth Csaba – pedig egy értelmi fogyatékos, kihúzott szemöldökű buzi.

Továbbá a hármas metró nagyon is jól működik, aki mást állít, az egy barom. Sőt, amikor füstölt a metró, akkor Tarlós szerint az történt, hogy valaki direkt bedobott a szerelvény alá egy égő papírdarabot, majd kihívta a tűzoltókat, hogy vele kiszúrjon.

Értem én, ha valaki paranoiás és az érvek helyett a másik szellemi képességét, vagy éppen külalakját képes csak felhozni, de azért ideje lenne a főpolgármesternek elgondolkodni azon, hogy az ország fővárosáról beszélünk, több millió ember életéről, biztonságáról, közlekedéséről van szó, nem pedig az ő folyamatosan sértett, kicsinyes lelkéről.

Gondolom, a hármas metrót nem Horváth Csaba csökkentértékű intelligencia-hányadosa és nem is a szemöldöke gátolta a haladásban, hanem az, hogy a rengeteg pénzből felújított szerelvényekkel folyamatosan gond van. Ilyenkor egy város vezetőjének nem az lenne a dolga – megint csak az én szerény, vidéki agyam szerint – hogy prosztó nyilatkozatokat tegyen a politikus-társairól és azokról a polgárokról, akiket neki szolgálnia kellene, hanem hogy megoldja a problémákat. És ideje lenne vállalni a felelősséget, mert nem biztos, hogy a végtelenségig elegendő lesz az az egy mondat, amit Tarlós tegnap a rádióban igen sokszor elmondott. Ez a mondat pedig arról szólt, hogy ő nem foglalkozik senki véleményével, őt nem érdeklik a kritikák.

Talán ideje lenne Tarlós Istvánnak személyesen elsétálnia egy ilyen lerohadt szerelvény utasai közé, akiktől egységesen bocsánatot is kérhetne, ha már ott van. És ez teljesen független bárki szemöldökétől.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.